Novemberig tart a Skype 7 támogatása
Elérkezettnek látja az időt a Microsoft, hogy tényleg megszüntesse a klasszikus Skype támogatását, és hogy novembertől már csak a modernizált, majd újra hagyományosabbá változtatott Skype 8 legyen elérhető.
Végleges dátumot közölt a Microsoft a klasszikus Skype, vagyis a 7-es verzió támogatásával kapcsolatban, mely szerint még november 1-ig elérhető az asztali és november 15-ig a mobilos változat. A megjegyzésben a cég bátorítja a felhasználókat, hogy most azonnal váltsanak át Skype 8-ra, hogy elkerüljék a kényszerített frissítésből adódó problémákat. Az előrejelzett határidőktől kezdve ugyanis a régi változat már nem lesz elérhető, a marketinges üzenet szerint azért, mert innentől kezdve a Skype "ugyanazt az élményt kínálja minden felületen" és együttműködjön a cég "mobilbarát felhős szolgáltatási architektúrájával", amelyen keresztül a videóüzenet és a csoportos videóhívás is működik. Addig viszont a Microsoftnak még sok dolga lesz a funkciók fejlesztésével, és hogy a legújabb változatban minden elérhető legyen, ami Skype 7-ben megszokott funkció volt.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A cég valójában csak szeptemberig tervezte a klasszikus Skype támogatását, de ez a felhasználókból heves ellenállást váltott ki, mivel a modernizált felület teljesen elütött a korábban megszokott élménytől, felesleges megoldásokat tartalmazott, miközben a jól bevált funkciók közül nem mindegyik működött, mint például a többablakos kezelés lehetősége. Úgyhogy augusztusban a cég mégis elhalasztotta a Skype 7 végleges leváltását, azzal az ígérettel, hogy közben a 8-as verziót a felhasználói kívánságoknak megfelelően továbbfejleszti.
Később be is jelentette a vállalat, hogy átgondolta a felhasználói igényeket, és jelentősen visszavett a modern felületből, hogy az jobban hasonlítson a már megszokott szolgáltatásra. Az áttervezéssel mobilon a Csevegések, a Hívások és Partnerek funkciógombjai kerültek a felület tetejére, és eltűnt a sztoriformátum népszerűségét kihasználni igyekvő Highlights funkció. Továbbá az asztali változat is visszatért a megszokotthoz hasonló megjelenéshez, például a bal felső sarokba visszatérő gombokkal.
Emellett a Microsoft tovább dolgozik a Skype 8 és Windows 10-en a modern verzión alapuló 14-es változat fejlesztésén, és ígérete szerint most már kizárólag a felhasználói igények figyelembevételével, ami például az Answers Skype közösségi fórumán és a UserVoice oldalon keresztül érkezik. Így nemrégiben elérhetővé vált Skype 8-on a várva-várt hívásrögzítés funkció, és fokozatosan megjelenik minden felhasználónál a beszélgetéseken belüli keresőfunkció. Hamarosan pedig a cég ígérete szerint telefonszámokat is lehet adni a meglévő kapcsolatokhoz és több beállítási lehetőségük lesz az elérhetőségi státuszukkal kapcsolatban - a tervezett módosítások listája itt található. A felsoroltakon kívül viszont vannak még további megvalósítatlan kérések is, például a külön-külön megnyitható chatablakokat láthatóan nem szeretné visszahozni a cég, emiatt sokan a végsőkig kitartanak a klasszikus Skype mellett, de erre már csak novemberig lesz lehetőség.