Megint felforgatja a Windows 10 támogatását a Microsoft
Átalakul a Windows 10 támogatási modellje, a Windows 7-hez pedig minden szervezet mentőövet kap. Lássuk a változásokat!
Az első fontos újdonság, hogy a Microsoft kiterjesztett támogatást kínál a Windows 7-hez. Ez már fizetős szolgáltatás, Windows 7 Extended Security Updates (ESU) néven, amelyre a cégek az eszközök száma alapján fizethetnek elő. A különleges támogatás ára fokozatosan növekszik majd minden évben, így fokozatosan szorítja rá a szervezeteket a Windows 10-re váltásra. Ez a modell egyébként már ismerős (és bevált), a Microsoft a Windows XP illetve a Windows Server 2003 esetében is hatékonyan alkalmazta, a lemaradó szervezetek boldogan fizettek a további támogatásért.
A közlés szerint az ESU-előfizetés minden Windows 7 Professional és Enterprise felhasználó szervezet számára elérhető lesz, amennyiben rendelkeznek mennyiségi licencszerződéssel. Bónusz, hogy a WSA (Windows Software Assurance), illetve Enterprise/Education szerződéssel rendelkező ügyfelek kedvezményes árazásban részesülnek majd. Ez jelentős változás, korábban ezt az "időntúli" támogatást csak különleges ügyfeleknek tartogatta a Microsoft, a szervezetekkel pedig egyedi szerződéseket kötött a támogatás meghosszabbításáról és a biztonsági javítások további fejlesztéséről. Most ezt a szerződést a Microsoft szabványosítja és gyakorlatilag beveszi a termékportfólióba, így kisebb cégek, szervezetek számára is elérhetővé válik.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Gyanítható, hogy emögött üzleti megfontolás is rejlik. Korábban ezeket az extra támogatási szerződéseket a Microsoft arra használta, hogy megmentse az időből kicsúszó ügyfeleket és a sokszor egészen nagy (és egészen kitett, például állami) ügyfeleket ne lökje oda a potenciális támadóknak. Ebben a filozófiában a támogatási szerződés ára egyrészt elrettentő büntetés volt, amely mindenkit figyelmeztetett, hogy a halogatás nem kifizetődő, másrészt finanszírozta az új biztonsági javítások fejlesztésének-tesztelésének jelentős költségeit. A Microsoft azonban ráérzett mára, hogy ez nem rossz bevételi forrás, érdemes szabványosítani és szolgáltatásként kínálni ezt a támogatási formát.
Nagyon fontos engedmény egyébként, hogy a Windows 7-től az Office 365 ProPlus támogatását megvonja 2020 januárjában a Microsoft, az ESU-előfizetők számára azonban az Office futtatása is támogatott marad. Az ESU a jelen állás szerint 2023 januárjáig marad elérhető, a pénzes ügyfelek tehát további három évvel tolhatják ki a Windows 7-ről váltás határidejét.
Frissítés, felelősségvállalással
A vállalatok rettegnek a frissítésektől, leginkább egy ok miatt: ez kockázatot jelent az üzleti folytonosságra. A Microsoft ezt most egy új szolgáltatással igyekszik kezelni, ez lesz a Desktop App Assure. A szolgáltatás garantálja, hogy amennyiben egy alkalmazás nem működik megfelelően a Windows 10 frissítése után, akkor a Microsoft segítséget nyújt a probléma elhárításában - egészen addig, míg az meg nem oldódik. A lépés célja megnyugtatni a vállalati felhasználókat (és persze az üzemeltetőket), hogy amennyiben probléma van az üzleti alkalmazásokkal, a Microsoft kész segíteni, nem tolja át a munkát a felhasználó szervezetekre, mint eddig.
A szolgáltatás a Microsoft FastTrack rendszerét használja, ebben kell támogatási ticketet létrehozni, erre reagál a Microsoft belsős szakembere. Ami igazán jól hangzik, az a Desktop App Assure ára: a Microsoft ugyanis a szolgáltatást ingyenesen nyújtja a Windows 10 Enterprise és Education mellé. A szolgáltatás egyelőre Észak-Amerikában indul előnézeti verzióban október 1-gyel, a globális rajtra február 1-ig kell még várni.
Szintén az üzemeltetőket célozza egy új eszköztár, a Windows Analytics helyére lépő, annál szélesebb Desktop Analytics. Ez egy felhős szolgáltatás lesz, amely a ConfigMgr-rel integrálódik, és rálátást ad az asztali gépeken futó alkalmazásokra, azok kompatibilitási adataival együtt. Az izgalmas újdonság, hogy az eszköztárral pilot-programok hozhatóak létre, amikor csak a felhasználók kis része kap meg egy újdonságot (legyen az operációs rendszer, az Office vagy az üzleti alkalmazás frissítése), a bejövő telemetriai adatokból pedig gyorsan felmérhető a teszt sikere.
Hosszabbanfriss
A Windows 10 és az Office tavaly április óta egyszerre, féléves ciklusokban kap jelentős frissítést, új verziót, nagyjából szeptemberben és márciusban. Az egyes verziók másfél éves, 18 hónapos támogatási ciklussal rendelkeztek, vagyis a szervezeteknek nagyjából egy évente muszáj volt szintet lépniük.
Most ezen a politikán is változtat a Microsoft. A már kiadott verziók támogatási ciklusa egységesen 30 hónapra nő, a kiadás dátumától számítva. A jövőben érkező verziók pedig felváltva 18, illetve 30 hónapos támogatást kapnak, az őszi frissítések maradnak "hosszanfrissek". Ez azt jelenti, hogy a szervezeteknek elegendő lesz kétévente verziót váltaniuk, ehhez pedig kényelmes, fél éves bevezetési időt is kapnak. Például a most ősszel érkező frissítést érdemes lesz a 2021 őszi verzióval váltani majd, a bevezetésre pedig 2022 tavaszáig lesz majd idő.
A fentiek persze megint a vállalati/intézményi felhasználókra érvényesek, a Windows 10 Enterprise és Education kiadások esetében. A Home és Pro verziókra továbbra is egységesen 18 hónapos támogatás érvényes.