:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. április 9. 15:10

Kipróbálható a Chromium-alapú Edge

A Microsoft új átalakított böngészőjének fejlesztői verziója már szabadon letölthető, igaz egyelőre csak Windows 10 alatt.

Már kipróbálható a chromiumos Edge: a Microsoft elérhetővé tette új alapokra helyezett böngészőjének első Developer és Canary címkés kiadásait. A vállalat tavaly decemberben jelentette be, hogy Chromiumra cseréli a windowsos böngésző EdgeHTML motorját. A váltással a cég a saját, illetve a webes fejlesztők dolgát is megkönnyítené, hogy azoknak eggyel kevesebb platformot kelljen megcélozniuk - és alacsony piaci részesedése miatt ne hagyják figyelmen kívül a redmondi vállalat böngészőjét.

Az év végén leleplezett, átalakított Edge korai verzióját a fejlesztők és az érdeklődők már kipróbálhatják - legalábbis Windows 10 alatt. A vállalat ígérete szerint a Canary buildeket naponta frissíti majd, a Developer kiadások pedig heti rendszerességgel frissülnek. A cég szerint hamarosan a Béta buildek, valamint a macOS-re, illetve a korábbi Windows verziókra szánt kiadások is megérkeznek majd. Ez illeszkedik a vállalat tavalyi ígéretéhez is, amely szerint az átalakított Edge a Windows 10 mellett a Windows 7, 8, 8.1 alatt is elérhető lesz. A Microsoft a böngésző kapcsán figyelmeztet, a korai kiadások fejlesztése még javában folyik, így érdemes egy sor hiányosságra számítani a funkciók, illetve a nyelvi támogatás terén.

edgedev

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A különbségek a chromiumos Edge-nél nem csak a böngészőmotorban, de a dizájnban is tetten érhetők, a vállalat több helyen eszközölt kisebb-nagyobb változtatásokat - és persze az egyik legfontosabb változás, hogy a rendszer már támogatja a Chrome-ról ismert kiegészítőket. Mindezek mellett a bejelentkezés lehetősége is megérkezik a böngészőbe, így a mentett tartalmak és beállítások több eszköz között is szinkronizálhatók vele. Az új funkciók implementálásánál a cég a korai verziók felhasználóitól kapott visszajelzéseket is figyelembe veszi majd.

Mindeközben a vállalat ígéretéhez híven a nyílt forrású Chromium projekthez is hozzájárul, már megkezdte a közös munkát mind a Google-lel, mind pedig a motor tágabb közösségével. Az érdeklődők a Microsoft Edge Insider oldaláról tölthetik le a Developer vagy Canary verziókat, a fejlesztésekről pedig a vállalat az Edge fejlesztői blogján ígér majd további tájékoztatást.

a címlapról