Már több mint 12 millió fejlesztő használ JavaScriptet
A legnépszerűbb nyelvet a Python 8,4 milliós bázissal követi a SlashData kutatása szerint.
Továbbra is a JavaScript a legnépszerűbb programozási nyelv - derül ki a SlashData kutatásából. Az elemzők szerint ezzel párhuzamosan a big data és AI területén is népszerű Python is szépen hízik, a leggyorsabb növekedést azonban a Kotlin produkálta, az Andorid platform komoly hátszelének hála. A SlashData 18. Developer Economics felmérését 2019 novembere és idén február között, 17 ezer fejlesztő töltötte ki, összesen 159 országból.
JAVASCRIPT ÉS BARÁTAI A DOBOGÓ TETEJÉN
Az élen tehát a JavaScript lovagol, amelyet a kutatók eredményei alapján mintegy 12,2 millió fejlesztő használ világszerte. A nyelv köré épült bázis nem csak a legnagyobb, de az egyik leggyorsabban növekvő közösség a felmérésben, az 2017 és 2019 utolsó negyedéve között több mint 3 millió fővel gyarapodott. A JavaScript a SlashData szerint első nyelvként is kifejezetten népszerű, de már gyakorló fejlesztők is előszeretettel adják azt hozzá repertoárjukhoz - ráadásul a webalkalmazásokon vagy felhőszolgáltatásokon dolgozó fejlesztők több mint fele használja a nyelvet. Érdemes észben tartani, hogy a kutatásban a szakértők a JavaScript ernyője alá vonják be a TypeScriptet és a CoffeeScriptet is - előbbi, azaz a Microsoft által támogatott TypeScript szintén nem elhanyagolható szerepet játszott az első hely kivívásában.
A Python és a Java ugyancsak népszerű választásnak számítanak a fejlesztők között, előbbi a áll a rangsor második helyén, a maga 8,4 millió felhasználójával, a harmadik helyen álló Java pedig szorosan ott van a nyomában, 8,2 millió fejlesztőt számláló táborával. Az elmúlt két évben a két nyelv összesített tábora közel 4 millió fővel bővült, ebből 2,2 millióért a Python felel, amelynek így 2019-re sikerült megelőznie az addig ezüstérmes Javát. A tavalyi évben még ha kisebb is volt a Python lendülete, meg tudta tartani helyezését, főként a gépi tanulás és data science szegmenseknek köszönhetően - a gépi tanulással foglalkozó fejlesztőknek mintegy 75 százaléka használ Pythont munkája során. A Java továbbra is az Android platformon, illetve a backend fejlesztésnél népszerű, 2017 óta minden évben félmillióval nőtt használóinak száma.
ZAKATOL A KOTLIN
Az Android fejlesztések feletti uralmat ugyanakkor egyre inkább a Kotlin veszi át, amelyet a Google már az első számú androidos nyelvvé léptetett elő. Ez a népszerűségre is érezhető hatással van, 2017 és 2019 negyedik negyedéve között a Kotlin csaknem megduplázta fejlesztőbázisát: míg az időszak elején 1,1 millióan használták azt, a tavalyi év végére a Kotlinnal dolgozó fejlesztők száma elérte a 2 milliót - ezzel a nyelv a nyolcadik a SlashData ranglistáján. A lendület várhatóan a következő időszakban sem fogy majd el, ahogy egyre több androidos fejlesztő áll át a Google preferált nyelvére.
A negyedik helyen a C és C++ áll, összesen 6,3 millió fejlesztővel, akik főleg az IoT eszközök, alkalmazások és asztali alkalmazások fejlesztéséhez vetik be azokat. Ez 15 százalékos növekedést jelent 2018 folyamán, tavaly viszont nem nagyon hízott a páros bázisa. Az ötödik pozíció C#-ot illeti, amely a kutatók szerint az AR/VR alkalmazások és a játékok fejlesztői körében népszerű, mintegy 5,8 millióan használják világszerte - szorosan a nyomában pedig 5,7 milliós értékkel ott a felhős és webes fejlesztésekhez használt PHP. Mindkét nyelv stagnált 2019-ben, sőt, a C# közössége mintegy egymillió fejlesztővel még zsugorodott is, ami jó eséllyel az asztali szoftverek terén tapasztalt visszaszorulásának tudható be, ahogy egyre többen váltanak különböző keresztplatformos technológiákra. A PHP bár nem mutatott hasonló mértékű visszaesést, az elemzők szerint népszerűsége érezhetően csökken a webfejlesztők körében.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Említést érdemel továbbá, hogy a jellemzően az Apple körüli fejlesztői közösségben használt Swift és Objective-C nyelvek 2 és 1,2 milliós fejlesztőszáma is enyhe csökkenés a megelőző évhez képest. Eközben már a feltörekvő Go és Rust nyelvek is felkerültek a SlashData radarjára, noha itt korábbi viszonyítási pontok hiányában a növekedés mértéke még nem látható. Mindenesetre a Go 1,4 millió, a Rust pedig 600 ezer fejlesztőt tudhat maga mögött.
A kutatásból mindezek mellett az is kiderül, hogy a fejlesztők mintegy 59 százaléka járul hozzá munkájával a nyílt forrású szoftverek fejlesztéséhez, akik több mint harmada 24 évnél fiatalabb, 41 százalékuk pedig 1 és 5 év közötti fejlesztési tapasztalattal rendelkezik, ami 4 százalékponttal magasabb, mint a nyílt forrású projekteket kerülő kollégák esetében. Nem meglepő módon az ilyen projekteken is dolgozó fejlesztők GitHubon is aktívabbak: míg a területet kerülő fejlesztők 67 százalékának nincs saját publikus repositoryja az oldalon, addig a nyílt forrású szoftvereken is dolgozók 48 százaléka rendelkezik kettő vagy több nyilvános repóval. A Stack Overflow esetében is hasonló a helyzet, az open source-barát fejlesztők mintegy 30 százaléka szerzett már magának valamilyen jutalomplecsnit a Q&A oldalon, míg a tábor másik fele esetében ez az érték 15 százalék. A SlashData 18. Developer Economics jelentése a kutatók oldalán megtekinthető, annak eredményei egyébként nagyjából igazodnak a GitHub tavaly közzétett State of Octoverse kutatásához is.