Az Apple az Inteltől is búcsút vesz

A tegnapi bejelentés szinte pontosan 15 évvel azután történt, hogy Steve Jobs, illetve Paul Otellini, az Intel korábbi elnök-vezérigazgatója egy színpadon, a másik vállát veregetve jelentette be két cég gyümölcsöző együttműködését. A korabeli, már-már nosztalgikus felvételek az okokra is világos választ adnak: Jobs és csapata nem látott már perspektívát a PowerPC foghíjas kínálatában, ami lassan kezdte aláásni a Macek sikerét. Mindeközben az Intel épp példátlan menetelése kezdetén járt, pár hónappal később ugyanis megjelentek az első Core processzorok, amelyek mind számítási teljesítményben, mind pedig hatékonyságban új szintet mutattak a piacnak. Az elmúlt másfél évtizedre visszatekintve vitathatatlan, hogy Jobs és cége épp a legjobb pillanatban nyargalt át az Intel processzoraira, illetve annak x86-os utasításarchitektúrájára.

A Macek előző 15 évét meghatározó esemény óta azonban jelentősen átalakult a konzumer számítástechnika. Az Apple 2007-ben bemutatta az iPhone-t, melyben alternatíva híján az Intel valamely processzorával szemben egy Samsungtól vásárolt ARM-alapú fejlesztés landolt. Ekkor vélhetően még a Santa Clara-i chipgyártó legszörnyűbb rémálmában sem vetődött fel, hogy a mindössze néhány év alatt óriásira duzzadó okostelefonos piacon egyszerűen képtelen lesz fogást találni. Márpedig végül pontosan ez történt. Az atomos kiruccanás az Intel történetének eddigi legnagyobb kudarcát hozta, közel 20 milliárd dollárnyi ablakon kidobott pénzzel. Hatalmas, tőkeerős vállalatról lévén szó, az chipgyártó nem adta fel. Modemes fejlesztéseivel a hátsóajtón át próbált visszasurranni a vásárolók zsebébe. A tavalyi fejlemények alapján ezt a kísérletet sem koronázta sokkal nagyobb siker, a rádiós chipekből végül csak az Apple volt hajlandó vásárolni. A modemes kaland vége szintén ismert már, 2019-ben ugyanis épp az Apple vásárolta fel az üzletág többségi tulajdonát, amivel az Intel mára gyakorlatilag az okostelefonos piac partvonalán kívülre került, jó eséllyel örökre.

Míg az Intel az elmúlt nagyjából 10 évben kétségbeesetten próbált fogást találni a mobilos piacon, addig az iPhone és vele együtt az Apple elképesztő magasságokba emelkedett. Az okostelefonoknak hála szabályosan ömlöttek a dollármilliárdok Cupertinóba, amit mi sem szemléltet jobban, hogy a kiemelkedő negyedévekben még a 40 milliárd dollárt is súrolta az iPhone-os forgalom. A tömérdek pénzt igyekezett okosan befektetni az Apple, mely az utóbbi években rendkívül céltudatosan kezdte el felépíteni hardveres tervezőcsapatát. Ennek ékköve a processzorok fejlesztésével foglalkozó részleg, amely az elmúlt közel 5 évben sorra állított fel új mércét a komplett okostelefonos piacnak. Mindezt ráadásul oly módon, hogy a tervezőcsapatnak kizárólag a vállalat saját igényeit kellett szem előtt tartani, az Apple ugyanis önálló komponensként nem értékesíti az "A" jelölésű chipeket, valamint az a veszély sem állt fent soha, hogy egy konkurens gyártó erősebb alkalmazásprocesszort pakolna az iOS alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A piac közvetlen nyomásának hiánya azonban mit sem befolyásolta a tervezőcsapat munkáját, amely évről-évre 20-30, szélsőséges esetben pedig akár 50-60 százalékkal tudta növelni a CPU számítási teljesítményét egy-egy generációváltásnál, úgy, hogy a disszipáció nem változott számottevően. Ezzel az Apple elsőként döntötte le azt a sok éves sztereotípiát, miszerint az ARM-os processzorok teljesítménye az alacsony disszipáció és lapkaméret árán rendre alulmarad az x86-os chipekkel szemben.

