Magasan tarthatja a memóriaárakat a Samsung
A piacvezető gyártó jövő év elején visszafoghatja a termelést, így kontrollálva az árfolyam alakulását. Ha a többi gyártó is így teszi, akkor magasan maradnak az árak.
Termeléscsökkentéssel reagálhat a memóriapiacon várható keresletcsökkenésre a Samsung - derül ki a Bloomberg híréből. A dél-koreai gyártó a magazin megkeresésére elmondta, hogy rugalmasan kezeli gyártókapacitását, így szükség esetén reagálhatnak a kínálat-kereslet változására. A kérdést különféle elemzői prognózisok ihlették, ugyanis több szakember egybehangzó véleménye szerint jövő év elején csökkenhet az igény az adatközpontokba szánt DRAM-okra, a piaci szereplők ugyanis elkezdtek raktárkészletet felhalmozni. Ez változatlan termelés mellett árcsökkenéshez vezethetne, ami a piacvezető Samsungnak vélhetően nem lenne ínyére.
A Bloomberg információ szerint a dél-koreai vállalat a közelmúltban módosította elvárásait. Ennek megfelelően a korábbi erős 20 százalékos növekedés helyett már csak 20 százalék alatti kapacitásbővülésre számít a DRAM-piacon a Samsung, NAND-ból pedig a korábbi 40 helyett csupán 30 százalékos bővülést vár a gyártó. A piac ilyesfajta volatilitása nem furcsa, az elmúlt évtizedben több hullámvölgyet is kirajzolt az igények (és az árak) alakulása. A hír hatására 1 százalékpontot esett a Samsung részvényárfolyama, az elmúlt két évben ugyanis a memóriák gyakorlatilag nyomtatták a vállalatnak a pénzt, a legutóbbi negyedévben mintegy 16,5 milliárd dolláros forgalmat generálva. Az árfolyamcsökkenéshez hozzájárulhatott, hogy nem sokkal korábban a Micron is csökkenő keresletről beszélt, amely alapján a végéhez érhet a nagyjából két éve kezdődött memória-bumm.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Amennyiben a Samsung és konkurensei erre valóban termeléscsökkentéssel reagálnának, úgy teljesen nyilvánvalóvá válna, hogy a gyártók stratégiája az oligopol piaci szerkezetnek megfelelően alakul. Az elmúlt nagyjából két évben a vállalatok az agresszív verseny helyett inkább a mindhármuk számára előnyösebb békés szimbiózist preferálták profitjuk maximalizálásához. Ennek pontos hátteréről továbbra is csak találhatni lehet, amennyiben viszont mindez kétoldalú megállapodásokon alapszik, úgy árkartellről beszélhetünk.
Kína gyanúja szerint ez a helyzet, a távol-keleti nagyhatalom már vizsgálatot is indított az ügyben. A legnagyobb felvevőpiacnak számító ország még tavaly kezdeményezte a hivatalos nyomozás a DRAM-piac 90 százalékát uraló Samsung-SK Hynix-Micron trióval szemben. Legutóbbi információk alapján a folyamat egyelőre az utóbb említett három szereplő meghallgatásánál tart, amennyiben pedig az ország Monopólium-ellenes és Kereskedelmi Hivatala bűnösnek találja a gyártókat, akkor akár 800 millió és 8 milliárd dollár közötti büntetéssel is sújthatja azokat, amit a kínai piacon elért 2016-os és 2017-es forgalom alapján szabhat ki az illetékes hatóság.
A piaci szereplők számára egyébként nem hatna az újdonság erejével egy esetleges bírság, a 90-es években ugyanis már folytattak versenyellenes gyakorlatot. Akkor ezt végül sikerült is a DRAM-gyártókra rábizonyítani, a Hynix, az Infineon, a Micron, a Samsung, valamint az Elpida is benne volt a botrányban, amely miatt a Samsung egyik felsővezetője még börtönbüntetést is kapott. Az EU akkori vizsgálata megállapította, hogy a kartell 1998 júliusa és 2002 júniusa közt működött, amelyben a gyártók többnyire kétoldalú megállapodásokon keresztül koordinálták a PC-gyártóknak kínált árakat és termékeket, így károsítva utóbbiakat és az európai vásárlókat egyaránt. A kartellt végül a Micron buktatta le 2002-ben, ezért a cég mentesült a büntetések alól.
Aktív kartellre persze nincs is feltétlenül szükség, a mintázaton világosan felismerhető a klasszikus fogolydilemma - ha minden fél kooperál (visszafogja a keresletet), akkor az árprémiumon mindenki nyer (mármint a gyártók - a vásárlók nyilván veszítenek). Amennyiben mindenki maximális kapacitásra vált, akkor mindenki veszít, gyilkos árháború bontakozik ki. És persze lehetőség, hogy néhányan visszafogják magukat, valaki pedig feltekeri a termelést, ezzel egyedül aratja le a pénzbabért. Ebben az esetben várhatóan a többiek is gyorsan lépnének, nem hagynák a "szabotőrt" egyedül. A Samsung mindenesetre most jelzést tett a többiek felé: nem fog elsőként kapacitást emelni, de finoman megpedzette, hogy ha rákényszerül, akkor fog. Ha ezt a viselkedést követik mások is, akkor nagyon magas szinten stabilizálódhat a NAND egységek ára.