Elhozza az "uniós internetet" a szerzői jogi reform?

A sokat vitatott uniós szerzői jogi reform az utolsó akadályt is sikerrel vette, így immár hivatalosan is az EU irányelvévé vált. A tagállamoknak mostantól két évük van arra, hogy a direktívát saját jogrendjükbe implementálják. A GDPR-tól eltérően ez nem rendelet, hanem irányelv, tehát nem közvetlenül válik a normarendszer részévé, a tagállamoknak lehetőségük lesz testreszabni azt. A reformról sok-sok cikk jelent meg az elmúlt hetekben-hónapokban, ebben a cikkben két érdekes, hosszabb távú következménnyel foglalkozunk.

Safe Harbor - örökre elvetve?

1998 október végén írta alá Bill Clinton a Digital Millennium Copyright Act-et, azt a szerzői jogi szabályozást, amely (kis túlzással) megteremtette a mai digitális életterünket. A DVD-k másolásvédelmétől a traktorok szervizelhetőségéig nyúlik a szabályozás, számunkra most ennek egy részlete, az OCILLA (Online Copyright Infringement Liability Limitation Act), vagy népi nevén a Safe Harbor doktrína érdekes.

Ez a szabályozás fektette le ugyanis a modern internet alapjait és teremtette meg azt a jogi keretrendszert, amelyben a nagy internetes platformok, a Google keresője, a YouTube, vagy épp a Facebook létrejöhettek. A Safe Harbor lényege (anélkül, hogy a szerzői jogi zsargonba mélyen belemásznánk): védelmet biztosít az online szolgáltatások számára a jogsértő tartalom közzététele kapcsán. Magyarán kimondja, hogy a szolgáltató nem felelős a feltöltött jogsértő tartalomért, egyetlen lényeges kötelezettsége, hogy a jogtulajdonos kérésére az ilyen tartalmat villámgyorsan el kell távolítania.

A Safe Harbor előtt is virágzott a felhasználói tartalom az (akkor még meglehetősen apró) interneten, a szabályozás elfogadása azonban elhárította a legfontosabb törvényi fenyegetést is, a startup-befektetők nyugodtan fektettek platformokba. Jöhettek a blogmotorok, a képmegosztó szolgáltatások, a Web 2.0, jöhetett Blogger, a Flickr, a Facebook, a Twitter, a YouTube, a Tumblr és milliónyi más szolgáltatás - nyugodtan kijelenthetjük, hogy az internet történetének meghatározó szereplői ennek köszönhetik létezésüket. A befolyásos szabályozás lényegi elemeit világszerte átvették, így uniós direktíva is szentesítette.

A DMCA és a Safe Harbor máig meghatározó eleme a szellemi tulajdon kezelésének és a webes szerzői jognak. Az elmúlt évtizedekben már a szürkezónákat is sikerült feltérképezni, például a YouTube és a zeneipar csatározásaiban (lásd Viacom v YouTube), amely 2014-ben kiegyezéssel zárult. A Safe Harbor által nyújtott védelemnek is vannak ugyanis korlátai, nem lehet például üzleti modellt építeni jogsértő tartalomra. Ez kimondatlanul is előírja a legnagyobb szereplők számára, hogy valamiképp elkezdjék szűrni a feltöltött tartalmat, a per nyomán jött létre a YouTube saját szűrője, a ContentID.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

És ezzel érkezünk el az uniós reform egyik legfontosabb részletéhez: ez a szabályozás ugyanis már kimondottan elvárja az online platformoktól a feltöltött tartalom szűrését. Magyarán ez azt jelenti, hogy a tartalommegosztásra épült platform nem élvezi már az alap védettséget, hanem közvetlen, azonnali felelősséget kap a feltöltött anyagok jogtisztaságát illetően.

Ez végleg elmossa a média és a platformok közötti különbségtételt. Előbbi kategória nagyjából azokat a kiadókat jelentette, amelyek saját tartalmakat publikáltak a weben, szemben a platformokkal, amelyek publikációs lehetőséget biztosítottak a tömegek számára. Az új doktrína legfontosabb hosszú távú hozadéka az lehet, hogy végső soron kimondja, ez a különbségtétel nem helytálló, egy Facebook vagy egy YouTube is médiumnak számít, amely tartalmakat publikál, függetlenül attól, hogy ezeket pontosan ki is hozza létre.

