Mennyit keres az informatikus? Íme a 2022-es számok!
A csapatvezetők mellett már a senior, sőt a medior fejlesztők jellemző fizetése is meghaladja a bruttó egy millió forintot. Az adattudományi területek bére pedig bruttó 2 millió forint felett is lehet.
Frissítés: időközben kijött a 2023-as jelentés is.
Megjelent a Hays Salary Guide 2022-es változata, amely szokásosan felvillantja a toborzócég magyarországi leányvállalatának idei évre előrevetített bérjavaslatait a hazai piaci környezetben. A cég szerint 2022-ben egy újraindulási hullám indul, és a tavalyi toborzási dömping még intenzívebbé válik. A kiadványban szereplő, 2000 céget felmérő kutatás szerint a munkáltatók 46 százaléka tervez idén fokozott munkaerőfelvételt.
A legkeresettebb területek közt az adminisztráció (37%) után közvetlenül a technológia (36%) és a mérnöki, gyártás-tervezési terület (31%) jelenik meg. Ugyanakkor a vállalatok továbbra is pont az utóbbi két kategória munkaköreit tudják nehezen feltölteni, azaz a technológia és technikai támogatás pozícióit (59%), valamint a mérnöki (40%) állásokat. Ebből kifolyólag a Hays további bérnövekedést jelez előre az említett területeken, pedig már 2019-ben a bérplafon elérését emlegette.
A Salary Guide összesen tizennégy iparág vonatkozásában vizsgálja 500 pozíció béradatait, de ezúttal is csak a technológia fejezetben található béreket emeljük ki. A riport saját megfogalmazása szerint "a napjainkban trendelő minimum, maximum és jellemző bruttó havi fizetéseket mutatja be magyar forintban, teljes munkaidős pozíciókra vonatkozóan, bónuszok és egyéb juttatások nélkül". A tipikusként feltüntetett bérek a cég tapasztalatai szerint legtöbbször előforduló (módusz) bruttó bért jelentik. Minden pozícióval kapcsolatban szerepel a leírásban a junior (0-3 év tapasztalat), medior (3-5 év tapasztalat), szenior (5+ év tapasztalat) és az architekt / csapatvezető / menedzseri szint, de a cikkben a könnyebb áttekinthetőség miatt csak a legalacsonyabb és legmagasabb szintet emeljük ki - a medior és a szenior pozíciók bérsávjai a kettő között helyezkednek el.
FEJLESZTŐI BÉREK
A programozói bérek szokás szerint nyelvek szerinti felosztásban jelennek meg a Salary Guide-ban (C/C++, Java, .NET, PHP, Python és külön az adatbázis fejlesztés), de egyébként a juniorok egységesen bruttó 500-550 ezer forintos fizetésről indulhatnak minden felsorolt nyelvtípussal. Junior szinten a bérek maximuma bruttó 850-900 ezer forintnál áll meg.
A bruttó millió feletti fizetések már a medior szint "tipikus" fizetéseinél megjelennek. Egyedül a C/C++ fejlesztőknél és az adatbázis fejlesztőknél szerepel az útmutatóban bruttó 875 ezer forintos jellemző bér, viszont a maximum fizetés ebben a két kategóriában is elérheti az 1,1 milliót. Az architektek és csapatvezetők jellemzően már 1,3-1,6 millió forintos havi bruttó fizetéseket vihetnek haza, de Java és .NET kategóriában a maximum fizetés akár bruttó havi 2 millió forint is lehet.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A Hays szerint a fejlesztői bérek közé sorolt kategóriában a junior manuális tesztelők fizetése a legalacsonyabb, minimum bruttó havi 450 ezres kezdőbérrel. Ahhoz már senior szinten is legjobb bértárgyalók közt kell lenni, hogy legalább bruttó egy milliós bért kialkudhassanak. Az automatikus tesztekkel foglalkozók bére viszont a többi fejlesztői pozícióhoz hasonló mértékben emelkedik a tapasztalattal. Legjobb helyzetben a mobilfejlesztők vannak, akik senior szinten jellemzően megkapják a bruttó 1,5 millió forintos havi bért, de a 2 millió forintot is elérheti a fizetésük. A mobilfejlesztő csapatok vezetői pedig akár bruttó 2,5 millió forintot is hazavihetnek.
INFRA, BIZTONSÁG ÉS ADATOK
Az infrastruktúrával és felhőtechnológiával foglalkozó juniorok havi bére jellemzően bruttó 600-700 ezer forint körül alakul. A Hays ide sorolja a rendszeradminisztrátorokat, rendszermérnököket, hálózatmérnököket, DevOps és Cloud mérnököket. A felsoroltak közül utóbbi két munkakör szerepelhet legjobban a bértárgyalásokon, már mediorként bruttó havi 1 millió forint felett kérhetnek, senior és vezető pozícióban pedig elérhetik a 1,5-1,8 millió forint körüli fizetést. A terület többi pozíciójában az 5 éves munkatapasztalat megszerzése után kérhető el a bruttó havi 1 millió feletti fizetés.
Egy következő terület a kiberbiztonság, ahol a SOC elemzők és a penetrációs tesztekkel foglalkozó juniorok másokhoz hasonlóan bruttó havi 550 ezer forintos bérrel indulhatnak. A biztonsági mérnököknél és a kiberbiztonsági tanácsadóknál viszont már a junior bér is 700 ezer forintról indul, és ez 150-300 ezres különbség huzamosan megmarad a 2-2 munkakör között. Egészen odáig, hogy csapatvezetői szinten a SOC elemzők és a penetrációs tesztelők 1,5 milliós bérig juthatnak, a biztonsági mérnökök és a kiberbiztonsági tanácsadók pedig 1,8 millió forintig.
A legnagyobb fizetések a különböző adatos és analitikai munkakörökben tapasztalhatók - az üzleti elemzőket és BI elemzőket kivéve, akiknek bére az előzőekben vázoltakhoz hasonló. Rajtuk kívül az adattudósok, adatmérnökök, gépi tanulás és deep learning mérnökök, Computer Vision mérnökök és BI fejlesztők sorolhatók a területhez a Hasy szerint, akiknek junior szinten a bére bruttó 750-900 ezer forintról indul és vezetői szinteken egészen bruttó havi 2-2,5 millió forintig is eljuthat. Legjobban a gépi tanulás és deep learning mérnökei kereshetnek, mivel már medior szinten megkaphatják a bruttó havi 2 milliós fizetést, de a bérük senior és vezetői szinten egyaránt 2,5 millió forintnál tetőzik.
METODOLÓGIA
Az adatok a Hays magyarországi toborzói és munkaközvetítői tevékenysége alapján összegyűjtött információkat tükrözik, multinacionális és KKV ügyfeleik tapasztalataiból, a jelöltek bérigényeiből és az ügyfeleiknél elérhető tényleges fizetésekből indulnak ki. A cég nem közli iparáganként az elemzett vállalatok számát, de széles piaci lefedettsége miatt az összegek irányadónak tekinthetők. Azonban mivel csak a Hays-partnerek adatai jelennek meg a kimutatásban, ezért a bemutatott bérsávok nem reprezentatívak.