Könnyed búcsú az Intel processzoraitól

Nagyjából 10 évvel az Apple-Intel összeborulás után a chipgyártó menetelése váratlanul megtört. Az Intel még 2014-ben kezdett átállni 14 nanométerre, mely csíkszélesség azóta is, lassan 6 éve meghatározza termelését, ezzel együtt pedig termékei versenyképességét. A gyártástechnológia mellett mikroarchitektúrában is látványosan megtorpant a gyártó. A 2015-ben bemutatott Skylake bár különböző kódneveken, de még ma is él és virul, miközben a leváltására hivatott Ice Lake továbbra is csak pár százalékos részesedéssel szerepel a termékmixben. A CPU magokkal együtt a GPU-s fejlesztések is beleálltak a földbe a két éve lemondtott Brian Krzanich ámokfutásának hála. Az Intel egykori elnök-vezérigazgatója állítólag saját kezűleg vonta el az erőforrásokat a grafikus megoldásoktól, majd később egy hirtelen hátraarccal a cég kvázi nulláról ismét elkezdett GPU-kat fejleszteni. Ugyancsak sok éves csúszásban van az ARM-os piacon csak "big.LITTLE" néven ismert, elsősorban a mikroarchitektúra-skálázás problémájára gyógyírt kínáló koncepció adaptálása, amely csupán valamikor mostanában, szintén sok éves késéssel jelenik meg a Lakefield formájában.

A néhány éve lendületet és irányt veszett Intelt látva nem csoda, hogy az Apple-nek elege lett az egykoron nagyra becsült beszállító egy helyben topogásából. Független mérések szerint CPU magjaival az Intel átlagosan nagyjából 50 százalékos IPC (egy órajelciklus alatt elvégezhető műveletek száma) növekedést ért el az elmúlt 10 év során, amely megfelel az Apple 2 szerényebb év alatt produkált fejlődésének. A különbség még annak tükrében is jelentős, hogy Cupertinóban sokkal hátrébb volt a rajtvonal, vagyis bőven volt honnan fejlődni, illetve alapvetően különböző szegmenseket célzott a két cég, legalábbis eddig.

Az Apple tegnap bejelentett döntésének hátterében egyfelől utóbbi állhat, de a saját tervezésű processzoroknak további előnyük is lehet. Az egyéni igényekre szabott chipeknek hála kvázi teljesen megszűnik a ráutaltság. Eddig ugyanis a Macek útitervét minden esetben az Inteléhez (korábban az IBM-éhez vagy épp a Motoroláéhoz) kellett igazítani, amely vélhetően régóta bökte az elmúlt 10 évben egyre inkább saját lábra álló, lassan, de biztosan vertikálisan integrálódó Apple csőrét. A függetlenséget kihasználva a cupertinóiak rugalmasabban, és akár gyorsabban reagálhatnának a piac mindenkori igényeire, ahogy azt az iPhone és iPad esetében már többször láthattuk. A saját tervezésű chipek további hozadéka lehet, hogy azzal optimális esetben akár überelhetőek is az Intel processzorai, amely potenciális differenciáló tényező egy újabb nyomós érvet jelenthetett a váltás mellett.

A jelenlegi Macek alapjául szolgáló platformot ugyanis szinte bármelyik más PC-gyártótól meg lehet vásárolni hasonló, esetenként akár vonzóbb körítéssel, sokszor olcsóbban. Az Apple saját fejlesztésű processzoraival az alapvető hardveres hasonlóság és átjárhatóság megszűnik, amennyiben pedig a cég a notebookjaihoz és asztali számítógépeihez tervezett központi egységei is kiemelkedőek lesznek, az egy újabb erős indokot jelenthet majd a vásárlók szemében a Macek mellett. (Természetesen ennek ellenkezőjét sem érdemes kihagyni az esélylatolgatásból, vagyis azt, hogy bizonyos szegmensekben az Apple chipje elmarad majd az Intel mindenkori fejlesztésétől.) Bár konkrét tervekről a cupertinói cég egyelőre nem beszélt, jó eséllyel több dedikált, fixfunkciós gyorsító kerül majd az ARM-os Macekbe, amelyek optimális kiaknázására egyfajta biztosítékot jelent, hogy az operációs rendszert és a fejlesztői eszközöket ugyanaz az Apple készíti, aki a processzorokat is.

Teljes átjárhatóság

A vállalat egy másik, nem titkolt célja a három nagy platform, vagyis az iPhone és iPad, illetve a Mac konvergenciája, melynek egyik fontos lépcsője a közös, ARM utasításarchitektúra. Ennek egy korábbi előszele volt a Project Catalyst (egykori Marzipan), amivel az iOS/iPadOS és macOS közös fejlesztői platformot kapott. Utóbbival az iOS-es fejlesztőknek szeretné elérhetőbbé tenni az asztali operációs rendszert az Apple. Ugyanis míg a mobilos platformra hihetetlen számú fejlesztő készít jobbnál jobb alkalmazásokat, az így megszerzett tudás csak nehezen vihető át a Mac világába. Bár sok minden (például az Objective-C és a Swift nyelv) hasonló a két platform között, illetve API-k szintjén is sokat örökölt az iOS a macOS-től, az egyszeri mobilfejlesztő számára a macOS meglehetősen idegen.

