Nem emelnek vádat az Uber ellen a halálos gyalogosgázolásért
Vádemelés nélkül megúszhatja az Uber azt a tavalyi halálos balesetet, mely számos jogi és technológiai problémát felvetett az önvezető autók terjedése kapcsán.
Nem vonható bíróság előtt felelősségre az Uber Technologies egy tavalyi, végzetes kimenetelű baleset kapcsán, melyet a cég egyik önvezető autója okozott - áll az esetet kezelő ügyészség tegnapi állásfoglalásában. Az állásfoglalásnak köszönhetően egy egész iparág lélegezhet fel: a 2018. márciusi eset óriási visszhangot keltett, komoly technológiai valamint jogi kérdéseket feszegetett, összességében pedig ennek hatására az Uber mellett több cég is ideiglenesen felfüggesztette az önvezető autókkal végzett országúti teszteket.
Az ominózus baleset az Arizona állambeli Tempe városában történt: az Uber járműve 2018. március 18-án éjszaka önvezető módban közlekedett, kormánya mögött biztonsági sofőrrel, mikor az autó elé váratlanul, kerékpárját tolva kilépett egy 49 éves nő. A helyi rendőrség által közölt adatok szerint az autó egy óránkénti 35 mérföldes sebességet megengedő útszakaszon 38 mérföldes sebességgel haladt, és nem tudott időben megállni, így elütötte a hirtelen irányt váltó gyalogost, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.
Nyomozók vizsgálják az Uber önvezető autóját a tavalyi baleset után
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az eset most visszakerül a maricopa megyei ügyészséghez, ahol az önvezető autó biztonsági sofőrjének, Rafaela Vasqueznek a felelősségét vizsgálják. A rendőrség tavaly halált okozó közúti veszélyeztetésre tett vádemelési javaslatot az ügyészségnek, miután a Volvo XC90-re épített önvezető autó belső kamerájának felvétele alapján kiderült, hogy a sofőr a baleset pillanatában éppen egy sorozatrészt nézett a mobiltelefonján. A rendőrségi jelentés szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha Vasquez az utat figyeli.
A tavaly márciusi baleset az egész iparágat megrázta, illetve jelentős, azóta is tartó bizalomvesztéshez vezetett az önvezető autók kapcsán. A szakma azóta sem tudott konszenzusra jutni az önvezető járművekre vonatkozó egységes biztonsági előírásokat illetően, a teszteket pedig lényegében évekkel ezelőtti szintre lőtték vissza: Az Uber a balesetet követően a korábbinál lényegesen korlátozottabb körülmények közt, nappal, jó látási viszonyok mellett teszteli a közutakon az önvezető autó flottáját, ráadásul az autókban egy helyett két biztonsági sofőr utazik.