:

Szerző: Koi Tamás

2019. július 15. 11:47

Hamarosan zöld lámpát kaphatnak a Huawei beszállítói

Rövidesen minden visszaállhat a régi, megszokott kerékvágásba a Huawei és amerikai beszállítói - zömében chipgyártó- és tervező, valamint szoftverfejlesztő cégek - kapcsolatát illetően, miután július elején látványos enyhülés mutatkozott az Egyesült Államok májusban bevezetett korlátozó intézkedéseit illetően.

Pár héten belül megkaphatják a zöld jelzést a Huawei Technologies amerikai beszállítói az illetékes minisztériumtól, így a Trump-adminisztráció által májusban bevezetett exporttilalmi intézkedések részben és ideiglenesen zárójelbe kerülhetnek. A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma a következő hetekben megkezdi az ideiglenes, határozatlan idejű kereskedelmi licencek kiadását a Huawei-jel kapcsolatban álló helyi érdekeltségű cégek számára. Vagyis a kínai gyártó továbbra is a minisztérium által fenntartott, az Egyesült Államok számára nemzetbiztonsági kockázatot jelentő entitások listáján marad.

Kockázat vs. profit

A Huawei és partnerei számára július elején lebegtette meg maga az elnök, hogy a kínai óriás hamarosan újra vásárolhat majd amerikai cégektől, így egyebek mellett a Google Android rendszerét és ökoszisztémáját is megőrizheti okostelefonjain. Az USA elnöki rendeletének értelmében, idén májusban érvénybe lépett tiltás eltörlését Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a hónap elején zajlott G20 csúcstalálkozón jelentette be Oszakában. Ahogy Trump fogalmazott, a szankciók feloldása a "súlyos nemzetbiztonsági problémát nem hordozó" termékekre vonatkozik, ebbe az első értesülések szerint az okostelefonos üzletágat érintő hardver- és szoftverkomponensek is beletartoznak.

Az elnök nyilatkozatát egy csaknem két hétig tartó bizonytalan időszak követte, mostanra viszont biztossá vált, hogy a Huawei ugyan továbbra is marad tiltólistán, de a vele kapcsolatban álló amerikai cégek kérelem alapján kaphatnak felmentést a lista alapján rájuk vonatkoztatott megkötések alól. Márpedig a kínai cég legnagyobb amerikai beszállítóinak elemi érdeke, hogy újra kereskedhessen a Huawei-jel, így nem kérdés, hogy a legtöbb eddigi partner be fogja adni a vonatkozó kereskedelmi licenckérelmet. Lapértesülések szerint azt egyelőre még az érintettek sem tudják pontosan, hogy a kereskedelmi minisztérium pontosan milyen kritériumok alapján fogja elbírálni a beadott kérelmeket, az illetékes szerv szóvivője útján mindössze annyit közölt, hogy az elbírálás során az elsődleges szempont minden esetben az lesz, hogy az hogyan szolgálja az USA nemzetbiztonsági érdekeit.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az amerikai cégek Huawei-jel való együttműködésének korlátozása a Kínával folytatott gazdasági hidegháború egyik legkomolyabb eleme volt az elmúlt hónapokban - noha az nem csak a kínai feleknek volt fájdalmas, hiszen a Huawei rengeteg pénzt hagyott ott amerikai vállalatoknál. A gyártó tavaly csak az Intel, Qualcomm és Micron chipjeire mintegy 11 milliárd dollárt költött el. De mások mellett a Broadcomot is fájdalmasan érintette a lépés, a cég néhány hete arról beszélt, idei éves árbevételét már most 2 milliárd dollárral rövidítették meg a Huawei ellen hozott intézkedések.

Lobbi és politikai nyomás

Ennek megfelelően nem csak a kínai fél, de az amerikai cégek is gőzerővel igyekeztek meggyőzni a Trump-adminisztrációt a tiltás feloldásáról, beleértve a Félvezetőipari Gyártók Szövetségét is (SIA), amely több alkalommal is kezdeményezett megbeszéléseket a kormányzati körökkel, az intézkedések amerikai chipgyártókra gyakorolt hatásáról. Kína arról beszélt, a Huawei-re kirótt szankciók eltörlése alapfeltétele bármilyen kereskedelmi megállapodásnak a két ország között.

A tiltás egyik legsúlyosabb következménye azonban nem is a hardvergyártók elvágása volt a kínai óriástól, hanem a Google-é: a döntés értelmében a keresőóriás semmilyen támogatást nem nyújthatott a Huawei számára az egyébként szabadon felhasználható Androidot illetően, illetve nem biztosíthatott hozzáférést a licencköteles Google Play Services és Google Play Protect szolgáltatásokhoz - előbbi számtalan androidos app, mint a YouTube vagy a Gmail működésének elengedhetetlen kelléke, utóbbi pedig a Play Áruházból letöltött szoftverek biztonsági integritására ügyel. A bejelentést követően szinte azonnal eltűntek a Google vállalati ügyfeleknek ajánlott Android Enterprise Recommended (AER) programjának támogatott készüléklistájáról - mára azonban a gyártó több modellje ismét feltűnt a Google AER oldalán, ami jól mutatja, hogy már a cég is komolyan számol a kínai partner visszatérésével.

a címlapról