Elhunyt Simonyi Endre "számítógépépítő"
Elhunyt a hazai Homebrew Computer Club (HCC) alapítója, és egyben a számítógépépítők kelet-európai élharcosa.
Augusztus 27-én, 82 éves korában elhunyt Simonyi Endre vegyészmérnök, folyamatszabályozási szakmérnök, a magyar személyi számítógépek úttörője - tájékoztat róla Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). A jövő múltja magazinban olvasható Képes Gábor nekrológja a "számítógépépítőről", aki már a hetvenes években otthoni számítógépet épített. Az első gépét 1975-ben kezdte el építeni édesapjával és Székely Lajossal közösen. A SIMON68 Motorola mikroprocesszor köré épült gép 4 Kilobájt RAM memóriával rendelkezett, és a Simonyi által fejlesztett BASIC-nyelvjárást 8 perc alatt töltötte be magnetofonkazettáról.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Nem sokkal később, 1977-ben Simonyi felvette a kapcsolatot a kaliforniai Homebrew Computer Club (HCC) számítógépépítő közösséggel, majd 1980-tól rendszeresen járt összejöveteleikre is. Mint Képes megemlíti, Theodore Roszak Az információ kultusza című művében ellenkultúrának nevezte az első személyi számítógépek építőit, akik megmutatták a klasszikus számítógépiparnak, hogy "lehet másként is" csinálni, azaz olyan gépeket is meg lehet építeni, amelyekre az iparág vállalatai még nem álltak készen. A gépek nem csak hogy olykor lehetetlen körülmények közt épültek, de a HCC tagjainak köszönhető, hogy kitalálták, egyáltalán mire lehet a mikroszámítógépeket használni.
Ennek a világnak volt a kelet-európai élharcosa Simonyi Endre, aki elmondása szerint nagy meglepetést okozott a HCC találkozóin azzal, hogy Európa közepén is van számítógépépítő. 1980-ban pedig már nem is csak egyedüli volt az országban, hanem megalapította hazánkban is az amerikai mintájú HCC klubot. Simonyi elmondása szerint ez volt az első klub "Tokió és Berlin közt", például még Ausztriában sem indult el a helyi megfelelője, de Japánban is csak egy volt belőle.
A magyarországi klubot felkarolta a Kovács Győző és Vámos Tibor által vezetett Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), és a saját szakmai közösségévé tette. Képes Gábor leírása szerint a társaság katalizáló szerepet vállalt az otthoni- és iskolai számítógépek elterjesztésében, melyhez nélkülözhetetlenek voltak Simonyi számítógépépítői és a különböző (pl. Apple, Sinclair) szekciókban dolgozó barátai, valamint a Homelab/Aircomp gépeket építő Lukács testvérek.
Simonyi Endre és az amerikai és hazai HCC klub (hangfelvétel)
Még több videóA társadalom "informatizálási" céljával indította el az NJTSZT a Mikroszámítógép Magazint, amelynek Simonyi a kezdetektől haláláig újságírója maradt. Emellett 2009-ben alapította a "rendezvénybeszámolókat és sajtótájékoztatókat vágatlanul" közzétevő Rendezvényrádió és Televízió oldalt. Továbbá a Tudományos és Üzemi Lapok Újságírói Egyesületének alelnöke volt.
A HCC klubban végzett úttörő tevékenysége mellett Simonyi az MTA Automatizálási Kutatóintézet kutatójaként is működött, valamint a BME Vegyészmérnöki Karának adjunktusa volt. Saját elmondása szerint még a BME hallgatójaként egy gyárterv mérési és automatizálási részének tervezése közben neki jutott először eszébe hazánkban, hogy a számítógépet ipari környezetben is fel lehetne használni, de a tervét nem valósították meg. Később az Automatizálási kutatólaboratóriumban viszont részt vett az első magyarországi vegyipari alkalmazás megépítésében. Első saját találmányát 1964-ben szabadalmaztatta, majd később is tevékeny volt feltalálóként, például 2007-ben tíz találmányi bejelentést tett különböző témakörökből - írja az Informatikatörténeti Fórum. Egyik legutóbbi találmányának témája a napsugárzás hasznosítására szolgáló, korlátlan idejű energiatárolást lehetővé tevő kémiai alapú, és a besugárzás hatásfokát javító optikai eljárás.
Az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézet állandó igazságügyi szakértője volt, ahol több ezer ügyben készített igazságügyi szakértői véleményt. Ennek keretében is főleg az általa kidolgozott és szabadalmaztatott "Személy és tárgy azonosító eljárás: képek és filmek" alkalmazásával dolgozott. Igazságügyi szakértőként, szakújságíróként, feltalálóként, oktatóként is jellegzetes, szeretetreméltó, színes egyénisége volt a magyar informatikának.