Állami cégnél maradhat a földfelszíni műsorszórás
A frekvenciaügyekben illetékes Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kiírta az országos digitális földfelszíni televíziós hálózatok újabb 12 éves üzemeltetési jogára vonatkozó pályázatot. A résztvevők április 30-ig nyújthatják be pályázatukat, melyet ezúttal is összetett szempontrendszer alapján bírál el a hatóság.
Az előkészületi fázis (március 6-i dokumentációtervezet-közzététel és 20-i nyilvános konzultáció) lezárását követően kiírta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) az országos digitális földfelszíni televíziós hálózatok újabb 12 éves üzemeltetési jogára vonatkozó pályázatot, miután a jelenlegi üzemeltető Antenna Hungária licence 2020-ban lejár. A hatóság idén is összesen öt digitális multiplex üzemeltetési jogát fogja majd odaítélni a nyertesnek, a 2008-as pályázathoz képest azonban fontos technológiai változás, hogy az előírások szerint az öt multiplexből csak kettő lesz DVB-T rendszerű, a maradék három esetében kötelező lesz DVB-T2 technológiát használnia a jeltovábbításra a nyertes cégnek.
A köz szolgálatában
A hatóság legfőbb előírása, hogy a pályázat nyertese biztosítsa, hogy a közszolgálati televízió- és rádiócsatornák változatlan minőségben és vevőberendezéssel, minimum 97 százalékos lakossági lefedettséggel 2020 után is folyamatosan, előfizetés nélkül foghatók maradjanak. Többek közt ennek is köszönhető a fenti technológiai előírás, azaz a közszolgálati multiplexek csatornái továbbra is foghatók maradnak majd kizárólag DVB-T rendszerű vevőberendezések segítségével, és a kereskedelmi multiplexek állnak majd át az újabb technológiára, mely jobb kapacitáskihasználás révén kisebb spektrumkerettel is képes ugyanazt a csatornamennyiséget biztosítani.
Az Antenna Hungária pécsi adótornya. Forrás: Antenna Hungária Zrt.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A DVB-T2 technológiaváltás a hatóság legfrissebb, 2018. decemberi állapotot tükröző statisztikája szerint Magyarországon nagyságrendileg legfeljebb 90 ezer előfizetőt érinthet - ennyien fizetnek elő jelenleg az Antenna Hungária MinDig TV Extra szolgáltatására. Korántsem biztos ugyanakkor, hogy ezeknél az ügyfeleknél feltétlenül szükséges a vevőberendezés cseréje, tekintve, hogy az elmúlt években forgalomba hozott tévékészülékek és set-top boxok zöme már DVB-T2 dekódert tartalmaz. Akiknek mégis cserélniük kell, azok nagyjából 15 ezer forintos kiadásra számíthatnak, egy új, kártyaolvasóval ellátott DVB-T2 set-top box jellemzően ennyiért érhető el (ha nem biztosítja ingyen a szolgáltató).
Az analóg lekapcsolással ellentétben, a közszolgálati multiplexek változatlan technológiai háttere révén ez esetben nem várható állami támogatási program a vevőberendezések modernizációjára - emlékezetes, hogy 2013-ban nagyjából 130-150 ezer háztartás kapott összesen nyolcmilliárd forint értékben beltéri egységet és antennát valamint a szereléshez és beüzemeléshez műszaki támogatást.
A jelenlegi hálózatok használati jogának újrapályáztatása nem csak a lejárat miatt időszerű. A jelenlegi hálózatok egy része ugyanis azt a 700 MHz-es (694–790 MHz közötti) frekvenciasávot használja, amelyet a hírközlési hatóságnak 2020-ig szabaddá kell tennie a közelgő 5G-s fejlesztésekhez. Erre a hatóságot európai uniós irányelvek kötelezik – összhangban a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) által megfogalmazott célokkal, illetve az NMHH Nemzeti Ütemtervével, illetve Spektrumstratégiájával.
Maradhat a jelenlegi szolgáltató
Az új pályáztatási eljárással kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés, hogy a jelenlegi hálózatüzemeltető Antenna Hungária mellett kíván-e egyáltalán indulni másik szereplő. A szolgáltató mostanra csaknem 100%-os lakossági lefedettségű DVB-T hálózatot épített ki, több tucat telephelyről sugározva földfelszíni digitális tévéadást. Ilyen kompetenciája jelenleg egyetlen távközlési cégnek sincs hazánkban, és nem úgy tűnik, hogy a terület külföldi befektető számára különösebben vonzó lenne - tekintve hogy egy új szereplőnek jórészt zöldmezős beruházásként kellene megvalósítania a szolgáltatást, mindez olyan költségekkel járhatna, melyet gyakorlatilag lehetetlen kitermelni a 2020. szeptember 6-tól tartó újabb 12 éves licencperiódusban.
A hatóság pályázati kiírásában szereplő értékelési szempontrendszer szerint ráadásul komoly előnyt élvez az a jelentkező, aki még 2020-ban 97%-os lakossági elérést biztosít a három DVB-T2 multiplexszel és az első naptól kezdve HbbTV szolgáltatást is nyújt a hálózaton. A jelentkezők anyagi vállalásait illetően a megajánlott egyösszegű minimális pályázati díj 500 millió forint (a hatóság jogelődje, az NHH által 2008-ban tartott hasonló pályázat esetén a minimálisan fizetendő egyszeri pályázati díj az öt multiplex tekintetében 300 millió forint volt), emellett éves szinten egy általa megajánlott, de az éves árbevétel minimum 3%-át elérő díjat is kell fizetnie a teljes jogosultsági időszak alatt a nyertesnek.
A potenciális új pályázók részéről tanúsított érdeklődés láthatóan már az előkészítési szakaszban is meglehetősen lanyha volt. A kiírási dokumentáció tervezetével kapcsolatban nem is érkezett írásbeli kérdés az NMHH-hoz, a nyilvános konzultáción pedig mindössze két szóbeli kérdést tettek fel a megjelentek. Ez részben megerősíti a HWSW forrásaitól származó azon információkat, melyek szerint a pályázaton egyedül az állami tulajdonú Antenna Hungária tervezi az indulást.
A most kiírt pályázatra a jelentkezési határidő 2019. április 30, eredményhirdetés júniusban várható.