Az Apple beszállítói körül legyeskedett a Huawei? (Frissítve)
Iparági pletykák szerint a Huawei az Apple beszállítóitól próbált informálódni annak technológiáiról.
FAz okostelefonok és kiegészítőik piacán egyre kiélezettebb versenyben a nagy szereplők mindent megtesznek az előrejutásért, egyes esetekben akár megkérdőjelezhető törvényességű taktikákat is bevetve. Hasonló pletykák időről időre több cég kapcsán is felröppennek, a The Information meg nem nevezett forrásaira hivatkozva most a Huawei információszerzési módszereit boncolgatta, amelyek a lap szerint több esetben már inkább ipari kémkedésbe hajlanak át. Az értesüléseket persze, ahogy a hasonló pletykáknál lenni szokott, érdemes egy adag szkepticizmussal kezelni.
A lap szerint az okostelefon-gyártó elsősorban az Apple-től igyekezett technológiát átemelni, egyebek mellett a cupertinói óriás okosórájában megtalálható EKG megoldás kapcsán, amely jóval pontosabb méréseket produkál, mint sok más gyártó pulzusmérői. A The Information szerint tavaly novemberben a kínai óriás egyik, az okosórák fejlesztésén dolgozó mérnökének sikerült kideríteni, melyik beszállítóval dolgozik a rivális cég, majd fel is vette a kapcsolatot a vállalattal, egy nagyszabású megállapodást kilátásba helyezve. A találkozón ugyanakkor a mérnök már a források szerint az Apple Watch kapcsán próbált meg információkat kihúzni a beszállító képviselőiből - sikertelenül. A lap szerint korábbi és jelenlegi Apple dolgozók is beszámoltak már hasonló taktikákról.
Egy másik esetben a kínai cég állítólag egy az Apple által 2016-ban kifejlesztett csatlakozóját másolta le, amely a MacBook Pro notebookok kijelzőit kötötte össze az alaplappal. Egy az Apple termékére hajazó komponens a lap szerint a tavalyi Huawei MateBook Próban is visszaköszönt. Igaz ugyanakkor, hogy az Apple még nem rendelkezik érvényes szabadalommal az adott elemre, noha a cég beadta a kérelmet, az még mindig elbírálás alatt áll.
A lap forrásai szerint a Huawei az Apple ellátási láncából felvett alkalmazottaktól is igyekezett információkat megszerezni, egy korábbi Apple dolgozó például a The Informationnek arról beszélt, mikor a kínai céghez ment állásinterjúra, az végig az Apple csőben lévő termékeiről és azok funkcióiról próbálta faggatni. A lap által megszólaltatott korábbi Apple alkalmazottak ugyanakkor arról is beszéltek, az állítólagos gyakorlat korántsem volt egyedi a Huawei részéről, a gyártó fénykorát megelőzően több koreai rivális is a cég beszállítóiból próbált meg információkat kihúzni az Apple termékeivel kapcsolatban.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Huawei persze tagadta az ellene felhozott vádakat, mondván, a termékfejlesztés és piackutatás során kizárólag nyilvánosan elérhető információkat keres és használ, továbbá tiszteletben tartja a harmadik felekhez tartozó szellemi tulajdonokat. A cég szóvivője azt is kiemelte, hogy a Huawei jelentősen többet költ kutatás-fejlesztésre, mint a legtöbb riválisa. Az Apple nem közölt hivatalos állásfoglalást az ügyben.
A kínai óriás háza táján az elmúlt hónapokban egymást érték a botrányok, a lengyelországi letartóztatások után ideiglenesen a Vodafone is leállította a gyártótól származó maghálózati elemek telepítését, de korábban Ausztráliában és Új-Zélandon is tiltólistára került a vállalat - a Deutsche Telekom már egyenesen attól tart, a vállalatot érő kémvádak miatt veszélybe kerül az európai 5G rajtja.
Ki másol kiről?
A The Information által leírt ügyekben mindenesetre nem indult semmiféle hivatalos eljárás, így egyelőre tehát csak pletykákról van szó - meg aztán az Apple-től sem idegen másnál debütált funkcióktól inspirálódni. A várakozások szerint a cég idei készülékpalettáján a kétirányú vezeték nélküli töltés is feltűnik majd, azaz az új iPhone-ok képesek lesznek a hátoldalukhoz illesztett (és a technológiát támogató) eszközöket vezeték nélkül tölteni. Hasonlót épp a Huaweitől láthattunk először, a vállalat tavaly bemutatott Mate20 Pro csúcsmodelljében.
Frissítés
A Huawei az ügy kapcsán a következő állásfoglalást juttatta el hozzánk:
"A Huawei Technologies cáfolja ezeket a vádakat. A vállalat minden beszállítójától elvárja, hogy megfeleljen magas etikai elvárásainak, ide tartozik a tisztességességi és feddhetetlenségi (Honesty and Integrity) szerződések és más megállapodások aláírása, valamint azt is megköveteli beszállítóitól, hogy a Huawei-jel való kommunikációjuk során tartsák tiszteletben más ügyfeleikre vonatkozó titoktartási kötelezettségeiket is. Ami a kutatás-fejlesztés területét illeti, a Huawei munkavállalóinak kötelességük a nyilvánosan hozzáférhető adatokat megkeresni, átnézni és felhasználni, ugyanakkor üzletviteli szabályzatunk alapján tiszteletben is tartani a harmadik felek szellemi tulajdonát. A Huawei-nek nincs hozzáférése versenytársai bizalmas információihoz, és nem is kívánja azokat kutatni.
A Huawei vezető szerepet tölt be a készülékgyártásban, kutatási-fejlesztési kiadásaink meghaladják legtöbb versenytársunkét. Vásárlóink magas minőségük, jó kialakításuk és előnyös tulajdonságaik miatt választják a Huawei készülékeit."