:

Szerző: Gálffy Csaba

2018. szeptember 5. 10:56

Két nyelvről szólnak a szeptemberi meetupjaink

Két, egészen különleges programozási nyelvnek szenteljük a két szeptemberi meetupunkat.

Kotlin+Android: új barátok a kocsmában

Az őszi meetup-sorozatot szeptember 11-én nyitjuk Kotlin+Android témában. Hagyományos, hogy augusztus-szeptemberre megérkezik az Android legfrissebb kiadása, ez idén sem történt másképp, néhány hete hivatalosan is elérhető az Android 9.0 Pie stabil verziója. A friss rendszer persze még nagyon kevés telefonon fut a gyakorlatban, a fejlesztőknek azonban már kötelező barátkozni az új verzióval.

Néhány évnyi stagnálás után ugyanis a Google a rendszer alapjaihoz kezdett újra hozzányúlni, a Pie néhány nagyon fontos új funkciót hoz - de azt is alaposan átrajzolja, ahogy Androidra fejlesztünk. Az egyik legfontosabb újdonság, hogy mára a Kotlin, a "Java-csak-jobb" nyelv teljes jogú programozási nyelv lett a platformon (a Java mellett), így natív alkalmazások mellé már erősen ajánlott. De emellett jelentősen átalakul a rendszer energiamenedzsmentje is, az adatvédelmi alapok, a sort folytathatnánk.

18:13
 

Javáról Kotlinra - Ekler Péter (AutSoft, BME VIK AUT)

Még több videó

Az újdonságoknak egy teljes meetupot szentelünk, előbb legendás (és visszatérő) előadónk, Ekler Péter (AutSoft, BME VIK AUT) mesél az Android Pie legfontosabb újdonságairól, majd a Kotlin hazai zászlóvivője, Arold Ádám (SSP) tér vissza, ezúttal a Kotlin stdlib nyalánkságaival. Kotlinnal folytatjuk, az új 1.3-as verzióról beszél majd Balogh Tamás és Braun Márton (AutSoft) is. Végül egy érdekes témával zárjuk, az RxJava és a Data Binding közé építhető "pontonhíddal", Polacsek Attila (Supercharge) előadásában.

JavaScript: rút kiskacsából hattyú?

A JavaScript, mint programozási nyelv, az elmúlt években futott be igazán - talán mondhatjuk, hogy most van a csúcson, és könnyen elképzelhető, hogy meg is marad itt. Visszaverte a "webes nyelv" címért indított támadást a Google-féle Dart oldaláról, és elkezdett terjedni más, eddig idegennek számító területeken is, megvetette a lábát a backenden a Node.js segítségével és a natív mobilos alkalmazásoknál is egyre komolyabban számolni kell vele - lásd React Native.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A JavaScript (vagy hivatalosabb nevén ECMAScript) lendületét annak köszönheti, hogy a legsötétebb években meg tudott újulni, így lenézett script-nyelvből egy, az "igazi programozók" által is komoly(abban) vehető nyelvvé tudott válni. A JavaScript fejlődésében érdekelt cégek, a Google-től a Microsoftig összefogtak és az ES6-ES2016-ES2017-ES2018 kiadássorozattal modernizálták a nyelvet. Ebből a teljes ökoszisztéma profitált, a JavaScript pedig belátható időre az egyik legfontosabb nyelvvé vált.

A nyelv különlegessége, hogy önmagában meglehetősen szerény képességű, erejét az egészen változatos keretrendszerek sokaságából meríti - sokkal inkább, mint más programozási nyelvek. E keretrendszerek, az Angular, a React (és React Native), a Node.js és szó szerint sok ezer más framework más-más platformokra, más-más feladatokra specializálják a JavaScriptet. Ez egyébként az ökoszisztéma egyik problémája is: a nyelv közös, de a frameworkök sokszor annyira különbözőek, hogy a programozói tudás nem vihető át ezek között - de legalábbis nem könnyedén.

A szeptember 12-i meetupunkon ezzel a nyelvvel foglalkozunk, Szabolcsi-Tóth Szabolcs (IBM) a fent már említett evolúciót mutatja be, Czibik Péter (RisingStack) pedig a full-stack (tehát frontend+backend) fejlesztés előnyeit és hátrányait. Egy viszonylag új funkcióval, az ES6-tal érkező modulokkal és az import képességgel folytatja Séra Bálint (ikontent), aki be is mutatja, hogy milyen új lehetőségeket nyit meg ez a gyakorlatban. Végül Miklós Bertalan (RisingStack) a UX-trendek és a JavaScript közös fejlődését vázolja, a PWA-k, a push-üzenetek és egyéb finomságok kapcsán.

A két meetup (szeptember 11. és 12.) helyszíne tehát továbbra is az ismert-szeretett AnKert, a kapunyitás időpontja pedig 17:00. Ahogy az lenni szokott, az előadások után mindenkit várunk egy kötetlen sörözésre-fröccsözésre, ahol az előadókkal is lehetőség lesz megvitatni a rendezvényen hallottakat. A belépés ingyenes, de most is regisztrációhoz kötött!

Tovább is van: képezd magad!

A fentiekből világosan látszik, miért tartjuk mindkét témakört nagyon érdekesnek és fontosnak. Ezt a logikát követve pedig úgy határoztunk, hogy mindkét témában képzést is indítunk - október 8-tól a júniusi Kotlin-alapú Android fejlesztői képzésünk második, ezúttal haladóbb része rajtol 30 órányi tananyaggal, október 9-én pedig a full-stack JavaScript-képzés indul, 36 órában.

a címlapról