Sok tekintetben a különbségtétel megszüntetése abszolút helytálló. Ezek a platformok már régen nem semleges területek. A látogatók figyelmét komplex algoritmusok terelik, a felületek pedig a web legjövedelmezőbb területeinek számítanak. Csak a Facebook csak az elmúlt negyedévben 6,3 milliárd dollár profitot termelt, ezzel a világ egyik legjövedelmezőbb vállalkozása, társadalmi hatása, befolyása pedig messze túlmutat még a legnagyobb presztízsű médiumokén is.

De a tét most a szerzői jog, a szabályozásban pedig nem szerepel a Facebook neve, minden online platformra ugyanúgy érvényes. Ebbe beletartozik persze a Facebook, de ide tartozik az összes webes fórum is, és beletartozik az e cikk alatt működő Disqus kommentrendszer is. Az uniós szabályozás már most tartalmaz néhány kivételt, így kezdő vállalkozások számára nem kötelező a szűrés, ahogy non-profit szervezetek számára sem. A kis, hosszabb ideje működő platformok azonban már nem élveznek védelmet, ha rendelkeznek közösségi tartalmi szekcióval, azt szerzői jogi szempontból is felügyelniük kell, ráadásul proaktívan, feltöltéskor.

Ugyan a jogalkotók (és a támogató lobbiszervezetek) számtalan nyilatkozata szerint a szabályozás csak a legnagyobb halakra lőne, igazából nekik okozza a legkisebb fejfájást. A Facebook számára nem számottevő tétel egy ContentID-szerű rendszer beüzemelése, sőt, a vitás esetek manuális kezelését is megoldja néhány ezer (vagy tízezer) moderátor alkalmazása. A kisebb online platformok számára azonban ezek olyan tételek lehetnek, amit nem tudnak már kigazdálkodni, vagy alkalmazásuk teljesen szétverné a kialakult online közösséget.

Kína már sikerre vitte

Az internettel egyidős elképzelés, hogy ez a hálózat szabályozhatatlan, a való világ törvényes keretei az interneten érvényüket vesztik. Névtelenség, anarchia, egy igazi libertárius utópia következik az internet terjedésével - vélték (és vélik) nagyon sokan. “Az internet az első dolog, amit az emberiség épített, de az emberiség nem ért - a legnagyobb anarchia-kísérlet valaha.” - ezt Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója mondta, nem is olyan régen, 2010-ben.

Éles a kontraszt e felfogás és a Kínai Nagy Tűzfal valósága között. A kínai kommunista párt már 2000 előtt pontosan meglátta, hogy az egypárti véleménymonopóliumára komoly veszélyt jelenthet az internet. Ezért gigantikus erőfeszítéssel, több tízezer “digitális építőmunkással” tíz év alatt felépítette a Nagy Kínai Tűzfalat, amely 2004-2006-ra már a kínai internetes forgalom legnagyobb részét szűrni tudta. Az első iterációval a fejlesztés persze nem állt meg, a fal napról napra egyre magasabb ma is, most épp az utolsó résnek számító VPN-szolgáltatások kitiltása zajlik.

A Tűzfal itt azért érdekes, mert mutatja, hogy szabályozással és műszaki beavatkozással tényleg teremthető egy egészen másfajta, a globálistól eltérő internet. És nem csak a játékszabályok mások, a szereplők is különböznek: a Google-Facebook-Twitter-féle nyugati nyilvánosság helyett felépült egy másik, amely szoros állami felügyelet alatt működik. Ez a felügyelet pedig nem passzív: a közösségi hálózatokon (például a meghatározó mikroblog-platformon, a Weibón) a hatóságok akár napi rendszerességgel frissítik a tiltott szavak,kifejezések listáját, aktívan követve a napi hírfolyamot. Ami persze egy igazi macska-egér játékot indított a cenzorok és a felhasználók között, utóbbiak újabb és újabb kifejezéseket húznak be saját céljaikra (például a Micimackót).

