Átrajzolja asztali böngészőjét az Opera
Az új Opera-dizájn várhatóan a márciusban érkező R3 kiadással lesz elérhető.
Rákapcsolt az újítások terén az Opera, a vállalat a nemrég debütált, mobilos böngészőjébe integrált VPN után most az asztali verzióhoz jelentett be új dizájnt. Az új külső az Opera 59-es verziójával debütál, amelyet a vállalat R3-ként, vagy Reborn 3-ként is emleget.
A ráncfelvarrás minimalista, a korábbinál szögletesebb vizuális elemeket hoz, amelyeket a vállalat kissé a Google-től ismert Material Design irányelvre hajazóan, a világosabb színekre építő kiemelések mellett árnyékolással is igyekszik elválasztani egymástól, például az aktív böngészőfülek esetében. A füleket tartalmazó sáv színe immár megegyezik a bal oldali menüsávéval, a két terület így kvázi fél keretet alkot a webes tartalom körül.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Az új kiadás emellett az alapértelmezett, világos megjelenésen túl a ma már szinte kötelezőnek számító sötét témát is megkapja, utóbbi például az esti böngészésnél jöhet jól, a sötétben vakító fehér keretek helyett. A cég továbbá a Snapshot, azaz a weboldalfotó-funkció, valamint az EasySetup gombjait is áthelyezte a jobb felső sarokba, a könnyebb elérés érdekében. Utóbbival egyebek mellett a vizuális témák közötti váltásra, háttérkép beállítására és több más funkció kezelésére van lehetőség. A változtatásokkal a cég egyre inkább a fősodorbeli böngészőktől, azaz a Chrome-tól, Firefoxtól, illetve Edge-től megszokott megjelenés felé araszol, noha láthatóan igyekszik megtartani egy-két megkülönböztető elemet is, mint például a bal oldalon húzódó függőleges menüsáv.
Mindezeken túl a Reborn 3 verzió egy kriptotárcát is tartalmaz majd. A vállalat először tavaly nyáron dobta be a böngészőbe integrált kirptovaluta-tárca ötletét, androdios böngészőjének bétájában, ami ősz végére az Opera 59 bétájába is lecsorgott. A megoldás most a stabil verzióba is utat talál, ahol közvetlenül felhasználható lesz a tárcában tárolt kriptopénz - a mobilos Operán keresztül történő hitelesítést követően. A funkció használatához tehát mindkét platformon Opera böngészőre lesz szükség.
Az érdeklődők az új külsőt már kipróbálhatják az opera fejlesztői verziójában, de a stabil kiadásra sem kell sokat várni, az a fejlesztőcsapat ígérete szerint márciusban érkezik.