Megérintette a háború szele az Alphabetet
Úgy tűnik, véget ért az Alphabet éveket át tartó, ellenállást nem tűrő menetelése, legalábbis a vállalatóriás pénzügyi eredményeit illetően: a cég az első negyedében árbevétel szinten alulmúlta az előzetes várakozásokat, ráadásul a nettó profit is csökkent.
Megtört a Google anyacégének, az Alphabetnek a pandémia kitörése óta tapasztalható sikerszériája, legalábbis ami a vállalat negyedéves üzleti eredményeit illeti. A cég a tavalyi évet gyakorlatilag minden szempontból rekord eredményekkel zárta, az ezt követő idei első negyedéven ugyanakkor az árbevétel-növekedés ellenére már látszanak az orosz-ukrán háború kedvezőtlen (világ)gazdasági hatásai is.
Az Alphabet első negyedéves árbevétele ugyan éppen átlépte a 68 milliárd dolláros határt (68,01 milliárd dollár folyt be a céghez az időszakban, ami 23%-os éves növekedésnek számít), a cégcsoporttól valamivel jobb teljesítményt vártak elemzők. Bár a 68,1 milliárd dolláros konszenzustól alig marad el a tényleges bevétel, jelzésértékű, hogy az Alphabet 2019 óta először nem tudta megugrani az elemzők által felhelyezett lécet.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A kis mértékű lassulás elsősorban a YouTube hirdetésekből származó árbevétel vártnál lassabb növekedésének köszönhető, ami együttesen köszönhető az erősödő konkurenciának, illetve az orosz-ukrán háború kitörését kísérő piaci hatásoknak (a cég kivonult Oroszországból, illetve általában véve a háború hatására a céges reklámköltések csökkentek a platformon). A céghez egyébként az első negyedévben 6,86 milliárd dollár folyt be a YouTube hirdetésekből, a teljes hirdetési üzletág pedig 54,66 milliárd dolláros árbevétellel zárt.
Eközben lassan de biztosan hízik a Google felhős üzletága, mely az első negyedévben 5,821 milliárd dollárnyi árbevételt termelt a cégcsoportnak - a részleg működése azonban még mindig veszteséges, a cég az év első három hónapjában 931 millió dollárt veszített a felhőszolgáltatásokon.
Az Alphabet nettó profitja összességében mintegy 8%-kal, 17,9 milliárd dollárról 16,43 milliárd dollárra csökkent a negyedévben, elsősorban a fejlesztési költségek növekedése, illetve egyes befektetések értékvesztése miatt.
A cég eddigi menetelésének köszönhetően az Alphabet papírjainak értéke az elmúlt két évben mintegy 90%-kal nőtt - a negyedéves eredmények tegnapi közzétételét követően tőzsdezárást követően 2,5%-ot korrigált vissza az árfolyam.