:

Szerző: Asztalos Olivér

2018. augusztus 29. 12:27

Frissítette nyolcadik generációs mobil CPU-it az Intel

Két évet kellett várni az "Y" jelölésű Intel processzorok frissítésére, amit a Whiskey Lake és Amber Lake kódnevű modellekkel hozott el az Intel. A hosszúra nyúlt ciklus ellenére nincs komoly előrelépés, egekig feltolt (marketing)turbó viszont van.

Frissített mobil processzorokat jelentett be a berlini IFA kiállításra készülve az Intel. A gyártó összesen hat darab mobil központi egységről rántotta le a leplet, amelyek mindegyike a 8000-es szériába sorakozik be. A termékek a vékony és könnyű notebookok piacát célozzák, aminek megfelelően a három darab Whiskey Lake 15 wattos, az ugyanennyi Amber Lake pedig 5 wattos (alapértelmezett) fogyasztási kerettel rendelkezik. A processzorok inkrementális fejlesztéseket hoznak, a CPU lapkája ugyanis egyezik a Kaby Lake-nél megismerttel, az Intel csupán tekert egy kicsit a főbb paramétereken, illetve egyes esetekben lecserélte az a mellé ültetett lapkakészletet (PCH). Utóbbinak hála nőtt az integráltság, a chipset ugyanis immár natívan tartalmaz USB 3.1-es, illetve Wi-Fi vezérlőt, ami valamelyest csökkentheti a processzorokra épülő gépek gyártási költségeit.

Két pót-lake

Az új termékek tehát nem hoznak eget rengető változásokat, amelyek első számú szerepe, hogy betöltsék a Cannon Lake, illetve az annak előállításához szükséges 10 nanométeres gyártástechnológiai problémái miatt kialakult űrt. Ennek megfelelőn leginkább az órajelek, azokon belül is a CPU magok maximális turbó értéke változott. Az értékeket a plafonig csavarta fel az Intel, például a négymagos csúcsmodell Core i7-8565U esetében az 1800 MHz-es alaphoz viszonyítva 2,55-ször(!) nagyobb, 4600 MHz-es (egymagos) turbó társul. Bár az érték leírva remekül fest majd a hirdetéseken, vélhetően csak nagyon ritkán és csupán a másodperc törtrészéig ugrik majd fel eddig az órajel, amely természetesen most is nagyban függ a munkafolyamattól és az adott notebook hűtésétől.

A magasabb turbó elérésének esélye opcionálisan növelhető, amelyhez a cTDP (Configurable TDP) formájában egy korábban bemutatott lehetőséget nyújt gyártópartnerei számára az Intel. Ezzel igény szerint az alapértelmezett 15-ről 25 wattra (+66,6%), vagy lejjebb, 10 wattra (-33,3%) lehet lecsavarni a fogyasztási keretet, ezzel együtt pedig az elérhető maximális órajeleket. Az eddig látottak alapján ehhez csak ritkán nyúlnak a gyártók, ami különösen igaz az emelésre, hisz ahhoz vaskosabb hűtés, nagyobb (drágább) borda, illetve vastagabb ház kell(ene), optimális esetben. Mindenesetre az opció nyitva áll, ez a gyártók döntése marad.

whisky_amber_lakeforrás: AnandTech

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A középső, i5-8265U típusjelölésű modell ugyancsak négymagos (és nyolc végrehajtószálas), azonban ennek mind alapórajele, mind pedig turbója alacsonyabb, az L3 cache kapacitása pedig 8 helyett csak 6 megabájtos. Előbbi számszerűen 1600 MHz-es alapórajelet és 3900 MHz-es turbót takar, vagyis a maximális, vélhetően a gyártók által majd előszeretettel propagált, elméleti maximális frekvencia ebben az esetben is rendkívül magas. A Whiskey Lake kínálat legaljára már csak egy kétmagos modell, a Core i3-8145U fért be, ami 2100 MHz-es alapórejelle, és az i5-höz hasonlóan 3900 MHz-es turbóval rendelkezik.

Az Amber Lake kódnevű processzorok esetében a magszám nem differenciáló tényező, ugyanis ezek mindegyike kétmagos. A termékek gyakorlatilag a korábbi Core m sorozatot bővítik, így azok rendkívül alacsony, 5 wattos alapértelmezett TDP-vel rendelkeznek, amelyet a már említett cTDP-nek megfelelően igény szerint feljebb (7 wattra) vagy lejjebb (3,5 wattra) is csavarhatják majd a gyártók. A csúcsmodell Core i7-8500Y 1500 MHz-es alapórajellel, illetve a Whiskey Lake-nél látotthoz hasonlóan rendkívül magas, 4200 MHz-es turbóval rendelkezik, amely mintegy 2,8-szorosa az alapnak. Ebben az esetben is érdekes lesz látni, hogy a gyakorlatban sikerül-e majd megközelíteni az értéket. Az i7 mellé az alacsonyabb órajelű i5-8200Y (1300/3900 MHz), illetve az m3-8100Y sorakozik be, utóbbi mindössze 1100 MHz-es alapórejellel, valamint 3400 MHz-es turbóval rendelkezik.

Említésre érdemes, hogy a Whiskey Lake processzorok DDR4 és LPDDR3, az Amber Lake modellek pedig csak LPDDR3 típusú memóriát támogatnak, tehát a korábbi pletykákkal ellentétben nem kaptak LPDDR4(X) támogatást a processzorok. Ezzel csökkenthető lett volna a rendszermemória fogyasztása, amely egyenes utat jelenthetett volna a notebookok üzemidejének további növeléséhez.

lake_chipset

A Whiskey Lake-hez kapcsolódó újítás, hogy változott a CPU mellé tokozott lapkakészlet (PCH), a processzorokon ugyanis már az asztali termékeknél látott B360, pontosabban az azt is megszemélyesítő fejlesztés kapott helyet. Ez két ponton hoz előrelépést a korábban alkalmazott lapkához képest: Az USB-s rész már natívan támogatja a szabvány 3.1-es (hivatalos nevén USB 3.1 Gen 2) verzióját kettő port erejéig, így a gyártóknak nem szükséges egy további diszkrét kontrollert forrasztani az alaplapra. Ehhez hasonlóan már egy Wi-Fi vezérlőt, pontosabban annak MAC részét is tartalmazza a PCH. A 802.11ac (max. 160 MHz sávszélesség) szabványt támogató egység kiaknázásához kell egy CRF (Companion RF) modul, amely gyakorlatilag a rádiós kommunikációért felel. Azt egyelőre nem tudni, hogy ilyen formában mennyivel lehet majd olcsóbb az Intel integrált Wi-Fi-je, ám Ethernet esetében volt már arra példa, hogy egy harmadik féltől származó komplett modullal olcsóbb volt a rendszer kiépítése.

A Whiskey Lake-re és Amber Lake-re épülő első notebookokkal még adósak a gyártók, ám várhatóan még a héten felbukkannak az új processzorokkal szerelt konfigurációk. Az Amber Lake-re minden bizonnyal az Apple is épít majd, amely a frissített, várhatóan az ősz folyamán piacra kerülő MacBookba szerelheti be a CPU-kat.

a címlapról