:

Szerző: Koi Tamás

2019. január 14. 13:30

Szoftverfrissítéssel varázsolt 5G-t 4G-képes telefonokra az AT&T

Komoly felháborodást váltott ki az iparágban Észak-Amerika legtrükkösebb 5G upgrade-je, melyet az egyik legnagyobb helyi mobilszolgáltató, az AT&T hajtott, illetve hajt végre folyamatosan.

Bár erős lábakon álló üzleti modellt még senki nem tudott felépíteni rá, kétségtelen tény, hogy az 5G az elmúlt néhány év egyik legnagyobb buzzwördje lett a telekommunikációs iparágban. A szolgáltatók az évek alatt kialakult tradíciókat követve már a tesztelési és bevezetési fázisban is komoly versenyt vívnak egymással, melyet ilyenkor többnyire nem a műszaki háttérbázis tényleges állapota, sokkal inkább a marketingkommunikáció határoz meg. Észak-Amerikában a szolgáltatók előszeretettel alkalmaznak ügyes (marketing)trükköket annak érdekében, hogy meggyőzzék meglévő vagy leendő ügyfeleiket arról, hogy hálózatuk - sokszor minden alap nélkül - kiemelkedik a többi közül.

Generációváltás logócserével

Láthatóan ez történik most is, az 5G technológia bevezetési fázisában is, legalábbis az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, magát az 5G legfőbb helyi élharcosaként előszeretettel feltüntető AT&T évek óta meglévő, LTE Advanced hálózatát keresztelte át LTE-ről "5G E"-re (5G Evolution). Amellett, hogy a cég a reklámokban és különböző marketinganyagokban aktívan használja ezt a terminust, a szolgáltató által forgalmazott, 4G-képes készülékek egy részére már meg is érkezett az a szoftverfrissítés, mely a készülék felső állapotsávjában található ikont lecseréli 5G E-re. Kizárólag olyan készülékekről van szó, melyeknek nyilvánvalóan semmi közük nincs az egyébként még jórészt szabványosítás alatt álló 5G technológiákhoz.

att_5ge

A félrevezető marketing miatt természetesen a többi, helyi szolgáltató is felemelte a hangját. Az előfizetőszámot tekintve az AT&T-vel fej-fej mellett haladó Verizon Wireless egy a konkurencia nevét nem említő rövid nyilatkozatban leszögezte, a szolgáltatóknak ellen kell állniuk annak a csábításnak, hogy 5G-technológiának nevezzenek valamit, ami valójában nem az. A szolgáltató közölte, iparági kezdeményezést indít annak érdekében, hogy ténylegesen csak olyan eszköz viselhessen 5G logót, mely olyan új hardverelemeket (elsősorban modemet) tartalmaz, mely az 5G szabványoknak megfelel. A T-Mobile USA Twitteren csipkelődött a riválissal, a cég egy videót tett közzé, amin valaki egy "9G" feliratú ragasztócsíkkal átragasztja egy telefon állapotsávját. A legkisebb piaci szereplő, a Sprint keményebben fogalmazott, az operátor szerint az AT&T durván félrevezeti a fogyasztókat, az 5GE határozottan nem 5G.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az amerikai mobiltávközlési piactól egyáltalán nem állnak távol a hasonló marketingtrükkök. Emlékezetes, hogy 2010-ben a T-Mobile USA meglévő HSPA+ technológiáját kezelte egy szinten az akkor még éppen csak szárnyaikat bontogató 4G-képes hálózatokkal, de 2012-ben egyszer már trükközött a logócserével az AT&T is, amikor az egyébként nem 4G-képes iPhone 4S készülékek egy szoftverfrissítést követően 3G helyett 4G hálózatra jelentkeztek fel.

Nálunk inkább a lefedettséggel kamuznak

Európában - részben a versenyhatóságok aktívabb szerepvállalásának köszönhetően - ritkábbak a hasonló, félrevezető marketingtrükkök. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Gazdasági Versenyhivatal hazánkban elsősorban a hálózati lefedettségre vonatkozó félrevezető állítások, reklámok miatt marasztalt el szolgáltatókat, de volt példa arra is, hogy az egyik hazai mobilcég szélessávúnak nevezte a 2G szabványcsaládba sorolt EDGE-re épülő hálózatát még azután is, hogy mindhárom operátornál elindult a nyilvánvalóan jóval gyorsabb, a szakmai konszenzus szerint igazi mobil szélessávot elsőként biztosító 3G szolgáltatás.

A lefedettség, a szolgáltatók által biztosított sávszélesség, valamint az ügyfélbázis mérete ideális esetben mindenki számára megismerhető és összehasonlítható paraméternek kellene lennie. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság évek óta küzd azért, hogy rávegye a szolgáltatókan a fentiekre vonatkozóan egy olyan önkéntes adatszolgáltatásra, melyet mindegyik piaci szereplő egyöntetűen elfogad és elismer.

a címlapról