Ez most a helyzet a hajtogatható mobilokkal
Tömzsik, törékenyek, drágák, nem is fut rajtuk jól az összes alkalmazás. Ezek juthatnak az ember eszébe a hajtogatható telefonokról, amik egy ideig még maradnak, sőt több lesz belőlük. Ahogy egyre több gyártó csatlakozik a sorba, úgy várható a piac növekedése is az elemzők szerint, de továbbra sem várható, hogy mainstream kategóriává válik.
Három éve a Samsung Galaxy Fold képében megjelent az első, fogyasztóknak szánt hajlítható kijelzős okostelefon, ezzel pedig elérte a piacot a foldable telefonok első hulláma, amik még számos gyerekbetegséggel küzdöttek. Persze ezek a készülékek rendkívül drágák a többi csúcsmodellhez képest, és továbbra is javarészt a technofílok és korai adaptálók játékszerei. A lelkesedés nem csak abból fakad, hogy technikailag mit lehet kihozni az ilyen készülékekben rejlő lehetőségekből - már a puszta tény, hogy egy technológia újszerű, szokatlan, vagy furcsa, elég egyesek számára ahhoz, hogy birtokolni akarják valamelyik különlegességet.
Nemrég jelent meg a piacot elemző International Data Corporation (IDC) friss jelentése, ami szerint 2021-ben sikerült elérni a 7,1 millió darab leszállított hajtogatható (beleértve flip) mobilt. A foldable telefonok egyelőre a globális mobilpiac 0,5 százalékát teszik ki, ami 2022-ben mérsékelten, de stabilan nő majd. A Samsung várhatóan kiadja a Galaxy Z Fold 4 és Z Flip 4-et, de az Oppo, a Xiaomi és a Huawei is beizzítja az újabb saját versenyzőit.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az Omdia jelentése szerint 2019 óta eddig összesen 11,5 millió foldable mobilt sikerült eladni, a gyártók közül a Samsung vezet az eladások 90 százalékával. Az eszközök összetett éves növekedési rátája (CAGR)- ha minden jól megy- 2020-2025 közt 69,9 százalék lehet az elkövetkező öt évben, ami azt jelenti, hogy 2025-ös évben már 27,6 milliót adnak el belőlük.
Evidens, hogy a magyar pénztárca számára még annak ellenére is megfizethetetlenek ezek a kütyük, hogy a kezdeti időszakhoz képest valamennyire csökkentek a készlékek árai. A Samsung megkeresésünkre nem tudott pontos számokat szolgáltatni az itthon elkelt foldable modellek mennyiségéről. A cég az alábbi tájékoztatást adta: "Az első generációs Foldable-nál még érezhető volt egy nagyobb távolságtartás a vásárlók részéről. Első körben mindig a technikai újításokra nyitott emberek a vevők az ilyen jellegű formabontó újdonságokra, ami egy kisebb piacot jelent. Főként a strapabíróság és a magasabb fogyasztói ár okoztak kételyeket a potenciális vevőkben. Később, ahogy egyre elterjettebb lett a készülék, valamint mi is több üzletbe kihelyeztük, közelebb került a termékcsoport a vásárlókhoz, és ezek a bizonytalanságok is megszűntek. Mindezek mellett nagyon erős marketing tevékenységgel támogattuk/támogatjuk a kategória népszerűsítését, amellett, hogy a technológián is folyamatosan fejlesztettünk. Ahogy kiforrottabb lett a design, és a technológia, azzal párhuzamosan növekedett az eladott darabszám is. A nagy áttörést a Galaxy Z Fold3 és a Galaxy Z Flip3 jelentette. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a Galaxy Z Flip3-nak elérhetőbb fogyasztói ára lett, mint elődjének. Az is elmondható még, hogy promóciókkal: árengedmény, bundle, trade-in sok vásárlót meg tudunk nyerni, illetve a karácsonyi időszakban is emelkedtek az eladások, ami azt mutatja számunkra, hogy van rá igény a vásárlók részéről."
A megoldáshoz közelebb vihet, hogy a GKI Digital 2020-as kutatásának eredményei alapján (amely az online vásárló felnőtt internetezők körében vizsgálta az okostelefon-vásárlási szokásokat, 2000 fős reprezentatív mintán) a magyar vásárlók csupán 3 százaléka költött 300 ezer forintnál nagyobb összeget okostelefonra, tehát még kevesebb lehet azok száma, akik kétszer annyiért vásárolnának meg egy hajtogatható modellt, a hajlandóság pedig valószínűleg azóta sem nőhetett sokat. Az IDC Hungary elemzője, Tóth László szerint Magyarországon még nem tényező, hanem inkább kerekítési hiba a hajtogatható modell, egyértelműen ezeknek a készülékeknek a rendkívül magas ára miatt.
Magasan tarol a Samsung
A tavalyi eredményekhez sokat tett hozzá a Samsung, az élénkülő érdeklődés főleg a dél-koreaiak pályáján látványos: a tavaly augusztusban megjelent Galaxy Z Fold 3 és Z Flip 3 modellekből egy hónap alatt több kelt el, mint amennyit 2020-ban összesen sikerült értékesíteni a gyártó ilyen típusú készülékeiből. A dél-koreai cég pionírként rendkívüli fölénnyel bír: 2019 óta több mint 10 millió foldable telefont adott el, ezzel 88 százalékát fedi le a piacnak, az istállójában felsorakozó kilenc különböző modellel. A gyártó számára nagy előny persze, hogy övé a kijelzőgyártó Samsung Display is.
