:

Szerző: Koi Tamás

2021. március 29. 18:22

Kiszáll Teszári, a 4iG-é lesz a Digi

Szeptemberre új tulajdonosa lehet az RCS&RDS, illetve a Digi Communications NV tulajdonában lévő Digi Távközlési Kft-nek, mely amellett, hogy a magyar vezetékes távközlési piac meghatározó szereplője, az utóbbi két évben saját mobilszolgáltatásával is jelen van a piacon.

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorciummal, a tulajdonában lévő Digi Csoport magyar érdekeltségeinek megvásárlásáról - jelentették be ma délután tőzsdezárást követően a felek. A bejelentés szerint a Digi megszerzése jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon bejelentett növekedési terveibe, illetve az Antenna Hungáriával tervezett nemzeti távközlési platform létrehozásába. A felek előzetes szándéka szerint a tranzakció legkésőbb szeptember végéig zárulhat.

"JÓL ILLESZKEDIK A NÖVEKEDÉSI TERVEKBE"

A Budapesti és a Bukaresti Értéktőzsde honlapján bejelentett ügylettel a 4iG 100 százalékos tulajdont szerezne Magyarország vezető telekommunikációs és médiaszolgáltató vállalatcsoportjában, pontosan meg nem határozott ellenértékért cserébe. A nem kötelező érvényű előzetes megállapodás alapján tervezett tranzakció a társaságok átvilágítását, a végleges adásvételi szerződés aláírását és a szükséges hatósági eljárásokat követően zárulhat. 

digi_hq

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Digi Magyarországon a kábeltévé, a vezetékes internet és adattovábbítás, a mobil távközlés, a vezetékes telefon, valamint DTH (Direct to Home) műholdas szolgáltatások piacán is jelen van. A cég az Invitel felvásárlását követően országszerte több mint 1,1 millió előfizetőt szolgál ki, és több mint 2,5 millió bevételt biztosító előfizetéssel (Revenue Generating Unit, RGU) rendelkezik. A Digi által üzemeltetett hálózatok többsége fejlett száloptikás technológián alapul.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai alapján a Digi a második legnagyobb szereplő az előfizetéses televízió, a szélessávú internet, illetve a vezetékes hangszolgáltatók szegmensében.  A piacon egyedülálló módon a Digi saját gyártású televíziós csatornákkal is rendelkezik, sportadói mellett további négy tematikus csatornával van jelen a televíziós műsorszolgáltatók között. A Digi Csoport magyarországi alkalmazottainak száma meghaladja a 3000 főt. 2020-ban konszolidált árbevétele 70 milliárd forint volt, korrigált EBITDA-ja pedig elérte a 19 milliárd forintot. A Digi 61, míg leányvállalata, az Invitel további 16 ügyfélszolgálati irodával rendelkezik Magyarország nagyobb városaiban.

A sikeres akvizíciót követően a 4iG a legnagyobb hazai műsorszolgáltatók, szélessávú internetes, valamint vezetékes és mobiltelefon szolgáltatást nyújtó nagyvállalatok közé léphet be. A tulajdonszerzés jól illeszkedne a 4iG telekommunikációs piacon az Antenna Hungáriával közösen bejelentett expanziós terveibe, amelyet a vállalat tavaly indított útjára az első magyar kereskedelmi műhold pályára állítását megcélzó, állami és magántőke együttműködésével létrehozott CarpathiaSat megalapításával, illetve a műholdas távközlési szolgáltatások területén piacvezető Hungaro DigiTel többségi tulajdonának megszerzésére irányuló tranzakciókkal. 

A FAGYLALTKIRÁLY KAPITULÁL

A Digi tulajdonosváltása, illetve a csoport magyarországi leányvállalatának értékesítése régóta a levegőben lógott, különösen miután az utóbbi években a magyarországi működési környezet meglehetősen kedvezőtlenné vált a leggazdagabb romániai magyar vállalkozó, Teszári Zoltán által irányított vállalatcsoport számára. A Digi az előző évtized közepe óta - mióta nyilvánvalóvá vált, hogy a cég a mobilpiacon is tényezővé kíván válni - folyamatosan szembeszélben kénytelen vitorlázni, a céget több hatóság különböző indokokkal többször is elmarasztalta, melynek egyenes következménye lett, hogy a vállalat nem tudott sikeresen pályázni további frekvenciaértékesítési eljárásokon a mobilszolgáltatások nyújtásához szükséges újabb spektrumokra.

A vállalatot korábban már több, hazai leányvállalattal is rendelkező nemzetközi távközlési céggel is összeboronálták, így szóltak már pletykák arról, hogy a cég esetleg az akkor még vezetékes lábbal nem rendelkező Vodafone-nal áll össze, később pedig a Telenor Magyarország, mint egyetlen vezetékes üzletággal nem rendelkező hazai nagy távközlési cég volt a képzeletbeli partner.

Végül egyik spekuláció sem igazolódott be, a Digi új tulajdonosa az a kormányközeli 4iG lehet, mely 2019-ben a T-Systems nagyvállalati ügyfeleinek és szolgáltatásainak megvásárlásával kapcsolatban előzetes megállapodást kötött a Magyar Telekommal. Az az üzlet akkor végül nem jött létre, folyosói pletykák szerint a 4iG tulajdonosi körén belüli ellentétek miatt.

a címlapról