Szerző: Koi Tamás

2021. október 22. 13:05

Újabb megafelvásárlás bukhat az IT-szegmensben

Megfeneklettek az akvizíciós tárgyalások a Western Digital és a Kioxia közt, így kútba eshet a NAND-ipar soron következő megaüzlete.

Patthelyzetbe kerültek a felek a Western Digital és a Kioxia Holdings Corp. összeolvadásával kapcsolatos tárgyalások során, így a NAND-iparágot alaposan felrázó üzlet könnyen kútba eshet - írja belsős forrásaira hivatkozva a Reuters. A két, korábban is partnerként együtt dolgozó cég a nyárok kezdett közeledni egymáshoz, az akvizíciós tárgyalások pedig augusztus végére úgy tűnt, simán mennek és a felek szeptember közepéig megegyezhetnek a mintegy 20 milliárd dollár értékűre becsült üzlet részleteiről.

Az elmúlt hetekben ugyanakkor az informátorok szerint mégis megfeneklett a folyamat, részben mivel a felek nem tudtak megegyezni a cégértékben, részben mert felmerült, hogy a japán versenyhatóság nem adja áldását az ügyben, illetve közre játszhatott a patthelyzet kialakulásában a Kioxia egyik főrészvényesének egyben korábbi anyacégének, a Toshibának a stratégiai felülvizsgálata.

kioxia_wd

Így blokkold a karriered

Golden handcuffs és társai: a 49. adásban összeszedtünk pár dolgot, amit IT szakemberként érdemes elkerülni.

Így blokkold a karriered Golden handcuffs és társai: a 49. adásban összeszedtünk pár dolgot, amit IT szakemberként érdemes elkerülni.

A Kioxia és a Western Digital régi partnereknek számítanak, a két cég már most is gyárt közösen NAND-chipeket Japánban, melyeket a legkülönfélébb területeken hasznosítanak a partnerek az okostelefonoktól kezdve az adatközpontokon át a tévékig bezárólag.

A japán cég 2018-ban vált le a Toshibáról, amikor az akkori tulajdonos 18 milliárd dolláros üzlet részeként eladta a részleg többségi tulajdonát egy befektetői konzorciumnak. A Toshibának ugyanakkor továbbra is megmaradt 40,6%-nyi tulajdonrésze az önálló cégbe szervezett egykori memóriagyártó részlegben.

Az utóbbi időszakban több, az IT-iparágon belüli megaüzlet is elbukott, illetve veszélybe került, elsősorban a hatóságok aggályai miatt. Jó példa erre a Qualcomm és az NXP egyesülésének kudarca, de jelenleg az Nvidia és az ARM tavaly bejelentett, 40 milliárd dollár értékű megaüzletére sem mondtak mindenhol áment a versenyhatóságok, az üzlet létrejötte pedig egyre távolabbinak tűnik.

a címlapról

TEAMS

7

Facebookosodik a céges Teams

2025. február 7. 13:19

Több interakciót tesz lehetővé a kollégák számára a szervezeteken belül a Microsoft Teams új funkciója, ami hírfolyamként is működhet majd.