Hasznos újdonságokkal frissül a YouTube felülete
Búcsút lehet inteni YouTube-on a vertikális videók megtekintésekor látható fekete szélső csíkoknak. A videós szolgáltatás kénytelen volt valahogy reagálni népszerű videós formátumra. Emellett a többi videó megjelenése is javul, és a sötét alapú androidos kezelőfelület is érkezik.
Elkezd alkalmazkodni a YouTube a különböző videóarányokhoz, köztük a vertikális videókhoz is a webes videólejátszóban, így látványos módon megszűnnek majd a fekete csíkok a felvételek mellett. Eddig ugyanis a Google videós platformja a 16:9 képarányú tartalmakra optimalizálta a megjelenést, és emiatt például a régi televíziós felvételek 4:3 aránya vagy az álló, 9:16-os vertikális videók a szabványosnak kijelölt dobozban oldalsó fekete csíkos kitöltéssel együtt jelentek meg. A helyzet megoldásával mobilon a cég már márciusban elkezdett kísérletezni, és most a webre is érkezik az újítás.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Úgyhogy a közeljövőben a 4:3-as videók nagyobb méretben jelennek meg, miközben lejjebb nyomják a többi tartalmat, mint például a címet, leírást és a hozzászólásokat. Ezenkívül a szélső sávok és egyéb üres terek szűkítésével a 16:9-es tartalmak is nagyobbnak fognak tűnni. A leglátványosabb változás viszont a mobiloknak köszönhető függőleges felvételeknél lesz, ahonnan egyszerűen eltűnnek a korábban esetleg zavaró fekete sávok. A vertikális videók jobb megjelenését többek közt a cégek és hirdetők is kihasználhatják, mivel így kifejezetten függőleges hirdetéseket is készíthetnek az azonos képarányú videók elé, és könnyebb lesz a közösségi média videókat vagy a kifejezetten mobilos megtekintésre szánt felvételeket is megjeleníteni a YouTube-on - jegyzi meg a TechRepublic.
A másik újdonság, hogy a sötét megjelenési "dark theme" felület hamarosan az androidos felhasználók számára is megérkezik. A cég márciusban jelentette be hivatalosan a weben korábban is elérhető felületi újdonságot, amely például a képernyő éjszakai megtekintését teszi kényelmesebbé. Az iOS felhasználók márciustól már használhatják is így a felületet, de az androidosoknak mostanáig várni kellett rá. A 9to5Google két napja jelentette, hogy néhány felhasználónál már megjelent a felugró ablak, amely a "sötét mód" bekapcsolási lehetőségére figyelmeztet, és így a látogatók azonnal aktiválhatják az új felületi megjelenést vagy figyelmen kívül hagyhatják az értesítést, és később a Beállítások / Általános menüpontból is élesíthetik. A Google közben meg is erősítette a CNet kérdésére, hogy nem csak egy tesztről van szó, hanem elindult a globális megjelenés, és a következő hetekben mindenkihez megérkezik.
Bár már évek óta a YouTube számít a második legnagyobb keresőnek a Google-t követően és hatalmas nézettségi adatokat tudhat magáénak, de így is célszerű folyamatosan fejlesztenie a felületet, többek közt a mobilos videónézés terjedése, valamint ezzel összefüggésben a mobilos és a webes tartalmak átjárhatósága miatt. A konkurensek közül a Facebookhoz tulajdonában lévő Instagram nemrég a kifejezetten vertikális videók készítésére és megtekintésére optimalizált IGTV alkalmazással jelent meg, amellyel egyértelműen a mobilos felhasználókat szeretné megcélozni, és a YouTube babérjaira törni. A Google videós szolgáltatása eddig ezt a formátumot eléggé mostohán kezelte, és a megoldása talán még most sem tökéletes, de legalább látszik a törekvés, hogy igyekszik foglalkozni ezzel a problémával is.