Szerző: Hlács Ferenc

2020. január 20. 12:25

Megnyitja Project Verona programnyelvének forrását a Microsoft

A biztonságfókuszú, a Rust által ihletett nyelv részletei GitHubon már elérhetők.

Megnyitja tavaly bejelentett, Project Verona néven futó programnyelvének forrását a Microsoft, a biztonságközpontú nyelv részletei immár GitHubon szabadon elérhetők - a lépéssel a vállalat azt reméli, sikerül partnereket találnia az egyelőre gyerekcipőben járó nyelv fejlesztéséhez.

A vállalat először tavaly decemberben beszélt az régebbi kódok biztonságán is javítani hivatott, kezdeményezésről, amely több területen bevallottan a Mozillától megismert Rusttól merít - és már akkor előrevetítette a nyelv forrásának megnyitását. A Microsoft a Project Veronával a biztonsági szempontból kockázatosnak ítélt nyelveken, például C-ben íródott kód köré húzna védvonalat, utóbbi kódokból máig tetemes mennyiség található a vállalat legacy kódbázisaiban.

mshq

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég

Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Hogy Microsoftnak szüksége van új, biztonságosabb programnyelvekre az is jól mutatja, hogy a Windows szokásos patch keddi javítócsomagjaiban az orvosolt hibák túlnyomó része, több mint 70 százaléka a használt nyelvek gyengeségeiből adódó, memóriakezelési bug. A Rust épp az ilyen problémák megoldására íródott, a Microsoft pedig már több termékét elkezdte átírni a Mozilla által fejlesztett nyelvre. A teljes körű átállás ugyanakkor a redmondi óriásnak is nagy falat, így a cég igyekszik a továbbra is használatban lévő, ugyanakkor biztonsági szempontból kockázatot jelentő kódoknak is biztonságos platformot biztosítani.

A projekt GitHub oldalán a cég hangsúlyozza, hogy a Project Verona továbbra is a fejlesztés korai szakaszában jár, a forrás megnyitásával pedig a vállalat az akadémiai együttműködéseknek igyekszik a nyelv kapcsán teret adni - a cég továbbá azt is világossá teszi, hogy a Verona egyelőre nem alkalmazható a kutatás keretein túl. A Project Veronával a cég olyan kérdésekre igyekszik választ találni, hogy lehet-e konkurrens mutáció nélküli nyelvvel skálázható memóriakezelést építeni, vagy épp a nyelvszintű régiók felhasználhatók-e a kompartmentalizáció, vagy rekeszesítés támogatásához. Az érdeklődők tehát a Project Verona újdonságait már GitHubon is követhetik, a Microsoft pedig az együttműködésekre is nyitott az új nyelv fejlesztése kapcsán.

a címlapról

CHIP

1

Több oldalról mar bele a Qualcomm az Arm-be

2025. március 27. 11:43

Egy ideig biztosan nem fog enyhülni a feszültség a két üzleti partner közt: világszerte trösztellenes kampányt indított a Qualcomm az Arm Holdings ellen, hogy megtartsa előnyet a félvezetők piacán.