A Catalystnak és az azonos CPU-s utasításarchitektúrának hála azonban a szoftverfejlesztőknek elég lesz egyetlen alkalmazást összerakniuk, amely működik érintőképernyőn, illetve egérrel-billentyűzettel is jól használható, attól függően, hogy éppen egy iPhone-on, iPaden vagy Macen fut. Ez jelentős változás a korábbi helyzethez képest, amelyben két különböző alkalmazást kell írni iOS-re, illetve macOS-re. A könnyű átjárhatóság optimális esetben igazi win-win szituációt eredményezhet: a fejlesztők további erőforrás befektetése nélkül több felhasználót érhetnek el, miközben a macOS-re elérhető alkalmazások száma jelentősen megugrik, a felhasználók vélhetően nagy örömére.

Végül, de nem utolsó sorban a notebookok sok esetben legdrágább elemét jelentő processzorért a jövőben nem kell külső beszállítónak, jelen esetben az Intelnek fizetni, hisz a tervezés házon belül történik, így csak licencdíjakat, illetve a chip legyártásának költségeit kell állni, ami garantáltan kedvező hatással lesz a termékek előállítási költségére.

Jól bevált koreográfia néhány kérdőjellel

A tegnapi bemutató alapján az Apple a jól bevált PowerPC->Intel átállás forgatókönyvét húzta elő a fiókból. A vállalat szoftveres fejlesztéseiért felelős Craig Federighi szavai alapján a teljes átállás nagyjából 2 évig, azaz körülbelül 2022 végéig tart majd, amely során fokozatosan jelennek meg a házon belül tervezett processzorokra épülő különféle Macek, illetve a natív alkalmazások. Előbbiről, vagyis a termékekről alig derül ki valami, annyi azonban borítékolható, hogy az első Apple processzoros Mac még idén piacra kerül. Tim Cook némi meglepetésként zárásképp elhintette, hogy új Intel processzoros Macre (vagy Macekre?) is számíthat még a közönség, ám ezen termékek kilétét egyelőre ugyancsak homály fedi.

Utóbbinál most sokak számára égetőbb kérdés, hogy mi lesz az x86-os Macek támogatásával. Az Apple ígérete szerint az inteles és saját processzorok gépek párhuzamosan megkapják majd az újabb, macOS 11 "Big Sur" verziókat, legalábbis egy darabig. A vállalat ugyanakkor még semmilyen konkrétumot nem mondott, vagyis nem tudni, hogy a támogatás 2, 3, vagy például 5 évet jelent. Nyugtalanságra adhat okot, hogy PowerPC->Intel átállásnál is 2 évről beszélt Steve Jobs, amely végül nem is nyúlt sokkal hosszabbra: az Intel érkezését 2005 júniusában jelentették be, az utolsó, PowerPC-t is támogató, macOS 10.5 pedig 2007 októberében jelent meg, az ezt követő 10.6 "Snow Leopard" pedig már csak inteles gépekre települt.

Ugyancsak fontos kérdés az x86-os alkalmazások futtatása. Az Apple gondolt erre, a korábbi átállásról sokak számára ismerős Rosetta ugyanis egy második verzióval újjáéled, tehát elméletben semmi akadálya nem lesz annak, hogy az ARM-os Macek x86-os alkalmazások futtassanak (macOS alatt). A támogatás azonban ebben az esetben is kérdéses, a Rosetta első verzióját ugyanis nagyjából 5 év után 2011-ben lelőtte az Apple, mely alapján az x86-os kompatibilitás sem tarthat majd örökké. Az egyelőre nem világos, hogy más szereplőkhöz (pl. Microsoft) hasonlóan az Apple elárulja-e, hogy meddig nyújt támogatás. Dátum hiányában jelenleg nem éri meg pár évnél hosszabb időre inteles Macben gondolkozni.

Szintén bizonytalanságra adhat okot, hogy az Apple az átállás megkezdésével kimondva kimondatlanul a szoftverek ARM-os verziójára fog fókuszálni, amit idővel minden bizonnyal a fejlesztők is kivétel nélkül követni fognak. Craig Federighi szavai szerint ez már el is kezdődött, az Apple macOS-es alkalmazásai ugyanis egytől egyig natívan futnak ARM-on. Federighi szerint ugyanakkor ehhez csak a legújabb Xcode-ra van szükség, ami egyaránt képes elkészíteni az alkalmazás x86-os és ARM-os binárisát, így a legtöbb fejlesztőnek legfeljebb néhány nap extra munkát jelenthet az átállás. A Microsoft és az Adobe is megkezdte az átállást, melynek hála a legnépszerűbb alkalmazások már az első ARM-os Mac megjelenésekor elérhetőek lesznek natív formában. Ugyancsak jó hír, hogy a virtualizációról sem kell lemondani, így a Parallelsszel akár Linux, sőt, elméletben akár a Windows 10 ARM is futtatható lesz az következő generációs Maceken.

