Mostantól a 4iG irányítja az Antenna Hungáriát
Messze az irányításhoz szükséges cégrész feletti részesedéshez jutott a 4iG a korábban kizárólagosan állami tulajdonú Antenna Hungáriában az állammal tavaly nyáron kötött megállapodás alapján.
A tavaly augusztusi bejelentésnek megfelelően a 4iG Nyrt. többségi tulajdont szerez az Antenna Hungária Zrt.-ben. A tranzakció végrehajtásának zárásáról írt alá megállapodást az állami távközlési vállalat tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárcanélküli miniszter és a 4iG Nyrt. - jelentették be a felek kedd este.
NEMZETI TELKÓ
Az Antenna Hungária és a 4iG távközlési érdekeltségeinek egyesítésével megalakuló nemzeti telekommunikációs vállalatcsoport a magyarországi távközlési és médiaszolgáltatási piac második legnagyobb szereplője lesz, amely a közép-kelet-európai régióban is meghatározó infrastruktúrával, valamint szolgáltatási portfólióval rendelkezik az üzleti (B2B) és a lakossági (B2C) szolgáltatói szegmensekben.
A szerződésnek megfelelően a 4iG Nyrt. tőkeemelést hajt végre az Antenna Hungáriában oly módon, hogy első lépésben apportálja a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-ben, valamint leányvállalataiban (Invitel Zrt., DIGI Infrastruktúra Zrt., i-TV Zrt.), az Invitech ICT Kft.-ben, továbbá a montenegrói mobilszolgáltatóban, a Telenor Montenegróban lévő 100 százalékos részesedéseit az állami társaságba.
Akárcsak a DIGI idén év elején lezárult felvásárlását, úgy a mostani ügyletet is rendeleti szinten nemzetstratégiai jelnetőségűvé minősítette a kormány, ezzel a versenyhatóság vizsgálati jogköre nem terjed ki a tranzakcióra.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A jelenlegi tőkeemelés értéke eléri a 402 milliárd forintot, az apportálási és részvényjegyzési szerződés további lehetőséget biztosít a 4iG számára, hogy a távközlési holding profiljának megfelelő társaságok további apportjával maximum 80 százalékra növelje tulajdonát az Antenna Hungária Zrt.-ben. A jelenlegi tranzakció eredményeként a vállalatcsoportban a magyar állam részesedése 28,4 százalék lesz, míg a 4iG Nyrt. 71,6 százalékos többségi irányító tulajdont szerez.
Az ugyanakkor aligha kérdéses, hogy a hiányzó 8,4%-nyi rész még idén meglesz a 4iG-nak, a cég ugyanis az albán távközlési piac két prominens szereplőjét is felvásárolhatja rövidesen. Az ALBtelecom és a ONE Telecommunications felvásárlásáról szóló előzetes szándéknyilatkozatot tavaly decemberben jelentették be, jóllehet az ügyletek pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra, így legfeljebb megbecsülni lehet, hogy a két vállalat mekkora értéket képviselhet. Ezzel egyszersmind közelebb kerülhet a 4iG azon terveinek megvalósításához, hogy a régióban is megvesse a lábát, bár az eddig kiszemelt felvásárlási célpontok közül látványosan hiányoznak az uniós tagországokban működő cégek.
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. vezérigazgatója a mostani tranzakció kapcsán utalt rá, hogy a cég immár egyértelműen az iparág multinacionális nagyvállalatainak első számú kihívójaként tekint magára, a folyamatban lévő akvizíciók lezárása mellett pedig új vállalati és lakossági szolgáltatások, valamint márkák bevezetésén is dolgozik.
MÁRKA- ÉS TERMÉKSTRATÉGIA
A vállalat csakugyan meglehetősen széles márkaportfólióval rendelkezik, hiszen a cég kezében van, a DIGI, az Invitel, az Invitech márkák mellett az Antenna Hungária mindigTV márkája, illetve Montenegróban jelenleg még a Telenor brandet használja a cég leányvállalata. Ebből a portfólióból legalább két márka, a DIGI és a Telenor sorsa kérdéses, előbbi a DIGI Távközlési Kft. korábbi tulajdonosának, az RCS&RDS konzorciumnak a kezében van, utóbbi pedig a norvég Telenor Csoporthoz tartozik - a cég korábbi kelet-európai érdekeltségei (köztük a Telenor Magyarország) éppen jövő héten intenek búcsút a brandnek és Yettel néven folytatják tovább.
A 4iG távközlési portfóliója az Antenna Hungária megszerzésével hozzájut a kormányzati távközlési infrastruktúra egy részéhez is az AH Net Zrt. révén, emellett a Telenor (Yettel) Magyarország 25%-os tulajdonrészén keresztül az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltató kisebbségi tulajdonosává is válik egyben.
A piacot továbbra is az egyik legélénkebben foglalkoztató kérdés az, hogy a 4iG mihez kezd a magyar mobilpiacon, ahol a DIGI felvásárlása révén egy a piac méretéhez képest jelképes méretű, nagyságrendileg 200 ezer előfizetőből álló mobilos ügyfélbázishoz, illetve a lakosságot jelenlegi keretek közt teljes egészében ellátni nem tudó infrastruktúrához jutott hozzá.