:

Szerző: Hlács Ferenc

2019. január 9. 16:51

Új XPS 13-mal és cserélhető GPU-s gamer notebookkal jött a CES-re a Dell

Az Alienware Area-51m szintén cserélhető, asztali processzort is kapott.

A Dell sem maradt adós termékbejelentésekkel az idei CES-en, a vállalat egy egyedi játékos notebookot, illetve a pengevékony káváiról ismert XPS 13 frissítését is bejelentette, de még egy hatalmas OLED gamer monitornak is jutott hely a színpadon.

Az idei XPS 13 külsőre nem változott sokat, illetve belül is inkrementális újításokra számíthatunk, akad ugyanakkor egy fontos dizájnváltoztatás, a vállalat a felhasználói visszajelzésekre hallgatva visszaköltöztette a webkamerát a vékony peremekkel övezett kijelző fölé. A szenzor így a videobeszélgetéseknél végre nem alulról, sokszor kifejezetten előnytelen pozícióból veszi a felhasználó arcát. Az áthelyezésnek persze megvan az ára, a kijelző fölötti káva így szemmel láthatóan vastagabb lett, mint az oldalsó peremek, azt ugyanakkor a cégnek így is sikerült elég vékonynak megőriznie. Ez ugyanakkor nem volt kis mutatvány, az új dizájnhoz a cégnek eddigi legkisebb kameramodulját kellett bevetnie: a HD szenzor mindössze 2,25 milliméter átmérőjű. Sajnos helyhiány miatt az arcalapú azonosításra építő Windows Hello az előző generációval ellentétben itt lemaradt a palettáról, a felhasználók így kénytelenek lesznek az ujjlenyomat-olvasóra hagyatkozni.

dellxps132019

A gép idén is kifejezetten karcsú lett a maga 7,8 milliméterével és 1,23 kilogrammjával. A készülékházban a 2019-ben elvárható hardvert találjuk, akár négymagos Intel Core i7-8565U processzorral és 16 gigabájt maximális LPDDR3 RAM-mal, illetve akár 1 terabájtos PCIe SSD-vel. A 13 hüvelykes, Dolby Vision plecsnivel is ellátott kijelző Full HD, valamint érintésérzékeny, 4K felbontású kivitelben is elérhető. A gép oldlain egy DisplayPort támogatással érkező USB-C aljzatot, és mindjárt két, Thunderbolt 3 portot is találunk, ugyancsak USB-C csatlakozó mögött. Az eszköz 52 Wh kapacitású akkumulátorától a vállalat izmos, akár 21 órás üzemidőt ígér, ez persze a használattól függően változhat, illetve a 4K-s konfiguráció is visszavehet belőle. Az új XPS 13 a napokban lesz elérhető, nettó 900 dolláros indulóáron.

dellxps1320192

Közelségszenzoros Latitude hibrid

Szintén a napokban mutatkozott be a Latitude 7400 2-in-1 hibrid, amely az XPS 13-ból megismert vékony kijelzőkávákat és apró kamerát 360 fokban hátrahajtható zsanérokkal kombinálja. A 14 hüvelykes eszközben ugyanakkor a vas valamivel visszafogottabb, itt Whiskey Lake szériás Intel Core i5-ig lehet feltornázni a processzort, ehhez jön a maximum 16 gigabájt RAM és az akár 2 terabájtos SSD. A kijelző felbontása Full HD, 300 nites fényerővel, az alumíniumból mart ház oldalára pedig két mezei USB 3.1, két USB-C-s Thunderbolt 3 aljzat, illetve egy HDMI csatlakozó is jutott.

 dellat74002m1

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A készülék érdekessége, hogy azt a gyártó az Inteltől származó közelségérzékelővel is felszerelte, így elég ha a felhasználó leül a gép elé, az rögtön fel is ébred és opcionálisan el is indítja a bejelentkeztetést. Az üzemidő is kifejezetten ígéretes, a gépbe a vállalat egy 74 Wh-s akkut gyömöszölt, amellyel azt állítja, a gép akár 24 órán keresztül is használható - kifejezetten merész állításról van szó, de ha a tényleges teljesítménynek ezt meg tudja közelíteni, az önmagában is nagyon jó pont a gépnek. A hibrid várhatóan márciusban rajtol, indulóára pedig nettó 1600 dollár lesz.

