:

Szerző: Koi Tamás

2020. december 14. 11:25

Ennyiért mobilozhatnak februártól a kormányzati szervek

2021. Február 6-tól új keretmegállapodás részeként nyújt mobilszolgáltatást a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett, illetve önként csatlakozó kormányzati szervek és állami tulajdonú intézmények számára a Magyar Telekom, mely az előző közbeszerzést vitatott körülmények közt nyerte meg.

Jövő februártól új keretszerződés alapján biztosít az úgynevezett "központi közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett, illetve önként csatlakozó szervezetek" részére mobilszolgáltatást a Magyar Telekom, melyet az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítását követően a Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ) kötött meg a szolgáltató. A keretmegállapodás összege alapvetően nem tér el az előző, 2017-ben kötött szerződésben szereplő összegtől, azaz a keret maradt nettó ötmilliárd forint, a megállapodás ugyanakkor számos új elemet is tartalmaz.

A DKÜ honlapján megtalálható információk szerint így például a kiírás során ugyan nem volt feltétel, de az elbírálás során előnynek számított, ha a szolgáltató többek közt VoLTE, VoWiFi MultiSIM és eSIM szolgáltatást is képes nyújtani a hangszolgáltatások tekintetében, emellett az is szerepelt benne, hogy az adatszolgáltatást a mindenkor elérhető legfejlettebb technológiával kell biztosítani a megajánlott árakon - vagyis az 5G-s elérést is biztosítania kell a nyertesnek felár nélkül, természetesen abban az esetben, ha a szolgáltatás elérésére használt készülék 5G-képes, illetve rendelkezésre áll 5G-s hálózati lefedettség az adott földrajzi ponton.

orszaghaz

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A kiírási dokumentációban a kiíró három díjcsomagot határozott meg, a "VIP" teljes korlátlanságot biztosít mind a belföldi hívásirányokat, mind az adatszolgáltatást illetően, az "Emelt" tarifa 300 perc lebeszélhetőséget, 50 darab SMS-t és 7 GB-nyi adatforgalmat kínál havonta, míg az "Alap" díjcsomag havi díja 100%-ban lebeszélhető, illetve tartalmaz 50 db ingyenes SMS-t és 1 GB adatot. Roaming terén a VIP díjcsomagnál 20 GB az EU-s adatforgalmi korlát, a másik két tarifánál a belföldivel megegyező keret fogyasztható le az EU-s tagországokon belül.

A felhívásra végül két ajánlattevő, a Magyar Telekom és a Telenor Magyarország tett ajánlatot úgy, hogy utóbbi a fent említett extra szolgáltatások (VoLTE, VoWiFi, MultiSIM és eSIM) egyet sem tudott vállalni, illetve a döntésnél kulcsszerephez jutó, relevancia együtthatók alapján számolt összesített képzett ajánlati ára több mint 2,3-szorosa volt a Telekoménak. 

A nyertes által megajánlott árak alapján a teljesen korlátlan VIP csomag nettó havi díja 1600 Ft, az Emelt tarifáé 650 Ft, az Alapé pedig 120 Ft lett, illetve lesz februártól. A hívás percdíja vezetékes és mobil irányba egyaránt nettó 5 Ft/percben lett meghatározva, az SMS-díj nettó 10 Ft/db, az adat túlforgalmazási díj pedig nettó 30 Ft lett gigabájtonként azoknál a díjcsomagoknál, melyek nem korlátlanok. A Telekom vállalta továbbá, hogy minden, az Üzleti Általános Szerződési Feltételekben szereplő szolgáltatás díjából - így például az EU-n kívüli roamingból - 80%-os díjkedvezményt biztosít.

Érdekesség, hogy a mostani eljáráson el sem indult a Vodafone Magyarország, mely 2014-től 2017-ig volt a kormányzati flotta beszállítója, az előző közbeszerzési eljárás eredményét pedig annak kihirdetését követően bíróságon támadta meg. Az akkori legalacsonyabb árú ajánlatot a Vodafone Magyarország nyújtotta ugyanis be, az akkor még a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által koordinált eljárás során ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy a megajánlott szolgáltatási árak csak veszteséggel nyújthatók, ami a közbeszerzési törvény szerint kizárási alap lehet az eljáráson - végül erre hivatkozva ki is zárták a szolgáltatót, így lett befutó a Magyar Telekom.

a címlapról