Az IAP kapcsán vizsgálhatja az Európai Unió az Apple-t
Vizsgálat indulhat az Apple ellen Európában a Spotify márciusban benyújtott panasza után, mely a iPhone-okat gyártó cég alkalmazásboltjának üzletpolitikáját sérelmezte. Egy az üggyel kapcsolatos esetleges kötelezettség előírás most különösen fájóan érinthetné az Apple-t.
Lapértesülések szerint néhány héten belül hivatalos vizsgálatot indíthat az Európai Unió versenyügyi szerve az Apple alkalmazásboltjának üzletpolitikája kapcsán. A céget március elején panaszolta be a Bizottságnál a Spotify zeneistreaming-szolgáltató azt sérelmezve, hogy az Apple saját zeneszolgáltatását, az Apple Music-ot versenyellenes eszközökkel próbálja a versenytársakhoz képest kedvezőbb helyzetbe hozni. Ha a Bizottság vizsgálata a panaszt megalapozottnak találja, az különösen fájó ponton érintheti a bevételeit egyre inkább a szolgáltatási szegmensből realizáló Apple-t.
A Spotify beadványának középpontjában az az egyébként már számos más, tartalomipari szereplő, így köztük többek közt a Netflix által is kifogásolt "Apple adó" áll, melyet az Apple minden, az App Store-ból letöltött alkalmazáson belül kezdeményezett fizetési tranzakció után beszed. Vagy legalábbis majdnem.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Daniel Ek vezérigazgató a cége blogján közzétett posztban részletezi a probléma hátterét, mely leginkább akkor húsba vágó a Spotify számára, ha a felhasználók az iOS-eszközökre letöltött appon belül váltanának az ingyenesről valamelyik előfizetéses modellre. Az App Store szigorú szabályzata ráadásul mindent megtesz annak érdekében, hogy az IAP (in-app purchase) rendszert ne kerülhesse meg a platformtulajdonos, így a tartalomszolgáltatók által fejlesztett appok nem tartalmazhatnak semmilyen, külső fizetési oldalra mutató vizuális elemet (gombot) vagy hivatkozást.
A Spotify az Apple üzletpolitikai döntésének hatására kénytelen volt évekkel ezelőtt kilépni az IAP-rendszer alól, miközben az Apple elindította saját, rivális zenei streamingszolgáltatását, az Apple Music-ot, melynek havi díját ráadásul a konkurenciához mérten állította be - úgy, hogy közben a rivális platformoktól megkövetelte az előfizetési díj után megfizetett 30%-os jutalékot.
Pusztán a tény, hogy az ügy rövidesen vizsgálati szakaszba lép, még nem garantálja, hogy a Bizottság végül a Spotify számára kedvező döntést hoz. A vizsgálat eleve akár évekig is eltarthat, ennyi idő alatt a digitális szolgáltatások piaca rengeteget változhat, új szereplők jelenhetnek meg (ahogy az Apple is elindítja majd például saját TV-s streaming szolgáltatását), illetve rég nagy nevek tűnhetnek el a süllyesztőben. A Bizottság vizsgálata kapcsán az Apple-nek aligha a pénzbírságtól kell tartania, sokkal inkább attól, hogy az Unió előríja a cégnek, hogy semmilyen diszkriminatív feltételt nem támaszthat partnereivel szemben, így eleshet a fentebb is említett 30/15 százalékos IAP-jutaléktól nem csak a Sportify, hanem minden más platform és applikáció tekintetében.