Parkolás és viteldíj is fizethető a Google Mapsben
A lehető legegyszerűbben, egyetlen appba tömörítve igyekszik az utcai parkolással és a tömegközlekedés igénybevételével járó díjfizetési tranzakciókat egyszerűsíteni a Google - mostantól egyes régiókban ezeket a tranzakciókat közvetlenül a Google Maps felületén is lehet kezdeményezni.
Tovább bővíti egyik alapszolgáltatása, a Google Maps már eddig is meglehetősen robosztus repertoárját a Google. A cég mától két új, autóval, illetve tömegközlekedés igénybe vételével közlekedő felhasználók számára fejlesztett funkcióval egészíti ki a portfóliót bizonyos régiókban - megjelent a parkolási díj- és viteldíj fizetési lehetőség az applikációban, melyet a Google Pay fizetési szolgáltatáson keresztül bonyolít a vállalat.
A szolgáltatások bejelentése kapcsán a Google igyekszik hangsúlyozni, hogy a két fontos újítás kifejlesztésének egyaránt a pandémia adott löketet, hiszen az applikáción keresztüli tranzakciókkal az autósnak nem kell többé hozzáérni a parkolóórához, és a tömegközlekedési jegyeket és bérleteket értékesítő automatákat sem kell használniuk többé az utasoknak. A keresőcég szerint emellett lényeges, felhasználóbarát szempont, hogy az utazás megtervezéséhez és gyakorlatilag az összes kapcsolódó tevékenységhez mostantól elég egyetlen applikációt használni.
Hello, itt az idei SYSADMINDAY! Szabadtéri helyszínen idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt. Melós hónapok után ez egy jó lehetőség, hogy találkozzunk barátokkal, kollégákkal.
A parkolási díj fizetésének folyamatát a Google közvetlenül a térképes navigációba integrálja, így az úti cél elérésekor az applikáció felajánlja a fizetési lehetőséget - a tranzakciót a parkolóóra (zóna) számának és a parkolási idő előzetes megadásával lehet elindítani. A megadott időtartam a parkolás során kiterjeszthető további percek "vásárlásával". A parkolási díjfizetési funkció egyelőre csak az Egyesült Államok mintegy 400 városában használható, és csak Android platformon, a Google az iOS eszközök támogatását későbbi időpontra ígéri.
Az applikáció tömegközlekedési díjfizetési megoldása hasonló elven működik, csak ez esetben a tömegközlekedési navigáció lehetőséget kell elindítania a felhasználónak. A rendszer ezt követően automatikusan megváltja az érintett vonalszakaszokra a jegyeket, a fizetés itt szintén a Google Pay szolgáltatásba integrált bankkártyával történhet. A térképalkalmazáson keresztüli viteldíjfizetési lehetőségre a Google globálisan 80 közlekedési társasággal szerződött le, a funkció egyelőre csak androidos készülékeken válik elérhetővé a következő hetekben.