A Fit után a Wear OS-en is tatarozásba kezd a Google
Az okosórás felület megújul, a finteszfunkciók és a Google Assistant kerülnek a középpontba.
Átrajzolja viselhető eszközökre szánt operációs rendszerét a Google, a korábban Android Wear, mára Wear OS néven ismert rendszeren a keresőórás még inkább előtérbe hozza a fitneszfunkciókat, továbbá virtuális asszisztensét is hangsúlyosabb szerepbe helyezi. A Google Fit névre hallgató fitneszplatformja az elmúlt héten kapott komolyabb ráncfelvarrást, ezt követi most az okosórás szoftver is, amellyel a cég láthatóan tapogatózik, hogy tehetne a vásárlók kedvére a viselhető eszközök visszafogott tempót diktáló piacán.
A tatarozás első körben az értesítések kezelését teszi egyszerűbbé: a bejövő értesítések a Wear OS felületén felfelé húzva válnak elérhetővé, ahol ha üzenetekről van szó, az értesítés mellett megjelenő "smart reply" gombbal rögtön egy automatizált választ is küldhetünk, az értesítéslista elhagyása nélkül. A lefelé simítva megjelenő menüben a Google egy sor gyorsfunkciót helyezett el, innen érhető el többek között a Google Pay, valamint a telefonkereső funkció is.
A Google Assistant is igyekszik proaktívabban segíteni a felhasználókat a frissített rendszeren, a keresőóriás példájával élve, a reptérre tartva az órán jobbra húzva az asszisztens megjelenítheti az indulási időket, esetleges késéseket, illetve akár a lefoglalt hotel adatait, vagy épp a leendő szállás közelében elérhető éttermeket is ajánlhat. Otthon indulás előtt az időjárás függvényében az óra fedélzetéről az asszisztens arra is figyelmeztethet, hogy vigyünk magunkkal esernyőt, továbbá az okosóra hasznosnak vélt funkcióit is bemutatja a felhasználónak. Az asszisztens itt is folyamatosan tanul, idővel a Google ígérete szerint pedig egyre jobban idomul a felhasználók igényeihez.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Igaz a Google frissen újragondolt Fit alkalmazása működik csak telefont használva is, a megfelelő célhardverekkel felszerelt okosórákon számottevően pontosabb adatokkal tud szolgálni. A Wear OS-en az új Fitet közvetlenül a nyitólap, azaz a virtuális számlap mellé költöztette a vállalat, az egy balra húzással érhető el. Itt megjelennek az új Fitből megismert Heart Points és Move Minutes körei, amelyeken látható, hogy aznap a felhasználó hol tart a napi ajánlott mérsékelt, és aktív mozgással, illetve ugyanitt indítható el az edzések mérése s.
Az új felület a keresőóriás tervei szerint a következő hónap során, több lépcsőben jut majd el a felhasználókhoz. A cég úgy tűnik még az ünnepi szezon előtt igyekszik felfrissíteni viselhető platformját, hogy kedvet csináljon az viselhető eszközökhöz az ajándékkeresők számára. Az jól látszik, hogy az okosórák piacán továbbra is a fitneszfunkciók hódítanak, ezek fókuszba helyezésével a Google talán jobb eséllyel vonzza magára a vásárlók tekintetét. De a cég arra is apellál, hogy a Asisstanttal a nappaliban, a cég okoshangszóróin megbarátkozó felhasználókban is felmerül, hogy kényelmes lenne a virtuális segédet csuklójukon is magukkal vinni. Az irány tehát logikus, ugyanakkor vélhetően ezek a változtatások még kevesek lesznek hozzá, hogy komolyabb szelet fogjanak a piac vitorlájába.