Holnaptól olcsóbbak a nemzetközi hívások
Az Európai Unió új, távközlési piacokat szabályozó rendeletének, illetve annak egy részének hatályba lépését követően holnaptól minden uniós állampolgár olcsóbban telefonálhat a honos hálózatból más uniós ország vezetékes- vagy mobilhálózatába.
Holnaptól hatályba lép az Európai Hírközlési Kódex nevű új szabályozási keretrendszer fogyasztók számára talán leglátványosabban jelentkező változtatása, melynek hatására az uniós mobil- illetve vezetékes telefonszolgáltatók ügyfelei a korábbinál lényegesen olcsóbban indíthatnak hívást más uniós tagországok alapdíjas vezetékes- és mobilszámaira. Az újabb ársapka alig két évvel azután lép hatályba, hogy az EU sikerrel átverte a szolgáltatói lobbin az uniós mobiltelefonos barangolási díjak teljes eltörlését.
Feleződés
A kódex szövegezése alapján holnaptól egy percnyi nemzetközi beszélgetés az EU-ba (függetlenül attól, hogy vezetékes vagy mobil végződtetésű) legfeljebb nettó 19 eurócentbe, egy SMS pedig legfeljebb 6 eurócentbe kerülhet. A magyarországi szolgáltatóknál mindez 76-77 forintos percdíjban, illetve 23-24 forintos SMS-díjban testesül meg, vagyis például holnaptól ötpercnyi beszélgetés Budapest és München között bruttó 380 forint lesz, szemben a mostani akár 800 forintos teljes költséggel. A díjazás csak a lakossági tarifáknál érvényes kötelező jelleggel, az üzleti előfizetőknél nem.
Mivel a nemzetközi hívások piacán eddig semmiféle kötelező árszabályozást nem alkalmaztak a szolgáltatók, ezért a mobilhívásokkal ellentétben sokkal töredezettebb is volt ez a szegmens. Így például nem létezett egységes, EU-s hívásirány, mint a mobiloknál, illetve gyakran előfordult, hogy ugyanannak az országnak a mobilszámait és vezetékes számait más-más tarifával lehet hívni Magyarországról, honos hálózatból. Ez is változni fog holnaptól, mivel a szolgáltatók az egységes díjak miatt kénytelenek lesznek egy díjzónába sorolni minden EU-s tagállamot, hasonlóan a roaming díjzónákhoz. A díjzónába egyelőre 28 uniós ország tartozik, de rövidesen Norvégia, Izland és Lichtenstein is csatlakozik majd önkéntesen a díjrendelethez - akárcsak a roaming esetében.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A roamingdíjak évek során alkalmazott fokozatos csökkentése, majd végül teljes eltörlése kapcsán a szolgáltatók egyik meghatározó kifogása volt, hogy a piac kvázi önszabályozó módon is megoldotta volna ezt a kérdést, az EU-nak nem kellett volna beleszólnia a díjszabások kialakításába. A három hazai szolgáltató közül idén kettő is elébe ment az új uniós díjrendeletnek, a Vodafone februárban, a Telekom pedig április végétől vezetett be olyan tarifákat portfóliójába, melyek EU-s nemzetközi hívásirányokba ugyanolyan kondíciókat biztosítottak, mint belföldi irányban. A Telenornak egyelőre nincs ilyen ajánlata.
Forrás: NMHH
A szolgáltatók ezzel együtt ezúttal lényegesen kisebb engedményt tettek, mint a roaming esetében, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által nemrég közzétett statisztikák alapján ugyanis a belföldről nemzetközi hívásirányokba indított beszélgetések aránya egészen marginális a belföldi irányhoz képest. Mindez alighanem elsősorban annak köszönhető, hogy az előfizetők a külföldi rokonokkal, barátokkal vagy akár üzletfelekkel folytatott kapcsolattartásra réges-régen valamilyen VoIP-platformot használnak, ami amellett, hogy ingyenes, adott esetben lényegesen jobb hangminőséget is garantál a beszédhívás során.