Szerző: Asztalos Olivér

2019. augusztus 12. 14:00

Egyelőre fellélegezhetnek a dél-koreai félvezetőgyártók

Nem emelkedhetnek tovább a memóriaárak a Japán és Dél-Korea közötti feszült helyzet miatt, legalábbis egyelőre. A gyártáshoz szükséges vegyszerek első szállítmányának exportját bár jóváhagyta Japán, ezzel még nem oldódott meg a két ország közötti konfliktus.

A Japán Gazdasági, Kereskedelmi és Ipari Minisztérium megadta az engedélyt a dél-koreai félvezetőgyártóknak címzett kritikus fontosságú komponensek exportjához. A jóváhagyás annak fényében hírértékű, hogy július elejétől engedélyhez kötött a félvezetőgyártáshoz szükséges különféle speciális anyagok dél-koreai exportja, köszönhetően a két ország között elmérgesedett viszonynak. Mindez ugyanakkor még korántsem jelenti az ügy végét, jelen állás szerint ugyanis a jövőbeni összes újabb szállítmányhoz külön engedély szükséges, amely bizonytalanságot eredményezhet.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég

Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Az illetékes minisztérium rendhagyó módon még egy rövid közleményt is kiadott a döntésről. Hiroshige Seko gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter elmondta, hogy a különleges helyzet miatt kommentálták a jóváhagyást. Seko és hivatala szerint ugyanis Dél-Korea erősen túlozva tiltásnak titulálja az új helyzetet. A vizsgálatról nem árult el részleteket a miniszter, mindössze annyi derült ki, hogy a kivitelre jelölt termékek felhasználásának célját vették górcső alá. Hadászati alkalmazást feltételezve ugyanis borítékolhatóan nem történhetett volna meg a kivitel.

asml_twscn

Japán a félvezetőgyártáshoz szükséges speciális anyagok (elsősorban vegyszerek) globális szükségletének mintegy 70-90 százalékát biztosítja. Ebben leginkább az LCD és OLED kijelzőpanelekhez egyaránt szükséges fluorizált polimidek, a chipgyártáshoz (DRAM, NAND, stb.) elengedhetetlen fényérzékeny vegyszerek, valamint a szilícium waferek maratáshoz is használt nagy tisztaságú hidrogén-fluoridok (folysav) tartoznak bele. A félvezetőgyártók rendkívül magas kritériumainak három nagy japán gyártó, a JSR, a Showa Denko (SDK), valamint a Shin-Etsu Chemical termékei képesek megfelelni. Mi sem mutatja jobban a minőség fontosságát, hogy az év elején bő félmilliárd dolláros kárt okozott egy gyengébb minőségű vegyszerszállítmány a TSMC termelésében.

A fennálló helyzet hátterében a Japán és Dél-Korea közötti (újabb) vitás helyzet áll. A két távol-keleti ország ugyanis az elmúlt 74 évben nem tudott minden vitás kérdésben megegyezni a második világháborús kárpótlásokat illetően. Japán már lezártnak hihette a történetet, azonban az egyik bíróság friss ítélete alapján a dél-koreai állampolgárok perbe foghatnak bizonyos japán cégeket második világháborús kényszermunka vádjával. Japán természetesen nem ért egyet a döntés jogosságával, az ugyanis 1965-ben 800 millió dollárt fizetett, valamint 10 éves, alacsony kamatozású kölcsönt biztosított Dél-Koreának a kényszermunkára vitt és katonának besorozott koreaiak kárpótlása után. Japán nemtetszését egy szankcióval fejezte ki, külön engedélyhez kötve a félvezetőgyártáshoz szükséges speciális anyagok dél-koreai exportját. Az engedélyek elbírálásának határideje 3 hónap, az első jóváhagyás azonban bő 4 hét alatt megszületett.

a címlapról

CHIP

1

Több oldalról mar bele a Qualcomm az Arm-be

2025. március 27. 11:43

Egy ideig biztosan nem fog enyhülni a feszültség a két üzleti partner közt: világszerte trösztellenes kampányt indított a Qualcomm az Arm Holdings ellen, hogy megtartsa előnyet a félvezetők piacán.