:

Szerző: Vörös Péter

2000. november 17. 07:54

A PSINet vevőt keres

[CNET] Az Internet szolgáltató PSINet (az Elender anyavállalata) tegnap bejelentette, hogy megbízta a Goldman Sachs befektetési bankot azzal, hogy keressen vevőt a cégre, akár akvizíció, akár értékesítés útján. A PSINet és a Goldman Sachs szoroson együtt fognak működni annak érdekében, hogy növeljék a részvények értékét. Ezenkívül az asztalon van a PSINet egészének vagy részeinek eladása is - valamint stratégia szövetség kötése. A cég nettó adósságállománya 2,5 milliárd $. A várhatóan igen kedvező vételáron szinte minden szakértő szerint könnyű lesz vevőt találni a cégre.

E hónap elején jelentette be a PSINet, hogy a vártnál nagyobb veszteséggel zárta a harmadik negyedévét. Arról is figyelmeztetett a cég, hogy a negyedik negyedéves pénzügyi eredmények a korábban vártnál alacsonyabbak lesznek - és a vállalat vezetői közül valaki távozni fog (találgatások szerint ez Bill Schrader, a cég elnök-vezérigazgatója lesz).

A mostani hír hatására a cég részvényárfolyama 10%-kal, közel 2$-ra emelkedett. Ezzel együtt hol vannak már azok az idők, amikor a PSINet részvényárfolyama 60,94 $ volt - míg a mélypont nem túl messze 1,44 $-on volt.

a címlapról