Elkaszálja az Inboxot a Google
Egy friss hír szerint a vállalat jövő év elején kivezeti a szervezettebb levelezést célzó fejlesztést.
Szűk öt évet követően nyugdíjazza a szervezettebb levelezést célzó Inbox fejlesztését a Google. A hírt elsőként a Fast Company hozta le, nem sokkal később pedig a keresőóriás hivatalosan is megerősítette az értesülést. A szolgáltatás jövő év márciusában húzza le a rolót, nagyjából négy és fél évvel a bemutatását követően. Rövid közleményében a Google állítja, ez idő alatt rengeteg tapasztalatot szerzett az Inboxnak hála, amelyek egy részét beépítette népszerű levelezőjébe, a Gmailbe. Emellett a cég állítja, a jövőben fókuszáltabban szeretnének foglalkozni a szolgáltatással, amely stratégia egyik áldozata a szóban forgó fejlesztés.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az Inboxot négy évvel ezelőtt, 2014 októberében leplezte le a Google. A fejlesztés eredeti célja az volt, hogy kényelmesebbé és hatékonyabbá tegye a levelezést, nem leváltva, csupán kiegészítve a Gmailt. Ennek megfelelően a szolgáltatás egy második, alapjaiban átdolgozott felületet adott hozzá a levelezőhöz. A két termék különválasztásának és párhuzamos fejlesztésének oka valószínűleg az volt, hogy a Google nem szerette volna felmérgesíteni és elidegeníteni a Gmailt szívesen használó, ahhoz ragaszkodó felhasználókat.
The Inbox that works for you
Még több videóA szolgáltatás részben a Gmailben elérhető automatikus csoportosítást (pl. hírlevelek, tranzakciós értesítések, vásárlási visszaigazolások) gondolta tovább, felületén ugyanis már eleve a különféleképp rendezett levelek láthatók ("bundle"), amelyek mindegyike külön címkével jelzi az új üzenetek számát. A legfontosabb levelezéseket az Inbox felületére "tűzhetjük", ezek mindig szem előtt maradnak. Az üzenetváltásokat aztán a kapcsolódó feladatok végeztével "ki lehet pipálni", ekkor eltűnnek a felületről - a Gmail-fiókban pedig az archívumba kerülnek át. Lehetőség van emellett "lenémítani" egy adott levelezést egy előre beállított időpontig, így az értesítések nem zavarnak, hétvégére vagy az ünnepekre például kikapcsolhatók a munkával kapcsolatos üzenetek.
Az Inbox volt a Google első olyan szolgáltatása, melynek hóna alá gépi tanulásos mankót toltak a fejlesztők. Ennek hála a rendszer megpróbálja megtalálni és megjeleníteni az igazán fontos információkat, amelyre a felhasználó leginkább kíváncsi lehetünk - egy repülőjegy-foglalást visszaigazoló levélben például a járatszám és az indulási időpont (terminál, kapu) jelenik meg az Inbox felületén, egy meghívóban pedig az esemény helye és ideje - a további részletek csak akkor láthatók, ha belekattintunk az üzenetbe. Egy évvel a bemutatást követően már prediktív válaszokat is felajánlott az Inbox, mely három rövid, lehetséges választ ajánlott fel az emailben érkező kérdésekre, amit azóta a felhasználói felület egy részével együtt ugyancsak megörökölt a Gmail.