:

Szerző: Asztalos Olivér

2019. május 13. 17:23

Rákapcsolt a terjeszkedésre az Apple Pay

Néhány héten, de legfeljebb pár hónapon belül összesen további 9 európai ország csatlakozhat az Apple Pay fizetési szolgáltatáshoz. A hivatalos megerősítést egyelőre csak részben nyert listán állítólag hazánk is szerepel, ahol az egyre erősebb pletykák szerint a piacvezető OTP-vel közösen mutatja be megoldását az Apple, akár napokon belül.

A dinamikus bővülés hátterében vélhetően a cupertinói vállalat részleges stratégiaváltása áll, aminek keretében az egyik legfőbb cél, hogy a különféle szolgáltatásokból származó bevételt sikerüljön minél magasabbra feltornászni, a lehető leggyorsabban.

A 2014 októberében indult Apple Pay mindez idáig kissé rapszodikus tempóban terjedt. Az elsőként az USA-ban bemutatott, ám az érintéses fizetésre többségében továbbra sem felkészített terminálok miatt mindmáig nem túl népszerű fizetési szolgáltatás 2015 nyarán az Egyesült Királyságban, pár hónappal később pedig Kanadában és Ausztráliában indult el. 2016-ban viszonylag nagy lendületet folytatódott az adaptáció, hisz ekkor a hatalmas piacnak számító Kína mellett további 8 országban, például Japánban, Oroszországban, Svájcban, Franciaországban, illetve Spanyolországban is megjelent az Apple Pay.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

2017-ben többek között Írország, Olaszország, Dánia, Finnország, Svédország, Tajvan, valamint az Egyesült Arab Emírségek került fel a listára. Tavaly már csak összesen 6 országot sikerül bevonnia az Apple-nek, igaz ezek között a szomszédos Ukrajna mellett olyan hatalmas piacok szerepeltek, mint Brazília vagy Németország, amely utóbbi csupán alig fél éve, december elején csatlakozott az Apple Pay-hez.

zotp

2019-re ráfordulva Szaúd-Arábia és Csehország, április végén Ausztria, majd két héttel később pedig Izland is felkerült a szolgáltatás hivatalos listájára. Ezzel azonban még messze nincs vége az idei bővülésnek: a mindmáig szürke foltnak számító Hollandia bizonyosan csatlakozik Portugáliával, illetve valószínűleg Luxemburggal párhuzamosan. A nyugati országok mellett azonban úgy tűnik, végre Kelet-Közép-Európa térképe is az Apple asztalára keveredett, Görögország mellett ugyanis Szlovénia, Szlovákia, Románia, valamint Magyarország is a rövidtávú bővülést célzó országok listáján van.

Már lassan nyílt titok, hogy hazánkban elsőként az OTP Bankkal kötött szerződést az Apple. A cupertinóiak részéről kézenfekvő választás lehetett az Oroszországban és Ukrajnában már partner, idehaza pedig piacvezető pénzintézet, amely ezzel akár több új, az Apple Pay-re régóta ácsingózó ügyfelet is elcsábíthat. Bár a Simple formájában az OTP viszonylag régóta rendelkezik házon belül fejlesztett (mobil)fizetési megoldással, az Apple zárt rendszerének egy szigorú korlátozása miatt ezt kizárólag androidos készülékekkel lehet érintéses (NFC-s) fizetésre (is) használni. A megkötés mögött természetesen most is az Apple agresszív haszonszerzési ambíciói állnak, iparági pletykák szerint ugyanis a minden egyes tranzakcióból körülbelül 0,2 százalék vándorol át Cupertinóba, amit a bankok saját, kártyás fizetésenként nagyjából 0,5-1 százalékos jutalékából kell továbbadni.

Az androidos platformnál lényegesen szerényebb piaci részesedése ellenére ugyanakkor az Apple-t továbbra sem könnyű megkerülni, amire jó bizonyíték, hogy jelen állás szerint még a hírhedten garasoskodó (gondoljunk csak a tranzakciós illeték áthárítására) magyar bankokkal is sikerült megegyezni. Bár első körben csak az OTP (egyes?) kártyáit lehet majd beregisztrálni a szoftveres pénztárcaként funkcionáló Wallet alkalmazásba, további pletykák szerint az év második felében bővülhet majd a támogatott bankok sora, például a CIB-bel.

Sok kicsi sokra megy

Az Apple minél hamarabb szeretné az összes valamirevaló piacon bevezetni saját fizetési megoldását. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a vállalat messze legnagyobb bevételi forrását adó iPhone eladások az utóbbi bő fél évben határozottan csökkentek. Ahogy a két héttel ezelőtti pénzügyi jelentéséből kiderült, egy év alatt további 17,3 százalékkal, illetve 6,5 milliárd dollárral mérséklődött az okostelefonos forgalom. A jelenség ugyanakkor láthatóan nem érte váratlanul az Apple-t, amely márciusban ejtőernyő gyanánt egy sor új, elsősorban tartalomipari szolgáltatást mutatott be, lassan, de biztosan elindítva bevételi struktúrájának átalakítását. Ez gyakorlatilag megerősítette, hogy a jövőben már nem csak különféle hardverek gyártásából és forgalmazásából kíván - nem kevés - pénzt termelni az Apple, amely a különféle tartalomszolgáltatások (TV+, Arcade, News) mellett egy iker-márkás hitelkártyát is bemutatott. Részben ennek megágyazásához, ám egyelőre sokkal inkább a fizetési tranzakciókból lecsípett néhány tizedszázalékos jutalékért kezdhette el felgyorsítani az Apple Pay adaptációját a cupertinói cég.

a címlapról