A tévéket is videochatelésre fogná be a Facebook
Megérkeztek a közösségi oldal új Portal okoskijelzői, amelyek sorát a cég idén egy tévére köthető kiegészítővel is megtoldja.
Új Portal készülékeket jelentett be a Facebook, ezzel párhuzamosan pedig az eszközök által támogatott régiók listáját is bővíti. A Portal termékek esetében hagyományosan a vállalat szárnyai alatt megjelenő okoskijelzőkről van szó, az újdonságok között azonban ettől eltérő megoldás is akad.
A közösségi óriás összesen három új terméket jelentett be, ezek a Portal, a Portal Mini és a Portal TV. Míg első két modell a hagyományos okoskijelzős irányvonalat viszi tovább új formatervbe öltöztetve, addig a Portal TV a nappalikban már egyébként is ott lévő televíziókból hivatott okoskijelzőt faragni. A hosszúkás eszköz leginkább az Xbox konzoloktól ismert Kinect érzékelőkre emlékeztet, tartalmaz egy 12,5 megapixeles, 120 fokos látómezővel rendelkező kamerát, illetve egy nyolc szenzorból álló mikrofonrendszert, és HDMI-n keresztül kapcsolódik a tévékhez. A televíziókon a Portal TV-t csatlakoztatva Messenger és WhatsApp hívások is bonyolíthatók, illetve a Facebook különböző AR játékait is támogatja a tévék tetején, vagy ép alattuk figyelő eszköz - emellett digitális képkeretként is bevethető. A Portal TV november elején válik elérhetővé, nettó 149 dolláros áron.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Ami a mezei Portalt illeti, az a Facebook eredeti okoskijelzőjének frissített verziója, amely külsőre már inkább egy 10 hüvelykes képkeretet idéz - bal felső sarkában egy kameranyílással. Ugyanezt a dizájnt hozza a Portal Mini is, csak épp valamivel kisebb, 8 hüvelykes kijelzővel. Az eszközök a fenti képességek mellett a kijelzőn megjelenített Facebook vagy Instagram fotók színezését és fényerejét automatikusan a szoba fényeihez igazítják. Ahogy a korábbi Portal modellek, az új készülékek is AI képességekkel ismerik fel a felhasználókat a videohívások közben, akik pozícióját a kamerákkal aztán automatikusan követik, így biztosítva, hogy azok véletlenül sem lógnak ki a képből. A Portal Mini nettó 129, a nagyobb Portal pedig nettó 179 dollárért lesz megvásárolható, október közepétől.
Az elmúlt hónapok sorozatos biztonsági botrányai, illetve a Facebookra azok miatt kirótt büntetés fényében persze sokan joggal ódzkodnak a vállalat nevével fémjelezett eszközöktől, főleg ha azon kamera és mikrofon is található. A cég őket egy egy fizikai retesszel igyekszik megnyugtatni, amellyel teljesen eltakarható a Portal eszközök kamerája. Ugyancsak fontos lépés a cég részéről, hogy bővíti a Portal készülékek támogatott régióinak számát, ebben a körben a lajstrom hat új országgal bővül, ezek az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztrália és Új-Zéland - nem lenne meglepő, ha a listára a következő hónapokban további európai országok is felkerülnének.