Elengedte a Huawei a Google szolgáltatásait
Kitart eredeti terve mellett, vagyis a saját, android-alapú mobilos ökoszisztéma kiépítésére törekszik a Huawei, még akkor is, ha az amerikai kormányzat a tavaly májusban bevezetett kereskedelmi embargót megszünteti.
Először beszélt konkrétan a Huawei, pontosabban annak egyik helyi vezetője arról, hogy a cég voltaképpen végleg szakít a Google-lel, legalábbis ami a Play Szolgáltatások, illetve a hozzá tartozó alkalmazások licencelését illeti. Vagyis leegyszerűsítve: jó eséllyel soha többé nem fog olyan Huawei okostelefon piacra kerülni, amin ott lesz a YouTube vagy a Gmail app, illetve a Google saját alkalmazás-piactere, Play Store. A kínai cég helyette mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkalmazásfejlesztők saját mobilos keretrendszerét, az egyébként szintén Androidra épülő Huawei Mobile Services-t (HMS) támogassák.
A gyártó osztrák leányvállalatának első embere, Wangfei Fred a Der Standardnak adott nyilatkozatában leszögezte: cége számára nem opció többé a Google licencek használata, jelenleg azért nem, mert a május óta élő kereskedelmi embargó erre nem ad lehetőséget, a jövőben pedig azért nem, mert ha az embargó esetlegesen meg is szűnik, az olyan bizonytalan helyzetet hagy maga után, melyre nem lehet üzletet építeni hosszú távon. A vezető ismét egyértelművé tette, hogy a kínai gyártó a HMS-sel egy harmadik mobilos ökoszisztéma kialakítására törekszik, melynek felfuttatására csak idén négymilliárd dollárt költ.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
Ebből hárommilliárd dollárt az a nagyjából négyezer fejlesztő kaphat, akik a platformon dolgoznak, további egymilliárd dollárt pedig marketingcélokra különített el a Huawei. A cég emellett nyíltan támogat anyagilag kisebb-nagyobb androidos fejlesztőstúdiókat, csapatokat annak érdekében, hogy az alkalmazásaikat HMS-kompatibilissé tegyék. A Huaweinek arra is van terve, hogy a legnépszerűbb, amerikai cégekhez kötődő alkalmazásokat (Facebook, Instagram, WhatsApp stb.) hogyan portolja HMS-re, jóllehet e terv végrehajtásának leginkább jogi, mintsem technikai akadályai lennének. Ráadásul ez még nem oldja meg a legnépszerűbb, Google-appok, mint például a YouTube vagy a Gmail levelező hiányát.
A Huawei legutóbbi csúcskategóriás készüléke, a tavaly ősszel bejelentett Mate 30 Pro már a Google Play Szolgáltatások nélkül került forgalomba, érezhetően kisebb csinnadrattával, mint az elődmodell. Rövidesen esedékes a tavalyi év egyik legnépszerűbb csúcskategóriás készülékének, a P30 (Pro)-nak a frissítése, mely szintén Google appok nélkül érkezhet, így jól össze lehet majd mérni sikerét az elődmodellel - a P30 szériából valamivel kevesebb, mint három hónap alatt tízmillió darab talált gazdára világszerte.
A gyártó pénteken rövid kommentben reagált az osztrák leányvállalat vezetőjének szavai alapján megjelent médiaösszefoglalókra.
Elsődleges választásunk továbbra is a nyílt Android-rendszer és ökoszisztéma, de amennyiben nem használhatjuk a továbbiakban, adott a lehetőségünk saját operációs rendszerünk és ökoszisztémánk fejlesztésére.
-áll a Huawei nyilatkozatában.