De mikor?

Az első Apple processzoros termék várhatóan egy újabb MacBook Air, netán egy 13-as MacBook Pro lesz, mely a processzort tekintve valószínűleg osztozik majd a következő iPad Pro központi egységével. Ennek megfelelően jó eséllyel az A14X, vagy annak egy átparaméterezett variánsa kerül az első ARM-os notebookokba. A fejlesztői kitben is kiadott A12Z-ből, illetve a küszöbön álló 5 nanométeres gyártástechnológia lehetőségeiből kiindulva ez akár 12 (8+4) magos processzort is jelenthet majd, tehát végrehajtóegységekből, illetve ezzel együtt számítási teljesítményből valószínűleg nem lesz hiány. Egyelőre az integrált GPU-ról csak találgatni lehet, akárcsak arról, hogy saját chipek híján az Apple-nek milyen tervei vannak a GPU-beszállító AMD-vel.

Érdekesebb kérdést jelent, hogy asztali környezetben, vagyis az iMac (Pro) és Mac Pro milyen processzort kaphat az Intel sokmagos és esetenként magas órajelű (Xeon) termékei után. Ez, vagyis az asztali PC-s és munkaállomásos terület egyelőre ismeretlen terep az Apple chiptervező részlege számára. Megéri-e egy dedikált, monolitikus processzort tervezni kifejezetten a nagyobb asztali gépekhez, megtérülhet-e a több százmillió dolláros befektetés pusztán az iMac (Pro) és Mac Pro termékek eladásaiból? Amennyiben nem, az Apple akár az AMD Zen példáját is követheti, amely egységes építőelemekkel (chiplet) és két eltérő, olcsóbban előállítható I/O lapkával igyekszik megoldani a tervezési rugalmasság és a gyártás gazdaságosságának egyre égetőbb problémáját.

Intel: a mi termékünk jobb

Érdekes kérdés, hogy az Apple lépése hosszabb távon milyen hatással lesz az Intel pozíciójára. Évente néhány milliárd dollár forgalomkiesést éppen még le tud nyelni a cég, az esetleges hosszabb távú kár azonban ennél nagyobb fejfájást jelenthet a processzorgyártónak. A okostelefonos piacon egyeduralkodó ARM-os központi egységek ugyanis mindeddig képtelenek voltak megvetni lábukat az Intel számára legnagyobb bevételt jelentő PC-piacon, és bár a Qualcomm-Microsoft kettősének közös próbálkozása felvillantott pár apró reménysugárt, bármiféle sikerről egyelőre nem lehet beszélni. Amennyiben viszont az Apple képes lenne valami meghökkentőt alkotni a régóta komolyabb izgalmaktól mentes piacon, az akár egy lavinát is elindíthat, más gyártókat válaszlépésre késztetve. Érdemes felidézni, hogy a Windowsra építő konkurencia sokáig kullogott az ugyancsak Intel platformjára építő, vékony MacBookok egykoron elképesztőnek tűnő, 8-10 órás akkus üzemideje mögött.

Mindeközben az AMD oldaláról is fokozatosan nő a nyomás, a PC-piacon ugyanis kifejezetten versenyképesek a Ryzen processzorok. Ennek ellenére most inkább úgy tűnik, hogy az Intel kevésbé sajnálta volna, ha az Apple AMD-re áll át, így ugyanis nem sérült volna az x86-os ökoszisztéma, illetve ezzel párhuzamosan nem kapaszkodhatott volna meg a PC-piacon az igazi mumusnak számító ARM. Rövid reakciójában az Intel megjegyezte, hogy a szerződés lejárta végéig (ennek időpontja nem publikus) támogatják az Apple-t, illetve annak termékeit, miközben kétség nem fér hozzá, hogy az idei év végéig megjelenő Tiger Lake a piacon elérhető legjobb élményt és értéket nyújtja majd mind a felhasználók, mind pedig a fejlesztők részére. Az, hogy valóban így van-e, hamarosan kiderülhet, akárcsak az Apple merész döntésének helyessége. Izgalmas évtized előtt áll a PC-piac.