Eddig minden idők legnépszerűbb típusa a tavaly 4,6 millió példányban elkelt, 2021 augusztusában megjelent Galaxy Z Flip 3, ami a 2021-es piac 52 százalékát fedi le, tehát minden második ember ezt a telefont választotta, aki be akart szállni a hajtogatós őrületbe. A modell sikere magyarázható azzal is, hogy a 999 dolláros (magyar ára kb. 410 ezer forint körül mozog) árcímkéje jóval hozzáférhetőbbé teszi, mint a 380 dollárral drágább elődjét. A Galaxy Z Fold 3 volt a második legnépszerűbb modell, ebből 2,6 milliót vettek meg tavaly világszerte. A telefon 1800 dollárba kerül, amivel 200 dollárral olcsóbb, mint a 2020-as Galaxy Z Fold 2.
A többiek sem késlekednek
A foldable piac eléggé kompetitív és csak pár jelentősebb szereplője van, de a kijelzőtechnológiák fejlődésével és az újabb szereplők várható színrelépésével növekedni fog. A trendből a nevesebb mobilgyártók közül senki nem szeretne kimaradni: a Samsung mellett a Huawei, a Microsoft, az Oppo, a Lenovo és a Xiaomi mutatott már saját modelleket, az Apple és a Google egyelőre dolgozik az ügyön. Roberta Cozza, a Gartner elemzője szerint az androidos gyártókon egyébként is nagy a nyomás, hogy valami egyedivel tűnjenek ki, ez pedig hardveres téren is nyitottabbá teszi őket az újdonságokra.
Miközben a főbb márkák belépnek a piacra, a legtöbb kínai gyártónak korlátozottak az értékesítési lehetőségei, azok várhatóan idén is elsősorban a kínai hazai piacon fognak megjelenni. Az értékesítési volumen növelése érdekében a kínaiak számára a legfontosabb feladat az alacsonykategóriás márkák imázsának leküzdése a tengerentúli piacokon.
A Samsung uralta tavalyi listán 10 százalékkal a Huawei-é a harmadik hely, ami 900 ezer eladott eszközzel 10 százalékot harapott ki. Ám a jelentés szerint a sencsenieknek Kínán kívül nem nagyon sikerült megvetni lábukat az amerikai szankciók miatt, ráadásul csak 4G-s eszközöket tudtak eladni. A helyi piacon 1400 dolláros áron tették elérhetővé a Galaxy Z Flip 3 versenytársának szánt Huawei P50 Pocketet, és a Huawei Mate X2 például Európába se jutott el.
A Xiaomi 2021 elején leplezte le első készülékét, a Mi Mix Foldot, ami nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így a híresztelések szerint az utód Mi Mix Fold 2 csak kínai piacon lesz kapható. Az OPPO szintén csatlakozott a csatasorba a nemrég bejelentett OPPO Find N-nel, ami körül akkora érdeklődés alakult ki, hogy nem sikerült legyártani belőle a kívánt darabszámot. A Honor háza táján a HONOR Magic V érkezik, a Galaxy Z Fold 3 ellenfeleként.
Az Apple-lel kapcsolatban az elemzők úgy sejtik, hogy a cupertinóiak a háttérben már évek óta fejlesztik a saját technológiájukat, csak kivárnak, és figyelemmel kísérik a piac alakulását. Nincsenek is rászorulva: az iPhone és iPad rendkívül sikeres, és sokan számítanak arra, hogy az első almás hajtogatható készülék valamilyen módon az iPhone és az iPad fúziója lesz.
Még mindig nem tökéletesek
A CCS Insight kutatócég mobilipari elemzője, Ben Wood szerint a második és harmadik generációkhoz érve az eszközök kezdenek beérni. A korai hibák közt többek közt lehetett említeni a zsanérról leváló kijelzőket, a túl törékeny kereteket, a használat során kialakuló gyűrődéseket, na és persze a nem megfelelően optimalizált, összeomló alkalmazásokat. A start mindenesetre lelombozó volt, a Galaxy Foldot is több ízben kellett újratervezni, megerősíteni.
A fórumokon főleg arra panaszkodtak a tulajdonosok a közelmúltban, hogy mivel a kijelzők képaránya nem felel meg a 16:9-es szabványnak (amire a legtöbb fejlesztő elkészíti az appjait), a videók sokszor nem töltik ki a keretet, vagy szövegrészek vágódnak le a széleken. A Galaxy Z Folddal kapcsolatban említik többen, hogy zavaró a kijelző közepén futó gyűrődés, vagy hogy az akkumulátor nem bírja addig szuflával, ameddig az elvárt lenne (bár erre inkább a Flip 3 kapcsán panaszkodnak). A vízállóság bár elvárt és alapvető dolog már a legdrágább csúcsmodelleknél, a hajtogatható telefonoknál még ritkán valósul meg a több mozgóalkatrész miatt, bár a Galaxy Z Fold 3 és a Z Flip 3 már kapott ilyen védelmet.
A Canalys elemzője, Amber Liu is megjegyzi, hogy az összehajthatós eszközökön futó alkalmazások ökoszisztémája még mindig nem optimális, és több befektetésre van szükség egy alkalmas felhasználói felület kifejlesztéséhez.
A kontra mellett természetesen a pro listára is fel lehet írni dolgokat. A Mordor Intelligence amerikaiak körében készített kérdőíves felmérése azt mutatja, hogy a legnagyobb előnyök közt az alábbiakat említették a felhasználók: kompakt kialakítás, nagy kijelzőterület, gyorsabb teljesítmény, modern hardver, és persze a társadalmi elismertség.