(Majdnem) asztali gép notebooknak álcázva

A játékosokat célzó termékek is helyet kaptak a felhozatalban, az Alienware zászló alatt, élükön az Area-51m modellel. A masszív, 17 hüvelykes gamer zászlóvivő különlegessége, hogy asztali komponensekkel is dolgozik - ez bár erősen rányomja a bélyegét a fogyasztásra, nem csak a teljesítményre van jótékony hatással, de a kialakításnak hála az egyes komponensek cserélhetők is, így a notebookot a későbbiekben lehetőség van újabb modellekkel kiegészíteni. Ez vonatkozik a RAM-ra (ami önmagában még nem eget rengető), de a processzorra, sőt a videokártyára is.
Főleg a VGA az igazán érdekes, annak elemeit ugyanis a Dell egy egyedi, kompakt kialakítású, cserélhető kártyára zsúfolta össze. A gyártó a készülékházat is a lehető legegyszerűbb szerelhetőséget szem előtt tartva alakította ki.

aa51m

A videokártya egyedi kialakítása persze felvet néhány kérdést, egyelőre ugyanis nincs rá garancia, hogy a DGFF (Dell Graphics Form Factor) köntösében a későbbiekben is napvilágot látnának új GPU-k, ennek kapcsán a Dell egyelőre nem tett ígéretet. Vélhetően attól is függ a cég hosszabb távú elköteleződése a megoldás mellett, hogy mennyire lesz népszerű az új Alienware csúcsmodell, noha a cég azt a The Verge-nek is megerősítette, hogy nem tömegterméknek szánja a notebookot - persze kérdés, mennyit ér a hardveres frissíthetőség, ha idővel nem lesz mit tenni a korosodó GPU helyére.

awa51m

Mindenesetre aki az Area-51m-ben elérhető legerősebb hardvert választja, jó ideig biztos nem kell majd új komponensek után néznie: a gépbe nyolcmagos Intel Core i9-9900K processzor, 64 gigabájt DDR4 RAM, egy 2 terabájtos SSD és 1 terabájtos merevlemez kombinációja, illetve Nvidia GeForce RTX 2080 GPU is választható. A 17 hüvelykes Full HD kijelző elérhető 60 hertzes, továbbá 144 hertzes, Nvidia G-Sync támogatással szerelt kivitelben is. A részben asztali hardver tápellátása ugyanakkor egy mezei notebook töltőjéről nehezen oldható meg - az Area-51m-hez ezért a gyártó mindjárt két töltőt ad, komolyabb igénybevétel esetén ezekről szinte komikus módon egyszerre kell tölteni a masszív, 3,87 kilós notebookot. Hogy az eszközből nem lesz tömegtermék már az ár is sugallja, a január végén rajtoló Area-51m nettó 2550 dolláros indulóáron (!) kerül piacra.

OLED óriás

Említést érdemel a cég óriás gamer monitorja is: az Alienware 55 4K OLED monitor nevéből sejthetően hatalmas, 55 hüvelykes képátlót kínál - persze láthattunk már ennél nagyobb játékos kijelzőket a tavaly bemutatkozott, 65 hüvelykes Nvidia BFGD-k formájában, ugyanakkor az új Alienware modellenek sincs oka szégyenkezni, főleg a 4K OLED panel mellett, amely 120 hertzes frissítéssel és HDR támogatással érkezik. A készülék továbbá a változtatható frissítési rátákat is támogatja, noha hogy ehhez az AMD-től ismert FreeSync vagy az Nvidia G-Sync megoldását használja az eszköz egyelőre nem világos. A monstrum az év második felében debütál, egyelőre ismeretlen, de várhatóan borsos áron.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról