Yettel néven folytatja a Telenor
Tavasszal megváltoztatja nevét a magyar piac egyik legrégebbi mobilszolgáltatója, a cseh PPF befektetői csoport tulajdonában lévő Telenor Magyarország. Az új márkát, a Yettel-t Magyarország mellett Szerbiában és Bulgáriában vezeti be a cég.
Márciustól új márka jelenik meg a magyar mobilpiacon, az előzetesen kiszivárgott információknak megfelelően ugyanis megválik közel 12 éve használt elsődleges márkanevétől a Telenor Magyarország. Az operátor ezt követően Yettel néven működik majd tovább Magyarország mellett Szerbiában és Bulgáriában is - a szolgáltató a névváltást csütörtök délelőtt jelenti be hivatalosan.
LEJÁRT A LICENC
A Telenor Magyarországot 2018 júliusában vásárolta meg a norvég távközlési multitól a tavaly márciusban balesetben elhunyt cseh milliárdos, Petr Kellner befektetői csoportja. A cseh partner az ügylet során egyszerre tett ajánlatot négy régiós távközlési érdekeltségre, melyek közül a legkisebbet, a Telenor Montenegrót 2021-ben eladta a magyar 4iG Nyrt-nek.
Az adás-vételi megállapodás alapján az új tulajdonos a tulajdonszerzéstől számított 33 hónapig használhatta a Telenor márkanevet az érintett piacokon - ez a határidő eredetileg tavaly márciusban járt volna le, ám a HWSW korábbi információi szerint a PPF és a márkatulajdonos norvég Telenor csoport újabb egy évvel meghosszabbította a névhasználati licenc hatályát annak lejárta előtt, további többéves opciós joggal.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az új névvel kapcsolatos végleges döntés tavaly év végén született meg Prágában, azt követően, hogy a cég az ilyenkor szokásos módokon, fókuszcsoportos kutatásokat végezve tesztelte a lehetséges új márkákat.
Ezek közt volt a Yettel mellett többek közt a Laa is, melyet a PPF csoport a HWSW megkeresésére 2020 augusztusában az egyik lehetséges utódmárkaként említett. Bár a magyar piacon több mint másfél évtizedig használt Pannon márkanév visszahozása még a magyar menedzsment egy része szerint is kézenfekvő választás lett volna, a HWSW úgy tudja, ez az elképzelés viszonylag hamar lekerült a napirendről.
ELREPÜL A PROPELLER IS
A PPF a kelet-európai távközlési piacon összesen öt országban van jelen, ebből kettőben - Csehországban és Szlovákiában - a spanyol Telefónica tulajdonában lévő O2 márkát licenceli (a márkahasználatra egészen 2036-ig van opciója a prágai székhelyű csoportnak), míg a magyar, a bolgár és a szerb piacokon a Telenor márkanevet használta, illetve használja.
A Telenor brandet az előző tulajdonos Szerbiában vezette be először a régióban, ahol a Mobi 63-at 2006 augusztusában vásárolta fel a Telenor csoport (érdekesség, hogy a norvégok ennél hamarabb, 2003-ban jutottak hozzá a Telenor Magyarországhoz, a 2010-es névváltást megelőzően pedig éppen 2006-ban vette át a magyar leányvállalat a norvég anyacég "kék propelleres" arculatát).
A névváltással együtt értelemszerűen búcsúznak a Telenor márka korábbi arculati elemei is, így a fent említett kék színű logó is. A szolgáltató névváltása a meglévő szerződéses jogviszonyokra semmilyen hatással nem lesz.