:

Szerző: Asztalos Olivér

2019. március 25. 13:21

Elkaszálja kártya formátumú apró PC-jét az Intel

Ennyi volt a ingzsebbe passzoló mini PC: mindössze nagyjából két év után dobja Compute Card fejlesztését az Intel.

A lépést indokló nyúlfarknyi kommentár szerint a chiptervező bár továbbra is hisz a moduláris rendszerekben, olybá tűnik, a bankkártya formájú koncepcióval nem sikerült maradéktalanul kielégíteni a piaci igényeket. A vállalat ezért lassan, de biztosan leállítja a Compute Stick utódjának is szánt Compute Cardok forgalmazását. Az idei évben még piacon maradnak a már bemutatott modellek, illetve azok így természetesen terméktámogatásban is részesülnek. Az Intel egyelőre nem közölt konkrét dátumot, de várhatóan jövőre tűnhetnek majd el a forgalomból a Compute Cardok.

A 2017-es CES-en bemutatott koncepció ígéretesen indult. A Compute Carddal a chiptervező egyik fő célja az volt, hogy megoldja a hosszabb távra vásárolt, ugyanakkor viszonylag gyorsan elavuló okoseszközök problémáját. Az Intel egy okostévékbe, kereskedelmi kioszkokba, okoshűtőkbe, all-in-one-okba, köztéri tájékoztató kijelzőkbe és potenciálisan még egy sereg egyéb eszközbe szánt modult álmodott meg, amely a készülékek egyszerűen cserélhető "agyaként" funkcionál. Fejlesztésével az Intel minden olyan eszközt igyekezett megcélozni, melyet a számítási hardver jellemző csereciklusnál jóval gyorsabb elavulása fenyeget. Ezen alapkoncepció mentén született meg a Compute Card, amely egy közel bankkártya méretű, 94,5 milliméter hosszú, 55 széles és 5 milliméter vékony kvázi mini PC, amelyben CPU, GPU, memória, belső tárhely, illetve Wi-Fi és Bluetooth csatlakozási lehetőség is található.

ccdock

Az első Compute Card termékek néhány hónappal később kerültek piacra. A négy eltérő kiépítés között elsősorban a processzor, a háttértár kapacitása, illetve a Wi-Fi vezérlő tett különbséget. Ennek megfelelően érkezett Core i5-7Y57, Core m3-7Y30, Pentium N4200, illetve Celeron N3450 központi egységgel szerelt modellek, egységesen 4 gigabájt DDR3 memóriával és 128 vagy 64 gigabájtos, PCIe vagy eMMC háttértárral. Az apró és rendkívül vékony Compute Card sajátossága, hogy az önmagában nem működtethető, minden esetben szükséges valamilyen ház amely a tápellátást, illetve a különféle kivezetéseket, portokat biztosítja.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az Intel korabeli állítása szerint több nagy neves partner is ráharapott a Compute Cardra. A vállalat a Dell, a HP, a Lenovo és a Sharp mellet az ECS, Foxconn, LG Display, MoBits Electronics, NexDock, Sharp neveket is az érdeklődők közé sorolta. Az elmúlt nagyjából egy-másfél évben alig lehetett valamit hallani az Intel megoldásáról, illetve az arra épülő termékekről. Arról nincs konkrét információ, hogy pontosan miért fulladt érdektelenségbe az alapkoncepció szintjén jól hangzó Compute Card, mint ahogy egyelőre azt sem tudni, hogy lesz-e közvetlen utódja a terméknek.

Sajnos nem lenne meglepetés, ha az Intel nem fektetne többet a mindeddig nem túl sikeres Compute Stick/Card vonalba. Ennek mentén az is elképzelhető, hogy a bankkártya formájú mini PC a vállalat portfóliótisztításának esett áldozatul, akárcsak a közelmúltban elkaszált Quark mikrokontrollerek.

a címlapról