:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. március 21. 09:30

Honor View20

A Honor kitett magáért, a gyártó csúcshardveréről nem csak a kijelzőperemeket, de az árat is látványosan le tudta borotválni, bőven vállalható kompromisszumok mellett.

Az okostelefon-piacon idén a legtöbb figyelmet egyértelműen a hajtogatható kijelzővel szerelt telefonok kapják, mint a Huawei Mate X, a Samsung Galaxy Fold, vagy épp a koreai óriás csőben lévő két további hajtogatható modellje, szerencsére azonban földi halandók számára elérhető árkategóriákban is akadnak látványos újítások. Ezt a szegmenst a Huawei előszeretettel veszi célba fiataloknak pozicionált Honor brandjével, amely hagyományosan a jó ár-érték aránnyal igyekszik hódítani a piacon, a csúcsmodellekből ismert teljesítményt és dizájnelemeket jellemzően elfogadható kompromisszumok mellett, elérhető áron kínálva.

A gyártónak a szériában a Honor View20-szal sikerült már tavaly év végén elébe vágnia az idén jellemző dizájntrendeknek, és a készülék előlapján a felső kijelzőperemet, illetve a notch-ot egyaránt lenyírva, a panelba ütött lyukban helyezte el az előlapi kamerát. Bő két hónappal később ezt a felállást láthattuk a Samsung csúcsmodelljeiben is, illetve jó eséllyel idén még több gyártónál is felbukkan majd ez a fajta elrendezés.

honorv2001

Külsőre egyértelműen a kameralyuk a telefon legfeltűnőbb eleme, amelynek hála fent, és két oldalt is szinte nullára tudta borotválni a gyártó a lekerekített sarkú kijelző széleit - igaz alul megmaradt egy valamivel vaskosabb sáv, de ez valószínűleg nem sokakat fog zavarni. A telefon másik feltűnő tulajdonsága a hátlap, amelynek üvegborítása egészen egyedi, a fényben V alakban megcsillanó mintázatot kapott. Szemben Huawei brand alatt megjelenő csúcsmodellekkel, itt még nem került be az ujjlenyomat-olvasó a kijelző mögé, az továbbra is a hátlapon található. Az elhelyezés ugyanakkor a dizájnt egy kissé megtöri: a hátlapot szemből nézve, a V alakú mintázat hegye ugyanis egy kissé jobbra csúszik az ujjlenyomat-szenzorhoz képest, kicsit aszimmetrikussá téve a dizájnt - noha ez a gyakorlatban valószínűleg csak a szőrszálhasogatóbb felhasználóknak szúr majd szemet.

honorv2005

Kitart a jack aljzat

Az kameralyukkal átütött előlap és az egyedi hátoldal szendvicsét a szokott módon alumíniumkeret övezi, amelyen sokak örömére a telefon alján lévő USB-C aljzaton túl, pontosabban azzal átellenben a telefon tetején egy audio-jack is helyet kapott. A gyártó ezt a Huawei Mate sorozatból már jó ideje kihagyja, úgy látszik azonban a Honor készülékek esetében továbbra is fontosnak tartja azt - érdemes tehát megbecsülni a sokat bizonyított csatlakozót, amíg lehet.

honorv2002

A kijelzőre egyébként nem lehet panasz, az egyébként már tavaly bemutatkozott telefon az IPS panelbe ütött kamerával könnyen illeszkedik az idei felhozatalba is. A vállalat itt a sík panel mellett tette le a voksát, ahogy az a barátságosabb árkategóriába pozicionált modelleknél lenni szokott, nem görbítette meg a kijelző oldalsó széleit - miután az ívelt szélű panelek nem örvendenek egyöntetű népszerűségnek a felhasználók körében, ez a lépés még külön pozitívum is lehet egyeseknél.

honorview02spcsA panel mögött, ahogy az a Honor széria élharcosainál lenni szokott, a vállalat csúcsprocesszora, a HiSilicon Kirin 980 dolgozik - ugyanezt a chipet láthattuk egyebek mellett a Huawei Mate20 Próban is. A lapka mellé jutott bőven RAM is, a tesztkészülékünkbe 8 gigabájt került, 256 gigabájt tárterülettel, de az eszköz elérhető 6/128 gigabájtos kiadásban is - a tárterület ugyanakkor sajnos nem bővíthető. A teljesítménnyel ennek megfelelően továbbra sincs probléma, az Android 9, illetve a vállalattól ismert Magic UI 2 felület is gyors és problémamentes, illetve az erős multitasking sem jelent akadályt a telefonnak - és egy darabig még nem is fog.

honorview20jetstr

Nincs túltolva a bloatware

Ami az előre telepített szoftvereket illeti, harmadik féltől származó appból csak kettőt találunk a telefonon az Amazon, illetve a Booking.com alkalmazásainak formájában. A Huawei szoftverpalettája a már ismerős repertoárral jön, mint a cég jegyzettömb, fájlkezelő, témaválasztó, zene- és videolejátszó alkalmazásai, illetve a telefon használatát segíteni hivatott útmutatók, a Huawei egészségkövető appja, valamint az olyan alapvető kellékek, mint a számológép vagy a zseblámpa.

