Végleg búcsúzik a klasszikus Skype
A stafétabotot Windowson is a Skype 8.0 veszi át, szeptemberig él még a hagyományos kliens.
Meg vannak számlálva a klasszikus Skype kliens napjai a Microsoft bejelentése alapján. A cég ugyanis idén szeptember 1-től elvágja a szoftver támogatását, az ősztől nem lesz tovább használható. A Skype 7.0 néven is ismert win32-es alkalmazást az egyszerűen Skype 8.0 néven rajtolt, teljesen új verzió váltja majd, de mellette a Windows Store-ból letölhető, UWP-s Skype is elérhető marad.
A redmondi cég az utóbbi évek során alaposan megkavarta a csevegő- és videokonferencia-alkalmazás verzióit: a rövidesen nyugdíjba vonuló Skype 7.0 lényegében a 2011-es, Microsoft általi felvásárláskor megismert szoftver leszármazottja, míg a frissen bejelentett Skype 8.0 egy teljesen újrarajzolt és új funkciókkal megpakolt kiadás - de mellettük az említett, Windows Store-os verzió is elérhető. Ez a trió szűkül szeptembertől két lehetőségre, ahogy azt a Microsoft egy szóvivője a ZDNetnek nyilatkozva igyekezett tisztázni: ahogy fogalmaz, Windows 10 alatt a felhasználók a cég kapcsolódó oldaláról a Skype 8.0-t is letölthetik, illetve továbbra is hozzáférhetnek a 12-es verziószám alatt futó UWP apphoz is a Windows Store-ban.
A stafétabotot átvevő Skype 8.0 több, a modern csevegőplatformok által már jóval korábban bemutatott újítást is ígér, így többek között támogatja a Full HD videobeszélgetést és képernyőmegosztást, a korábbi verzió képességeinek megfelelően 1-től egészen egyszerre 24 beszélgetőpartnerig. Az app a szöveges chatben már az egyes résztvevők megjelölését is lehetővé teszi, így egyértelművé tehető, kihez szólunk éppen a csoportos beszélgetésben - erre akárcsak más hasonló csevegőplatformokon, a "@" jel, majd a célszemély nevének bepötyögésével van lehetőség. Szintén újdonság az egyes beszélgetésekhez kapcsolódó galériák megjelenése, amelyekben egyszerűen végiglapozhatók a az adott chatben küldött fényképek, videók vagy egyéb fájlok. Ennek megfelelően természetesen fájlküldésre is lehetőség van, a Skype 8.0-n keresztül egészen 300 megabájt méretig küldhetünk tartalmakat.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
De a vállalat a nyár folyamán további újításokat is ígér, így végre látható lesz az is, hogy egy ismerős elolvasta-e a neki küldött üzeneteket, továbbá a titkosított, privát beszélgetések is megérkeznek a platformra - nem csak a szöveges üzeneteknél, de a hanghívásoknál is. Utóbbi funkciót, amely az ismert Signal titkosítási protokollra épít, az Insider tesztelők már korábban kipróbálhatták. Mindezek mellett rövidesen a hívások rögzítésére is lehetőség lesz, persze a felvétel indítását az app minden résztvevő számára egyértelműen jelzi majd. A 8.0 verzió több újdonsága továbbá a vállalat ígérete szerint iPadre is eljut majd.
Jól látható, hogy a Skype 7.0 nyugdíjazásával és a 8.0-s verzió újításaival a Microsoft nem fogja feltalálni spanyolviaszt, egyszerűen csak igyekszik behozni lemaradását a csevegőszolgáltatások piacán, ahol mára a fentebb sorolt, a Skype-nál újonnan bevezetett funkciók zöme egy ideje alapvetőnek számít. Noha a ma elvárható képességekből az app már sokat magáénak tudhat, az bizonyára fájdalmas veszteség lesz a Skype 7.0 kedvelőinek, hogy az új kiadásban nem lesznek külön-külön ablakokban kezelhetők az egyes beszélgetések, a 8.0-s verzió ugyanis inkább a Telegram grafikus felületét igyekszik meghonosítani.
Az új kiadásra való frissítés egyszerűen az app felületéről elvégezhető, illetve a Microsoft kapcsolódó weboldaláról is letölthető a legfrissebb Skype kiadás. A cég továbbá nyár végéig értesítésekkel is bombázza majd a hagyományos kliens felhasználóit, hogy szeptember 1-ig ne felejtsenek frissíteni.