Még októberben piacra dobhatja a Mate X-et a Huawei
Kiszivárgott információk szerint a hajtogatható telefon korlátozott darabszámmal rajtolhat Kínában.
Noha egy ideje nem hallottunk róla, a Huawei a cég nehéz időszaka ellenére nem hátrált ki hajtogatható csúcstelefonja, a Mate X mögül, sőt, a The Next Web forrásai szerint az eszköz csiszolása is végéhez ért, így Kínában még ebben a hónapban piacra kerül. A Mate X rajtját egyébként eredetileg idén júniusra ígérte a gyártó, noha már a kezdeti időszakban sejteni lehetett, hogy a cég nem tudja majd tartani a határidőt.
Az értesülések alapján ugyanakkor még az anyaországban sem érdemes széles körű rajtra számítani, a telefon első körben legalábbis korlátozott mennyiségben lesz elérhető. Ez a lépés a gyártó részéről érthető lehet, hiszen a rivális Samsung Galaxy Fold példáján már láthattuk, hogy a hajtogatható kijelzőknél mennyi probléma felmerülhet - a Fold esetében még a tatarozáson átesett verzióval is hímes tojásként kell bánni a felhasználóknak.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
A Mate X hajlítható kijelzője ráadásul fokozottan ki van téve a sérüléseknek, hiszen a készülék a Folddal ellentétes irányban hajtható össze, azaz a panel összecsukott állapotban kifelé néz, így könnyen találkozhat a zsebben tartott egyéb tárgyakkal, vagy épp az ott összegyűlő porral. Utóbbi gyorsan kárt tehet a hagyományos telefonok üvegborításához képest kimondottan lágy kijelzőben. A korlátozott darabszámú kiadással a cég kitapasztalhatja a telefon gyengeségeit, amelyeket aztán a következő eresztésben piacra kerülő készülékekben már orvosolhat.
A Huawei csúcsmodelljének ugyanakkor nem csak a panel a gyenge pontja, arra ugyanis az Egyesült Államok elnöki rendeletének megfelelően nem jut el a Google Play Store alkalmazásbolt, sem pedig a keresőóriás szolgáltatásai. Ennek fényében nem meglepő az exkluzív Kínai rajt, és kicsi az esélye, hogy a vállalat komolyan tervezne az európai terjeszkedéssel.