:

Szerző: Asztalos Olivér

2018. december 6. 08:00

Új GPU-kat mutatott be a PowerVR

Két Rogue, illetve egy Furian mikroarchitektúrára épülő GPU-t leplezett le az Imagination. A brit tervezőcég Series9XTP, Series9XMP, illetve Series9XEP dizájnjával több piacot, így az okostelefonok mellett a set-top boxokat és TV-ket, valamint az autóipart is célba venné.

A vállalattal még tavaly tavasszal szakított az Apple, mely az iPhone-ok és iPadek értékesítései után éveken át sok száz millió dollárnyi licencdíjat csepegtetett vissza a grafikus egységeiről ismert tervezőcégnek. Bár egyes iparági pletykák szerint a cupertinói vállalat csak egy nagyobb összegről szóló háttéralkuval úszta meg az Imagination jogi lépéseit, utóbbi félnek így is létfontosságú lehet, hogy újabb piacokra törjön be fejlesztéseivel.

Az új GPU-k két, a korábbi Rogue architektúrára épülő tagja a tavaly bemutatott Series9XE és Series9XM mellé, vagy inkább azok helyére sorakozik fel. A frissen bejelentett Series9XEP belépőszinten igyekszik lefedni az igényeket, legyen szó okostelefonokról, vagy a nappalikban helyet kapó STB vagy TV termékek valamelyikéről. A compute és játékok alatti megjelenítési tempóra optimalizált Series9XMP már a középkategóriát veszi célba, azon belül is elsősorban az okostelefonokat.

powervr_9xep

A közvetlen elődökhöz képest több fejlesztéssel igyekezett versenyképesebbé tenni a "P" végződésű két terméket a tervezőcég. A szóban forgó két GPU dedikált textúra gyorsítótárának hatékonysága javult, mérete pedig nőtt. Emellett a 9XEP időzítési paraméterein is módosított a vállalat, aminek hála magasabbra srófolható fel a grafikus processzor órajele. A 9XMP további, elsősorban a játékok alatt tetten érhető fejlesztéseket kapott. Javult az anizotropikus textúraszűrési eljárás hatékonysága és a shadow sampling is gyorsult, miközben adatutakon és az atomi műveletek végrehajtásán is optimalizált az Imagination. Emellett az ALU-k száma klaszterenként a korábbi érték duplájára emelhető, mellyel elsősorban a GPU compute teljesítménye növelhető, opcionálisan.

A harmadik, Series9XTP jelölésű megoldás a vállalat legújabb, Furian kódnevű mikroarchitektúrájára épül. Az elsősorban okostelefonokba szánt csúcskategóriás GPU igény szerint már akár 40-széles ALU-t is kaphat, illetve a löketméret (burst size) is nőtt. Ezzel párhuzamosan a grafikus egységek szempontjából kritikus sávszélességigény optimalizációjába fektetett erőforrásokat a tervezőcég. Ennek egyik manifesztációja a PVRIC4 eljárás, mely legalább 2:1 arányú textúratömörítést kínál, amihez két futószalagot épített be az Imagination. Amennyiben a tömöríthetőség szintje eléri vagy meghaladja az 50 százalékot, úgy veszteségmentes módot alkalmaz a vezérlés, 50 százalék alatt pedig veszteséges az eljárás. Utóbbit a fejlesztők igény szerint szoftveres módon kiiktathatják, bár a tervezőcég szerint szabad szemmel nem észrevehető elemeket mellőz a veszteséges tömörítés.

powervr_pvric4

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A frissen bejelentett három GPU licencelését még idén megkezdi az Imagination, a viszonylag hosszú tervezési idő miatt pedig legkorábban egy, rosszabb esetben akár másfél vagy két év múlva kerülhetnek piacra a grafikus egységekre építő első termékek. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mely cég licenceli majd a grafikus egységeket, ám a potenciális nagyobb vásárlók listája egyre kisebb. Az Apple biztosan nem lesz a partnerek között, ahogy már a Samsungra sincs reális esély, utóbbi cég egy ideje ugyancsak saját fejlesztésben gondolkozik.

a címlapról