:

Szerző: Habók Lilla

2018. augusztus 6. 16:43

Visszavonja legutóbbi frissítését a CCleaner

Fórumbejegyzésben jelentette be a CCleanert fejlesztő Piriform (és Avast), hogy ismét a v5.44 letölthető fő verzióként, és a v5.45-ben található "hibákat" heteken belül kijavítja a cég. Az eléggé vitatott verzióban a vállalat a felhasználókról gyűjtött adatokat, és nem is lehetett kikapcsolni ezt a funkciót.

Múlt héten újabb botrány tört ki a népszerű CCleaner program kapcsán, amelyet az Avast tavaly vásárolt fel az azt fejlesztő Piriform fejlesztőcéggel együtt. Tavaly nem sokkal az akvizíciót követően kiderült, hogy a szoftverben idegen támadók olyan backdoort helyeztek el, amellyel célzottan nagyvállalatokat figyeltek meg, de a szükségtelen fájlokat törlő programhoz idén már egy újabb vihart kavaró eset is kapcsolódik, amely ráadásul nem külső támadók műve. Az Avast és a Piriform ugyanis úgy adta ki a legutóbbi 5.45 verziót, hogy ahhoz egy adatgyűjtő funkció is tartozott, amelyet tulajdonképpen kikapcsolni sem lehetett.

Az új verzió Aktív felügyelet (Active Monitoring) funkciója egyszerre két megoldást is tartalmazott, a cég megfogalmazása szerint az egyszerűség kedvéért, de felhasználói szempontból kicsit sem érthető módon. Az egyik a felhasználói értesítések igénylését a nem használt fájlok törléséről, a "Heartbeat" funkció pedig a felhasználókról gyűjtött adatokat. A problémát legfőképp az jelentette, hogy a kettőt csak együtt lehetett kikapcsolni az "Active Monitoring" jelölőnégyzetével, de a program újraindítása után a CCleaner visszakapcsolta a funkciót, és ezzel együtt a követést. A helyzetet súlyosbította, hogy az ingyenes változat felhasználóinak beállításaiból eltűnt az adatvédelmi beállítások menüpont, továbbá a CCleanert nem is lehetett bezárni, hanem csak lekicsinyítette az ablakot és közben végig a háttérben futott, miközben jelentett az Avastnak - jelzi a BetaNews.

ccleaner-5-45

A cég egy fórumbejegyzésben reagált a felhasználók felháborodására a frissített programverzió kapcsán, amelyben igyekezett megnyugtatni ügyfeleit, hogy a begyűjtött adatok teljesen anonimak, és más vállalatok termékeihez hasonlóan csak a hibajavításhoz és az új funkciók fejlesztéséhez gyűjtenek statisztikát. Az adatgyűjtéshez viszont a vállalat eléggé rossz módszert választott, és a funkció leplezése olyan hatást keltett, mintha valamit álcázni szeretne vele. A Piriform képviselője azonban többször is hangsúlyozta, hogy a személyes adatokhoz nem szerettek volna ilyen módon hozzáférni, de a visszajelzésekből már megértették, hogy a felhasználók egy része anonim adatokat sem szeretne szolgáltatni. A következő verziót a javításokkal, a két funkció szétválasztásával, és az anonim adatgyűjtés egyértelműbbé tételével a fejlesztők a "következő hetekre" ígérték.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A közleménnyel viszont a CCleaner fejlesztőinek inkább csak fűteniük sikerült a hangulatot, mivel a bejegyzés egyáltalán nem tartalmazta, hogy a "Heartbeat" milyen felhasználói adatokat gyűjtött és mire használta fel azokat. Továbbá nem vált egyértelműbbé, hogy miért kellett a fejlesztőknek a két funkciót egybegyúrni, és miért az egyszerűségre hivatkoztak eközben. Ráadásul ha már így alakult, akkor a cég miért nem tette vissza a korábbi verziót, miközben még heteket kell várni az úja.

A jogos kérdésekre most a Piriform egy újabb fórumbejegyzéssel reagált, melyben kifejti, hogy jelenleg a fejlesztők dolgoznak az értesítések és az analitikai adatok szétválasztásán, továbbá az adatgyűjtés célját és részleteit tartalmazó dokumentumon. Ezenkívül a cég eltávolította az 5.45 verziót az oldaláról és ismét a v5.44-et tette a letölthető fő verzióvá, amellyel a felhasználók frissíthetnek a régi változatra. A közlemény ismét megerősítette, hogy a következő verzióra még heteket kell majd várni, mivel az értesítésekhez és az adatgyűjtésekhez kapcsolódó beállítási lehetőségek szétválasztása és felületi megjelenítése "számos változtatást igényel". A CCleaner eddigi felhasználói közül viszont továbbra is sokan a kételyeiket fejezték ki a változtatások és az adatgyűjtés jellege miatt, ezért inkább másik alternatívát keresnek az amúgy világszerte több mint kétmilliárd letöltéssel rendelkező program helyett.

a címlapról