A nyilvánosságon túl pedig felépült egy párhuzamos digitális gazdaság is, amely olyan, (nyugati szemmel) egészen egzotikus megoldásokban csúcsosodott ki, mint a WeChat platform.

Részben a kínai sikereken felbuzdulva mára rengeteg ország fogott bele az internet rendszabályozásába. Oroszország például adatvédelemre hivatkozva kötötte ki, hogy az orosz állampolgárok adatait fizikailag is csak helyben, országhatáron belül lehet tárolni. Ez biztosítja, hogy a hatóságok és a bíróságok mindig hozzáférjenek ezekhez az adatokhoz.

A fenyegetés nem elméleti: az együttműködést megtagadó online szolgáltatásokat pedig a hatóságok levágják az orosz internetről. Mára példát is statuált az állam, a Microsoft tulajdonában lévő LinkedIn 2017 eleje óta elérhetetlen Oroszországból, mivel a vállalat nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal. A nagy orosz tűzfal azonban kínai társához képest még meglehetősen fejletlen, a felhasználók sima VPN-kapcsolaton továbbra is boldogan adhatják hozzá a többi felhasználót szakmai hálójukhoz.

Egy Európa-központú internet?

De míg Oroszország és Kína egyértelműen hátat fordít a globális internetnek és egy saját, “házi” verzió építésén dolgozik, az Európai Unió inkább átvenné az egész internet szabályozói szerepét. Ez a szerep eddig hagyományosan az Egyesült Államoké volt, mind szerzői jogban, mind például a személyes adatok védelme terén az amerikai joggyakorlat vált a de facto szabvánnyá világszerte az interneten. Helyi szabályozások itt-ott felül tudták ezt írni (például Magyarországon a legális letöltés), de a felhasználók és sokszor az internetes cégek fejében is az amerikai fogalmak (például a fair use) eresztettek gyökeret.

Az uniós GDPR és a friss szerzői jogi reform két olyan lépés, amely ezt a jogi-szabályozói dominanciát egyértelműen az európai oldalra húzná át. És ez nem csak álom. Az uniós törvényhozók kezében ugyanis komoly fegyver van: félmilliárd állampolgár. Ez Kínát leszámítva a legnagyobb egységes piac, amelynek szabályozását még az amerikai gigacégek sem tudják megkerülni. Az EU számításai pedig egyszerűek: ha az amerikai és az európai szabályozás közül utóbbi a szigorúbb, akkor a szereplők ezt fogják alapnak tekinteni, ezt fogják követni.

Az uniós számítás be is jöhet, a GDPR nyomán sok internetes szereplő döntött úgy, hogy nem követ két jogi keretrendszert az amerikai és az európai operáció kapcsán, egységesen, globálisan bevezeti a GDPR-t és a jövőben az európai normarendszer mentén építi belső adatvédelmét. Ezzel a cégek el tudják kerülni a belső fragmentálódást és a belső rendszerek, szabályok megduplázódását. Ezt a trendet tovább erősíti, hogy a GDPR-ra máshol is felfigyeltek a törvényhozók, így és számos más ország is tervezi egy nagyon hasonló szabályozás bevezetését - a GDPR általános bevezetése így megelőzi az ezzel járó fejfájást. Mivel az uniós piachoz csak azok a cégek férhetnek hozzá, amelyek már teljesítik ezt a normát, a GDPR szinte egy csapásra az internet de facto szabványos adatvédelmi sztenderdje lett.

Izgalmas kérdés, hogy a GDPR globális sikerét tudja-e követni a szerzői jogi reform. Amennyiben igen, az tovább alapozhatja az EU-központú új internetet. De ha nem, az drámai szakítás lenne az amerikai és az európai hálózat között, nehezítve az átjárhatóságot a két blokk között. Nem zárható ki, hogy középtávon ezzel létre jönne a különleges, “európai” internet is, amely az amerikaitól részben függetlenül fejlődik, különböző szereplőkkel és szabályokkal. Az uniós döntéshozók feltehetően nem bánnák. Nem biztos, hogy a felhasználók sem.