PPF: élénkülő versenyre számítunk Magyarországon
A magyar távközlési piac kifejezetten élénk évzárásra számíthat, legalábbis ami a piaci szereplők összetételét, koncentrációját illeti. A szektor egyik legnagyobb külföldi befektetőjének számító PPF Csoport távközlési szervezetének vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan látják saját helyüket a sakkjátszmában.
HWSW: Amikor 2018-ban bejelentették a Telenor Csoporttal kötött megállapodást a négy kelet-európai érdekeltség akvizíciójáról, azt mondták, hogy ez egy kulcsmozzanat ahhoz, hogy a PPF Csoport távközlési szerepét megerősítsék a régióban. Most mégis úgy tűnik, eladják a montenegrói leányvállalatot, ráadásul egy magyar cégnek, a 4iG-nek. Hogy haladnak a tárgyalások?
Marek Sláčík: A tárgyalások jelenleg is zajlanak az ilyenkor megszokott eljárások szerint.
Azt látni kell, hogy a Telenor CEE akvizíciós folyamat során soha nem tekintettünk a Telenor Montenegróra stratégiai eszközként. A cég a teljes csoport EBITDA-jának 1%-át képviseli, és nincs semmilyen más érdekeltségünk az országban, amelyekkel szinergiákat hozhatnánk létre.
Mikor kereste meg Önöket először a 4iG a felvásárlási szándékkal?
Valamikor az idei év során.
Magyarországon a 4iG felívelése egy igazi sikersztorinak tűnik, nagyon úgy fest, hogy mindent elérnek, amit csak akarnak. Hogy látják őket Prágából?
Európai befektetőként tekintünk rájuk, melynek hosszú távon érdeke Montenegróban jelen lenni. Az elmúlt három évben a montenegrói csapattal jó kapcsolatot építettünk ki, és nagyra értékeljük az ott végzett munkát. Örülünk, hogy a 4iG a szándékai szerint továbbfejleszti majd a céget.
Alig egy évvel a Telenor CEE üzlet létrejöttét követően eladták a Telenor Magyarországban képviselt 100%-os tulajdonhányaduk negyedét a magyar állam kezében lévő Antenna Hungáriának. Most pedig úgy tűnik, hogy rövidesen az Antenna Hungáriát is a 4iG irányíthatja majd, így kisebbségi tulajdonosává válik a Telenornak és a CETIN Hungary-nek. Követik a folyamatot?
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Természetesen nyomon követjük a piaci történéseket, és nem kerülte el a figyelmünket a 4iG rendkívül aktív szerepvállalása. Arra számítunk, hogy a verseny élénkülhet a magyar piacon, de ebben semmi újdonság nincs. A magyar telekommunikációs piacon mindig rendkívül kiélezett verseny volt, nagyon profi piaci szereplőkkel, aminek az előfizetők az igazi haszonélvezői.
Jelenleg hiba lenne messzemenően nyilatkozni, de összességében úgy vélem, a 4iG-ra a jövőben nem csak mint versenytársunkra, hanem partnerre is tekinthetünk majd azokon a területeken, ahol ők tradicionálisan erősek, például az IT-megoldásoknál.
Tavaly a PPF Csoport minden országban szétválasztotta az infrastruktúrát és a szolgáltatást, amikor létrejött többek közt Magyarországon is a CETIN infrastruktúra-cég. Ez egy elég forró trendnek tűnik most a piacon, és bár néhány cégnek csak pénzügyi kozmetikázásra jók ezek a spinoffok, az Önök esetében úgy tűnik, nem ez a helyzet. Mi a PPF stratégiai célja az infrastruktúrával?
Az infrastruktúra nagyon fontos a számunkra, azért hoztuk létre a CETIN Csoportot, hogy ezt továbbfejlesszük és hatékonyan menedzseljük. Ez adja a szolgáltatócégeink sikerének az alapját, de további, komoly üzleti lehetőséget is látunk benne. A jó minőségű infrastruktúra egyre értékesebb lesz azon telekommunikációs cégek számára, melyek a folyamatosan növekvő adatforgalommal szembesülnek, illetve a jelenleginél strukturáltabb, sűrűbb 5G-s hálózatelérést kell kínálniuk.
Egyes országokban az is mondhatni trendszerű, hogy az állam a stratégiai területeket - beleértve a telekommunikációt - igyekszik egyre nagyobb kontroll alá vonni. Milyen hatással lehet ez az iparágra, illetve áttételesen a fogyasztókra Önök szerint?
Csehországban az az eddigi tapasztalatunk, hogy az állam nehezen tudja felvenni hatékonyságban a versenyt a privát szektorral.
A magyar hírközlésszabályozó szerv, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legutóbbi piaci jelentése szerint a Telenor minden szegmensben a Vodafone Magyarország mögé került a magyar mobilpiacon, vélhetően a UPC Magyarország megszerzésével elérhető szinergiáknak köszönhetően. Hogyan hathat ez a Telenor Magyarország pozíciójára közép- és hosszútávon?
Valóban, Magyarországon kizárólag mobilszolgáltatást nyújtunk, de saját tapasztalataink azt mutatják, hogy a konvergens és a mobile-only modellnek egyaránt van létjogosultsága és tere a sikerre.
Éppen most indítottunk útjára Magyarországon egy kifejezetten háztartások számára kínált mobiltechnológia-alapú internetelérést, ami nagyon versenyképes a vezetékes megoldásokkal. Úgy gondoljuk, hogy a siker záloga - függetlenül attól, hogy konvergens vagy kizárólag mobilpiaci szereplők vagyunk - az, hogy jó ügyfélélményt és releváns termékeket kínáljunk. Ez a mi stratégiánk sarokpontja, a legtöbb erőforrást a hálózatunk és a termékeink fejlesztésére összpontosítjuk.
Készen állnak arra, hogy egyszer maguk mögött kell hagyniuk a Telenor márkanevet? Csoportszintű brandet vezetnének be, vagy országonként eltérőt?
Jelenleg a különböző opciókat, lehetőségeket értékeljük; döntés erről valamikor az év végén, jövő év elején várható.