Említést érdemel még az Okos vezérlő app, amellyel a készülék tetején lévő infravörös LED hajtható igába, a különböző háztartási eszközök vezérlésére - ez megint kifejezetten jó pont a View20 számára, hiszen a funkció ismét a csúcskategóriából lehet ismerős. Érdekes megoldás még a készüléken a Party mód app, amellyel a különböző telefonokon lejátszott zene szinkronizálható, illetve ott van a listán az ismert Telefonkezelő is, amellyel a többek között megfigyelhető az adathasználat, megtisztítható a fölöslegesen foglalt tárhely, illetve blokkolhatók a nemkívánatos kontaktok.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Akárcsak a Huawei csúcsmodelleknél, a telefon alján elhelyezkedő navigációs sáv a Honor View20-nál is igény szerint lecserélhető navigációs gesztusokra a beállítások menüben. Ez utóbbiak kipróbálását továbbra is csak ajánlani tudjuk mindenkinek: a gesztusokkal a telefont bármelyik kézben tartva ugyanolyan egyszerű a használat, ráadásul kevesebbszer kell a kijelző aljához nyújtózkodni. A gesztusok itt is a gyártótól ismert módon működnek, a "vissza" gombot a kijelző bármelyik oldalsó szélétől befelé simítás helyettesíti, míg a "home" funkciót a panel aljáról felfelé húzva érhetjük el. Ugyanezt a mozdulatot megismételve, ám a végén ujjunkat rövid ideig még a kijelzőn tartva érhető el a multitasking menü. Ezzel épp a legtöbbször használt navigációs funkció, azaz a visszalépegetés esetében spórolható meg a kijelző aljához nyúlás, ami meglepően nagyot dobhat a kényelmen, főleg ha az ember sokat használja készüléket egy kézben tartva, valamilyen tömegközlekedési eszközön zötykölődve.

 honorv2006

Több kicsi helyett egy nagy

A Honor View20 hátlapján már "csak" két szenzort találunk, noha ez a manapság jellemző trendekkel szemben nem azt jelenti, hogy a kameraappban a különböző objektívek között váltogathatnánk - a két eszköz egyike ugyanis TOF szenzor, ami a térérzékelésben hivatott segíteni a telefont, egyebek mellett az olyan effektekhez mint a háttérelmosás. Lényegében tehát a View20 egy hátlapi kamerával dolgozik, abból viszont kifejezetten izmosat választott készülékébe a gyártó, a kamera ugyanis egy 48 megapixeles Sony IMX586 szenzort kapott. Ez a szám ugyanakkor jelen esetben kicsit megtévesztő, az érzékelő ugyanis úgynevezett quad-Bayer szűrőt alkalmaz, vagyis a szenzoron 2x2 pixel fölött egyféle színszűrő húzódik. A végeredmény tehát egy felturbózott minőségű 12 megapixeles kép lesz - a kameraappban azért megtalálható a 48 megapixeles opció is, ezt azonban érdemes a fentiek tudatában kezelni.

honorv20pht01

A középkategóriában általában az egyik első komponens amely megsínyli az árcsökkentést a kamera, sok, egyébként teljesen kielégítő teljesítményű és vállalható árú készülék Achilles-sarka a gyenge szenzor - szerencsére ez a View20-nál nincs így. Bár a vállalat nem tűzdelte úgy tele a készülék hátlapját kamerákkal mint a borsosabb árú modelleknek, az telefon fő szenzora remek, éles képeket készít és a színeire sem lehet panasz - és éjszaka sem marad el az élmezőnytől, részletgazdag, éles képeket lő, a telefont szabad kézzel tartva is.

honorv20pht02

A kijelzőbe ütött előlapi kameránál sem teketóriázott a gyártó, annak felbontása 25 megapixel, és a szokásos szépítőeffektusok sem hiányoznak a repertoárból. A kamerával arcfelismeréses feloldásra is lehetőség van, ezt ugyanakkor ne keverjük össze a csúcsmodellekből megismert, 3D szenzoros eljárással, az egyetlen előlapi szenzor csak a klasszikus, 2D arcfelismerésre képes, ennek megfelelően pedig jóval kevésbé biztonságos, mint az ujjlenyomatos vagy jelszavas feloldás, így mindenképpen ezt észben tartva érdemes csak beállítani.

honorv2004

Derekas akku, még derekasabb árcédula

Üzemidő terén sem érheti szó a ház elejét, a View20 másfél munkanapot is vidáman elzakatol egyetlen töltéssel, még intenzívebb igénybevétel mellett is, így nem probléma ha az esti töltés kimaradt és már csak másnap ebédidőben sikerülne töltőt kunyerálni a kollégáktól - de ha utóbbi nem sikerülne, visszafogottabb használat mellett a második nap is különösebb probléma nélkül átvészelhető.

honorv2003

A Honor View20 ugyan köt néhány minimális kompromisszumot, mint a klasszikus ujjlenyomat-olvasó elhelyezés, az egyetlen fő hátlapi kamera, vagy a 3D arcfelismerés hiánya (igaz ez más, kijelzőbe ütött kamerával szerelt csúcsmodellekből is hiányzik), ezek azonban még bőven megbocsáthatók - főleg az ár fényében. A készülék hivatalos ajánlott fogyasztói  indulóára bruttó 210 ezer forint, egyes kiskereskedőknél ugyanakkor már bruttó 171 ezer forintos indulóár környékén megvásárolható (igaz vélhetően a kereskedő által saját hatáskörben biztosított jótállás mellett) amivel jócskán alálicitál sok a "kedvező árúnak" kikiáltott csúcsmodellnek is. Ezért az összegért a Huawei csúcsvasa, a tavalyi debüt ellenére abszolút idei dizájnnal - az egyedi hátoldali mintával - és az ugyancsak szépen teljesítő kamerával kifejezetten jó választás lehet.

a címlapról