Az Intel és a Rambus kapcsolata egyre inkább lazulni látszik
A roadmap szerint a következő év első negyedévében megszűnik az amúgy sem túl népszerű i820 chipkészlet értékesítése. A most még be sem mutatott i850 lapkakészletet pedig a harmadik negyedévben "ejtené" az Intel. Az egyetlen RDRAM-ot támogató chipkészlet az i850 egy továbbfejlesztett változata lesz, melyet jelenleg Tehama-E néven emlegetnek. Ezt a chipsetet csak a 2000 dollárnál is drágább munkaállomásokhoz tervezi a gyártó.
A roadmap részletei további bizonyítékként szolgál arra, hogy az Intel és a Rambus közötti szakadék egyre mélyebb. Már több forrásból is hallhattuk, hogy az Intel DDR SDRAM-ot támogató chipkészleteket tervez processzoraihoz. Egyes források szerint a két cég komoly tárgyalásokat folytat arról a korábban kötött megállapodásról, amely az Intelt 2003-ig a Rambus-hoz köti.
Az Intel képviselői nem kommentálták ezeket a feltevéseket. De több DRAM gyártó állítja, hogy az Intel saját DDR chipkészleten dolgozik és nemrégiben nagy mennyiségű memóriamodult vásárolt tesztelési célokra.
Egyes források szerint az Almador és Brookdale néven ismert lapkakészleteket a piaci viszonyoktól függően valamikor a következő év közepén mutatja be az Intel.
Az említett roadmap szerint a Brookdale chipset az i850-et hivatott felváltani az 1500 és 2000 dollár közötti kategóriájú gépek piacán. A Brookdale a jövőre megjelenő Northwood kódnevű processzorhoz készült, amely a Pentium 4 egyik változata. Az Almador chipkészletet az 1300 és 1700 dollár közötti árú gépekhez tervezték, és a 0,13 mikronos technológiával készülő Tualatin kódnvevű Pentium III processzorokat támogatja.
Még ha el is tekintünk az Intel és a Rambus közötti egyezségtől, a chipgyártó óriás fél éves piaci hátrányban lesz az AMD-hez képest, ha a jövő év közepén elindítja DDR-programját. Közben az DDR-platform támogatására - az AMD-n kívül - távol-keleti gyártók egész sora áll készen.
Az EBN által megszellőztett információk hatásra a Rambus részvényeinek ára ma 16%-ot zuhant.