Kell az 5G az eSIM-áttöréshez
Noha a várthoz képest kevésbé látványosan, de a színfalak mögött lassan de biztosan zajlik az eSIM technológia globális térnyerése, melynek az 5G-s hálózatok indulása és a pandémia egyszerre adhat lendületet.
A különféle, mobilhálózaton keresztül kommunikáló eszközökbe ágyazott SIM-ek, vagyis az eSIM-ek terjedése az előzetes várakozásokhoz képest valamivel lassabban halad, az éppen most ötévessé vált szabványt egyelőre kevés, fogyasztói piacra szánt eszköz támogatja, illetve az operátorok is vonakodva hajtják csak végre azokat a fejlesztéseket, melyeket az implementáció megkíván. Az idei év a pandémia és az 5G-s hálózatok fokozatos térnyerése miatt vízválasztó lehet ezen a területen.
Egy a digitrendi.hu által idézett felmérés adatai szerint az eSIM-eket az operátorok 58,5, illetve az eszközgyártók 53,9%-a vezette be kínálatába az elmúlt két évben, utóbbiak ennek ellenére fontosabbnak tartják a technológia szerepét a mindennapokban. A megkérdezett operátorok többségében belátják, hogy az eSIM az egyelőre nem teljesülő kereslet miatt saját elhatározásuk mentén hiányzik a portfólióból, ugyanakkor jelentős részük úgy ítéli meg, hogy 2025-re a technológia már általánosan elterjedt lesz gyakorlatilag minden hálózatban.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A plasztikkártya elhagyásával ugyanakkor nem elsősorban az okostelefonokkal rendelkező fogyasztók, hanem a kisebb eszközök (tipikusan okosórák) tulajdonosai, de legfőképp az apró szenzorokat gyártó és azokat üzemeltető cégek profitálhatnak. Az eSIM-mel ugyanis lehagyható a relatíve nagy helyet foglaló SIM-olvasó az áramkörröl, mely még egy nanoSIM-foglalat esetében is legalább három-négyszer annyi helyet foglal el, mint egy beágyazott SIM. Emellett az eszközök tömeges beüzemelése és a szolgáltatóváltás logisztikája is egyszerűbbé válik abban az esetben, ha nem kell minden eszközben külön SIM-et elhelyezni, vagy azt később bármilyen okból cserélni.
Az eSIM-eket használó gépek, illetve tipikusan apró szenzorok tömeges elterjedését a szakma többnyire az 5G-s hálózatok globális térnyeréséhez köti, így a következő években a mobilhálózatokat használó, interneten kommunikáló gépek száma iparági konszenzus szerint megtöbbszöröződhet.
A fogyasztói szegmensben az eSIM-ek térnyerése a pandémia hatására erősödhet fel, hiszen ezzel a technológiával anélkül aktiválható be egy új készülék, illetve lehet végrehajtani egy szolgáltatóváltást, hogy az ügyfélnek személyesen vagy akár futározással fizikai kártyát kelljen kérnie a szolgáltatójától. Az eSIM-ek emellett a környezetterhelést is csökkenthetik, mivel a logisztikához egyáltalán nem szükséges a megszokott hordozó, vagyis a plasztikkártya jelenléte.
Magyarországon a szolgáltatók részéről az eSIM-támogatottság egyelőre még meglehetősen foghíjas, így egyedül a Magyar Telekomnál működik a technológia - melyet mint megtudtuk, közel 100 ezer eszközben használnak a szolgáltató hálózatában. A Vodafone idénre ígéri az eSIM bevezetést, a Telenor pedig egyelőre nem közölt konkrétumokat az indulással kapcsolatban.