Célegyenesben a digitális kapuőrök uniós megregulázása
Az illetékes uniós biztos szerint "viharos gyorsasággal" létrejöhet az Európai Unió digitális piacainak működési keretét meghatározó új uniós szabályozás,
Még márciusban megszülethet az utolsó, lényeges egyezség az Európai Unió évek óta készülő, digitális piacokat megreformáló jogszabályi kerete, a Digital Markests Act (DMA) kapcsán - véli a tervezetet eredetileg benyújtó uniós biztos, Margrethe Vestager. A biztos szerint az egyeztetések jó úton haladnak a Tanács és a Parlament között, így még márciusban kész lehet a végleges szövegezés, a jogszabály hatályba lépése pedig ettől már csak apró formalitásokon múlik.
A 2020 decemberében bemutatott DMA javaslat egy sor, a jelenlegieknél jóval szigorúbb, illetve konkrétabb előírást és kötelezettséget ír elő a digitális tér domináns piaci szereplői, így például az Alphabet, a Meta, az Amazon vagy éppen az Apple számára, gyorsított eljárással kiszabható rendkívül szigorú szankciókat kilátásba helyezve a benne foglaltak megsértőivel szemben.
A jogszabály, melyet a parlament tavaly december közepén szavazott meg, elsősorban versenyszabályozási elemeket tartalmaz, így foglalkozik a digitális piacokon úgynevezett „kapuőrként” működő platformok bizonyos magatartási formáinak negatív következményeivel.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Ezek olyan platformok, amelyek jelentős hatást gyakorolnak a belső piacra, fontos kapuként szolgálnak az üzleti felhasználók számára ahhoz, hogy eljussanak ügyfeleikhez, és megszilárdult és tartós pozíciót élveznek vagy fognak előreláthatólag élvezni. Ez feljogosíthatja őket arra, hogy magánszereplőként szabályozóként lépjenek fel, és szűk átjáróként működjenek a vállalkozások és a fogyasztók között.
Az ilyen vállalatok esetenként teljes platform-ökoszisztémák felett gyakorolnak ellenőrzést, és ha tisztességtelen üzleti gyakorlatot folytatnak, megakadályozhatják vagy lelassíthatják üzleti felhasználói és versenytársai értékes és innovatív szolgáltatásainak fogyasztókhoz való eljutását - vélik a jogalkotók. Ez állhat fenn például az e platformokon működő vállalkozásoktól származó adatok tisztességtelen felhasználása esetén, vagy olyan helyzetekben, amikor a felhasználók egy adott szolgáltatáshoz vannak kötve, és csak korlátozott lehetőségük van másik szolgáltatásra váltani.
A Tanács és a Parlament a Reuters által megszerzett bennfentes információk szerint a kapuőrök kötelezettségeinek pontosításáról egyeztet, illetve arról, hogy pontosan mi legyen az az éves árbevétel-küszöb, ami felett a DMA egyes kötelezettségei vonatkoztathatók lesznek az adott cégre.