Új fórum előtt kell felelnie a Meta-nak az Instagram miatt
A mostanra PR-szempontból legalábbis rendkívül kellemetlenné váló kongresszusi vizsgálatok mellett újabb fórumot kell a Meta-nak meggyőznie arról, hogy tisztában volt vele, hogy a fiatalkorúak személyiségfejlődésére milyen hatást gyakorolhatnak az olyan közösségi szolgáltatások, mint az Instagram, és a gyermekek egészséges pszichés fejlődését soha nem rendelte alá a profitnak.
Csütörtökön kilenc amerikai állam főügyésze indított közös vizsgálatot a Meta (egykori Facebook) működésével kapcsolatban, azzal a feltételezéssel, hogy a cég úgy népszerűsítette az Instagram képmegosztó-szolgáltatást fiatalkorúak körében, hogy pontosan tudta, milyen káros hatást gyakorolhatnak egyes posztok a tinik személyiségfejlődésére - ám a cég a profitot minden egyéb szempontnál előrébb helyezte.
A vizsgálat célja a sajtónak küldött tájékoztató szerint, hogy kiderítse, a Meta sértett-e fogyasztói jogot, illetve valóban veszélynek tette-e ki az egyik legsérülékenyebb célcsoportot a cég. Ahogy az ügyet előkészítő egyik főügyész, Maura Haley fogalmaz, erről a vizsgálathoz csatlakozó ügyészségek a legkevésé sincsenek meggyőződve:
A FACEBOOK, ILLETVE MOST MÁR META NEM TUDTA MEGVÉDENI A FIATALOKAT A PLATFORMJAIN, ÉS INKÁBB FIGYELMEN KÍVÜL HAGYTA VAGY ELBAGATELLIZÁLTA AZT A FAJTA MANIPULÁCIÓT, MELY NYILVÁNVALÓAN VESZÉLYT JELENT AZ ÉRINTETTEK MENTÁLIS ÉS FIZIKAI EGÉSZSÉGÉRE - KISZOLGÁLTATVA EZZEL GYERMEKEKET A PROFIT ÉRDEKÉBEN
-mondta el Haley.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Meta válaszában határozottan elutasította a fentieket, a cég szóvivője közölte, a vádak súlyos félreértésen alapulnak, mi több a cég az iparági szereplők közül a legtöbbet tette az internetes zaklatás visszaszorítása, illetve az öngyilkosságon gondolkodók valamint az evészavar-betegségekkel küzdők megsegítése érdekében.
A Meta-ra a fiatalok érdekeinek semmibe vételével kapcsolatos vádak idén szeptemberben lavinaként zúdultak, miután egy korábbi alkalmazott, Frances Haugen olyan belső dokumentumokat szivárogtatott ki a The Wall Street Journalnak, melyek alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy a cég pontosan tudta, milyen veszélyeket rejt az Instagram használata a fiatalkorúak számára, ám semmi érdemlegeset nem tett a veszélyek elhárítása érdekében.
A cég fennállásának eddigi talán legkínosabb incidensének hatására a Meta - hivatalosan ideigelenes jelleggel - felhagyott azon tervének megvalósításával, hogy egy, kifejezetten gyermekek számára fejlesztett Instagram appot adjon ki - a tervek megváltoztatásához nagyban hozzájárult az is, hogy az ügyben negyven amerikai állam ügyésze írt közös tiltakozó levelet a cégnek.