Szerző: Koi Tamás

2021. szeptember 13. 11:51

Októberben jöhet leghamarabb az új Android

Legkorábban október 4-én debütálhat az Android soron következő, 12-es verziója, ám vélhetően csak a legújabb Pixel okostelefonokon.

Számos elődjéhez képest lényegesen tovább kell várni az Android operációs rendszer idei fő rendszerfrissítésére. A sorban a tizenkettedik kiadás, az Android 12 az XDA Developers fejlesztői közösség vezetője szerint október 4-én érheti el a stabil kiadási státuszt az Android Open Source Project (AOSP) részeként. 

Mindez az eddigi gyakorlat alapján azt jelentheti, hogy ekkor érkeznek meg az Android 12-frissítések a Pixel-tulajdonosok számára, illetve legkorábban ettől az időponttól kerülhet a boltokba a Google saját hardverrészlegének új, felsőkategóriás okostelefonja, a Pixel 6. 

android12

Így blokkold a karriered

Golden handcuffs és társai: a 49. adásban összeszedtünk pár dolgot, amit IT szakemberként érdemes elkerülni.

Így blokkold a karriered Golden handcuffs és társai: a 49. adásban összeszedtünk pár dolgot, amit IT szakemberként érdemes elkerülni.

Akik valamilyen külső gyártó által készített androidos mobillal rendelkeznek, azok szintén az eddigi gyakorlatnak megfelelően jó eséllyel még hónapokat várhatnak, mire megkapja a készülékük a rendszerfrissítést, miután a legtöbb gyártónak a Google minden ellenkező irányú kezdeményezése dacára továbbra is hosszú hónapokra van szüksége ahhoz, hogy a stabil kiadásba átvezessék saját módosításaikat, illetve minden funkciót leteszteljenek a nagyobb operátorokkal karöltve.

Az Android 12 legfőbb újdonsága az új, "Material You" néven emlegett dizájnnyelv, mely az operációs rendszer legnagyobb külső átalakításának számít a 2014-es Material Design bevezetése óta. 

A "Material You" egyebek mellett új értesítési sávot, gyorsbeállítási panelt és záróképernyőt hoz - elsőként szokás szerint a Google Pixel telefonokra.

a címlapról