:

Szerző: Hlács Ferenc

2020. szeptember 11. 10:29

Jövőre debütálnak az első, HarmonyOS-t futtató Huawei telefonok

A kínai gyártó még idén kiadja saját fejlesztésű okostelefonos rendszerének bétáját, az okostévékre, okosórákra és autókba szánt verzióval pedig már ősszel elkezdhetnek ismerkedni a fejlesztők.

Az utóbbi hetekben egyre szorul a hurok a Huawei körül, miután a vállalat beszállítói az Egyesült Államok szankciói miatt sorra kénytelenek elvágni kapcsolataikat a kínai gyártóval. Az augusztusi újabb korlátozó intézkedések miatt a cég két legfontosabb memória-beszállítója, a Samsung és az SK Hynix sem adhat el chipeket a Huawei-nek, illetve a vállalat a Samsung és LG kijelzőpaneleknek is kénytelen búcsút inteni. A Google androidos alkalmazás- és szolgáltatás-ökoszisztémájától való leszakadást pedig valószínűleg már senkinek nem kell ecsetelni.

A vállalatnak tehát nincs más választása, mint függetlenedni korábbi partnereitől, aminek egyik fontos mérföldkövét idei fejlesztői konferenciáján jelentette be: a Huawei jövőre megkezdi a saját, HarmonyOS 2.0 rendszerével szerelt okostelefonok piacra dobását. A szoftvert a vállalat már tavaly bemutatta, mondván, a mikrokernel alapú rendszerrel okostelefonokat, viselhető eszközöket, okostévéket (erre már példát is láthattunk) okoshangszórókat, sőt idővel notebookokat is felszerelne - noha nem sokkal később azt is világossá tette, egyelőre a rendszerrel nem tervezi az Android és iOS mellett harmadik okostelefonos platform létrehozását.

harmonyosill

Ez most megváltozik, a cég tervei szerint a fejlesztők már idén decemberben hozzáférést kapnak az okostelefonos HarmonyOS béta verziójához, illetve a kapcsolódó SDK-hoz, 2021 októbere környékén pedig megvásárolhatók lesznek az első, a Huawei saját platformjára építő okostelefonok.

Mindezek mellett a rendszer táblagépekre, okosórákra és autós infotainment rendszerekre szánt verziójának forrását a vállalat már ezen a héten megnyitja, a hozzá tartozó SDK-kkal, emulátorokkal és IDE eszközökkel együtt, így a fejlesztők már elkezdhetnek ismerkedni a platformmal. Ahogy a cég fogalmaz, szeptember 10-én a HarmonyOS 128KB-128MB RAM-mal szerelt IoT eszközökre, például az említett okosórákra és okostévékre szánt verzióját vehetik górcső alá az érdeklődők, 2021 áprilisában pedig a 128MB-4GB memóriával rendelkező eszközök szegmensét célzó variáns jelenik meg, a 4GB-nél több RAM-ot tartalmazó készülékekre szánt verzió pedig jövő októberben debütál.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A rendszer az Androidnál megismert AOSP-hoz hasonló OpenHarmony projekt keretében teljes mértékben nyílt forrású lesz, így a fejlesztők azt később saját szájízük szerint alakíthatják. A HarmonyOS 2.0 olyan funkciókkal érkezik, mint a különböző panelméretekhez dinamikusan igazodó, adaptív UI, vagy akár több kijelző kezelése egyszerre.

Az új platform sikerének kulcsa persze az alkalmazás-ökoszisztéma lesz, amelynek felépítése hatalmas kihívást jelent majd a gyártó számára, hogy mekkorát, azt a Google mobilos szolgáltatáscsomagját, a GMS-t váltó HMS, illetve az ahhoz kapcsolódó saját androidos alkalmazásbolt, az App Gallery bevezetésével is megtapasztalhatta a cég. A Huawei az elmúlt bő egy év során gőzerővel igyekszik felzárkózni a Play Store kínálata mögé, ugyanakkor nagyjából 96 ezer alkalmazásra rúgó kínálata még így is nagyságrendekkel elmarad a keresőóriás milliós palettájától - ami az eladásokban is kezd megmutatkozni. Egy teljesen új platformmal a gyártónak még nehezebb dolga lesz az okostelefon-piacon.

a címlapról